Semmi.

A mosolya kissé elhalványult.

„Majd lenyugszik.”

Jázmin átnyúlt az asztalon, és megérintette a csuklóját.

„Megérdemelsz valakit, aki megérti a világodat.”

Áron ránézett.

Egy pillanatig egyikük sem szólt semmit.

Aztán megszólalt a telefonja.

A hívóazonosító megváltoztatta az arckifejezését.

– Ki az? – kérdezte Jázmin.

Áron nem válaszolt.

Felállt.

“Elnézést.”

Bement a szomszédos tárgyalóba, és becsukta az ajtót.

Aztán válaszolt.

“Helló?”

A vonal túlsó végén a hang csak egyetlen mondatot mondott.

Áron arca elsápadt.

“Mi?”

Szünet.

„Biztos vagy benne?”

Újabb szünet.

A keze megszorult a telefon körül.

“Nem.”

Megrázta a fejét.

„Ez nem lehet igaz.”

A hívó mást is mondott.

Áron lassan leült.

„Hogy érted azt, hogy megváltoztak a tulajdonosi nyilvántartások?”

Csend.

Aztán Áron suttogta:

„Ki engedélyezte?”

Megjött a válasz.

Meghűlt benne a vér.

Mert az aláírás nem volt hamisítva.

Valóságos volt.

És Alyssához tartozott.

Azon az estén megérkeztem a családi birtokra.

Apám a könyvtárban várt.

A kandalló mellett állt, kezében egy pohár érintetlen whiskyvel.

Idősebbnek látszott, mint azon a reggelen.

Nem fizikailag.

Érzelmileg.

Amikor beléptem, nem kérdezte meg, hogy jól vagyok-e.

Egyszerűen csak annyit mondott:

„Végre abbahagytad, hogy őt válaszd.”

Ránéztem.

„Azt hittem, a szerelmet választom.”

Apám felsóhajtott.

„Nem, drágám.”

Felém sétált.

„Olyan férfit választottál, akiről remélted, hogy méltó lesz a szerelmedre.”

Ez a mondat megtört bennem valamit.

Elfordítottam a tekintetemet.

„Mindent odaadtam neki.”

„Tudom.”

„Én adtam neki a pénzt.”

„Tudom.”

„A szabadalmak.”

„Tudom.”

„A kapcsolataim. A hírnevem. A családom.”

„Tudom.”

Keserűen felnevettem.

„És még mindig azt hiszi, hogy semmi vagyok.”

Apám letette a poharát.

„Azért, mert hibáztál egyet.”

“Mi?”

„Olyan jól elrejtetted az erődet, hogy végül elhitte, hogy nincs is belőled.”

Mereven bámultam rá.

Aztán kinyitott egy fiókot az íróasztalában.

Egy vastag, fekete mappa volt benne.

Felém tolta.

A nevem rá volt nyomtatva a borítóra.

Nem Alyssa Prescott.

Éppen:

ALYSSA VALE – ELLENŐRZŐ ÉRDEKEK

A légzésem lelassult.

Kinyitottam.

Az első oldalon cégek szerepeltek.

A másodikként felsorolt ​​​​trösztök.

A harmadikként felsorolt ​​szellemi tulajdon.

A negyedikként felsorolt ​​szavazati jogok.

Lapoztam egy újabb oldalt.

Aztán egy másik.

Remegni kezdtek a kezeim.

“Apu…”

Nem válaszolt.

Felnéztem.

„A Prescott Technologies mekkora részét birtoklom valójában?”

Állta a tekintetemet.

“Elég.”

„Ez nem válasz.”

“Nem.”

Előrehajolt.

„Akkor megadom a választ.”

Az utolsó oldalra helyezte az ujját.

„Papíron Aaron Prescott az alapító és vezérigazgató.”

A tekintetem végigsiklott az oldalon.

„A színfalak mögött te irányítod a szavazói struktúra többségét.”

