Azt mondta, hogy Mateo széleskörű hatásköröket kíván adni neki “a házasságkötés igazgatása érdekében”, és hogy a szertartás után együtt mennek el, hogy hivatalossá tegyék azt.

De Máté sosem fogadta el.

Az e-mailhez csatolták a személyazonosító okmányának másolatát.

„Hogy szerezted ezt?” – kérdezte.

Eszembe jutott még valami.

Két hónappal korábban Renata ragaszkodott hozzá, hogy személyesen intézze a nászút foglalását.

Ehhez Mateo elküldte neki az útlevelének és az INE (Nemzeti Választási Intézet) kártyájának fényképét.

Már megvoltak neki a dokumentumok.

A legkomolyabb leleplezés azonban aznap délután érkezett.

Julián egy Renata adósságaival kapcsolatos nyilvános kereskedelmi eljárásban talált egy utalást egy hatmillió peso értékű magánkölcsönre, amelynek lejárata mindössze tíz nappal az esküvő után lett volna esedékes.

Terézia a fiára nézett.

Mateo néhány másodpercig nem szólt semmit.

Aztán felemelte a fejét.

– Mindent bele akarok adni.

„Mi minden?” – kérdezte Teresa.

– Az e-mailek. A dokumentumok. Az üzeneteim vele. Minden, ami jogilag releváns.

Remegett a hangja.

– Nem fogom megvédeni őt egy botrány elkerülése végett.

Aztán rám nézett.

– És azt is pontosan el kell mondanod, hogy mit láttál és hallottál.

Bólintottam.

Még aznap este, mielőtt az ügyészségre mentem volna, kaptam egy hívást egy ismeretlen számról.

Vitatott.

Két másodpercig senki sem szólt semmit.

Aztán meghallottam Renata hangját.

– Rosa, ezt meg kell oldanunk, mielőtt tönkreteszel egy életet.

3. RÉSZ
Nem válaszoltam azonnal.

Az azcapotzalcói lakásom konyhájában ültem. A lányom, Daniela, éppen házi feladatot írt előttem, és felnézett, amikor észrevette az arckifejezésemet.

„Ki beszél?” – kérdeztem, pedig pontosan tudtam, hogy ki az.

-Tudod.

Renata hangja másképp csengett. Már nem volt meg benne az az önbizalom, amit a vendégek előtt mutatott.

– Nem kellene felhívnia engem.

– Nem vagyok letartóztatásban. Az ügyvédem intézkedett arról, hogy a tárgyalás idejére biztosítási intézkedések mellett folytassam az eljárást.

Ez igaz volt. Senki sem börtönözte be pusztán azért, mert száz ember felháborodott. Az ügyészség összeállította az iratokat, átnézte a videókat és a vallomásokat.

– Akkor beszéljen az ügyvédjével.

– Rosa, nem azt láttad, amit szerinted láttál.

Danielára néztem.

Felkeltem és a folyosó felé indultam.

–Láttam, ahogy meglökte Mrs. Teresát.

– Először ő fogott meg.

-Nem.

– Messze voltál.

–Elég annyi, hogy lássam a két kezét a vállán.

Csend lett.

– Ha ezt mondja az Ügyészségnek, megpróbálnak egy balesetet olyanná változtatni, ami nem is volt.

– El fogom mondani, hogy pontosan mi történt.

– És a dokumentumok?

Ekkor értettem meg, miért hívott.

Nem a bukás miatt volt.

A boríték miatt volt.

– Nem tudom, miről beszélsz.

– Persze, hogy tudod.

Megváltozott a hangneme.

– Te találtad azt a borítékot. Te kezdted ezt az egészet.

– Te kérted.

– Nem tudod, mire volt az.

– Igazad van. Ezért nyomoznak utána.

Renáta mély levegőt vett.

– Rosa, figyelj, segíthetek.

Teljesen mozdulatlan maradtam.

– Hogyan tudsz nekem segíteni?

–Tudom, hogy van egy lányod. Tudom, hogy egyetemre akarod küldeni.

Felfordult a gyomrom.

– Ne említsd többé a lányomat!

„Nem fenyegetlek. Azt mondom, hogy megoldhatjuk a dolgokat. Tíz évig dolgoztál annak a családnak, és soha semmit sem tettek érted. Most azt hiszik, hogy hős vagy, mert nekik így megfelel.”

Letettem a telefont.

Nem vettem fel a hívást.

Nem kellett volna megcsinálnom.

Leírtam az időpontot, a számot és a főbb kifejezéseket, amíg még emlékeztem rájuk. Aztán felhívtam Juliant és tájékoztattam.

Másnap reggel önként átadtam ezeket az információkat az Ügyészségnek.

Nem túloztam.

Nem mondtam, hogy konkrét összeget ajánlott, mert nem is tett.

Nem mondtam, hogy megfenyegetett, mert nem tette.

Csak felidéztem, mi történt.

Ez a döntés végül fontosnak bizonyult.

Renata ügyvédje később megpróbálta úgy beállítani a vallomásomat, mintha egy elégedetlen, anyagi haszonra vágyó alkalmazott tenné. Az Alcázaroktól kapott segítség előtt tett következetes vallomásaim még nehezebben hihetővé tették ezt a verziót.

A következő hetekben az esküvői videókat is elemezték.

Hat hasznos szög volt.

Kettőn jól látszott Renata karjainak mozgása.

Egy másik képen az látszott, hogy Teresa nem a korlát felé sétált, amikor lökést kapott.

A többiek megerősítették a sorrendet és a távolságot.

Az Ügyészség úgy döntött, hogy bíróság elé viszi a testi sértés ügyét. A végső jogi minősítést a jogi eljárás fogja eldönteni, nem a vendégek vagy az újságok véleménye.

Renata azt állította, hogy azért reagált, mert Teresa megpróbált levenni valamit a karjáról.

Ezt egyetlen videó sem mutatta.

Ugyanakkor az örökség kérdése más utat követett.

A hatalmat soha nem formalizálták, így Renata soha nem szerzett hatalmat Mateo cégei felett.

Arra sem volt bizonyíték, hogy ingatlant adott volna el, vagy pénzt utalt volna át.

Amit bizonyítani lehetett, az az, hogy Mateo engedélye nélkül kérte a projektet, és olyan információkat nyújtott be, amelyek arra utaltak, hogy Mateo beleegyezett.

A közjegyzői hivatal kérésre átadta a vonatkozó e-maileket a hatóságoknak.

Felbukkant egy üzenet is, amelyet Renata három nappal az esküvő előtt küldött az egyik hitelezőjének.

Nem azt mondta, hogy ki fogja rabolni Mateót.

Azt mondta:

„A házasságkötés után elegendő hozzáférésem lesz a fizetés rendezéséhez. Adjon nekem tíz napot.”

Ez megmagyarázta a sürgősséget.