A dokumentumra meredtem.

A szoba nagyon csendesnek tűnt.

“Hogyan?”

Apám szomorúan elmosolyodott.

„Emlékszel arra a tizenhárom szabadalomra, amit megszereztél, mielőtt a cég majdnem összeomlott?”

Bólintottam.

„Nem csupán a cégét mentetted meg.”

Megkocogtatta a mappát.

„Te lettél az alap, amelyre épült.”

Megnéztem a tulajdonosi táblázatot.

Négy éven át azt hittem, hogy Aaron birodalmat épített.

Most vettem észre, hogy csendben álltam alatta, és tartottam a magasban.

És még csak le sem nézett.

Apám folytatta.

„Van még több is.”

Felemeltem a tekintetem.

„Mi még?”

Nyúlt egy másik borítékért.

„Ez tegnap érkezett hozzánk.”

Átadta nekem.

Kinyitottam.

Belül egy fénykép volt.

Jázmin.

Egy zürichi magánépület előtt állok.

Mellette egy férfi állt, akit felismertem.

Áron korábbi üzlettársa.

Aki állítólag három évvel ezelőtt eltűnt a cégtől egy keserű vita után.

Megnéztem a dátumot.

Három nappal korábban.

A szívem hevesen vert.

„Ez lehetetlen.”

– Nem – mondta apám.

„Nagyon is lehetséges.”

Megfordítottam a fényképet.

A hátulján egy kézzel írott bejegyzés volt.

Hat szó.

Nem Áron miatt jött ide.

Meredten bámultam.

Apám figyelmesen nézett rám.

„Van még egy dolog.”

“Mi?”

Habozott.

Aztán azt mondta:

„Jasmine nyomozott utánad.”

Hideg érzés futott végig a gerincemen.

“Miért?”

„Nem tudjuk.”

„Akkor derítsd ki.”

„Már próbálkoztunk.”

“És?”

Apám arca elsötétült.

„Kiderült, hogy a Jázmin nem az igazi neve.”

Lefagytam.

“Mi?”

„Hét évvel ezelőtt megváltoztatta a személyazonosságát.”

“Miért?”

„Nem tudjuk.”

Visszanéztem a fényképre.

A nő, aki elfoglalta a helyemet a gépen, most először nem úgy nézett ki, mint egy ostoba titkárnő, aki megpróbálja elcsábítani a férjemet.

Úgy nézett ki, mint valami más.

Valaki, aki céllal lépett be az életünkbe.

És hirtelen másnak tűnt a megalázó jelenet a repülőgépen.

Talán Jázmin azért nem foglalta el a helyemet, mert Aaront akarta.

Talán azt akarta, hogy elmenjek.

Talán pontosan tudta, mi fog történni.

Hirtelen megszólalt a telefonom.

Ismeretlen szám.

Válaszoltam.

“Helló?”

Semmi.

Csak lélegzik.

Aztán egy női hang suttogta:

„Alyssa…”

Teljesen mozdulatlanul álltam.

A hang folytatta.

„Ha tudni akarod, miért jött Jasmine a férjed társaságába…”

Szünet.

„Nézd meg az eredeti szabadalmi iratokat.”

Meghűlt bennem a vér.

„Ki maga?”

A hívó figyelmen kívül hagyta a kérdésemet.

Aztán mondott valamit, amitől elgyengültek a térdem.

„A férjed nem építette fel a Prescott Technologies-t.”

Megragadtam az asztal szélét.

„Mit mondtál?”

„Ellopta.”

A vonal elnémult.

A telefonomat bámultam.

Apám lassan felállt.

“Mi történt?”

Ránéztem.

Aztán a fekete mappánál.

Aztán Jázmin fényképére.

És végül a tizenhárom szabadalomnál, amelyek egykor megmentették Aaron cégét.

Négy évig azt hittem, hogy a legnagyobb hibám az, hogy a rossz férfit szerettem bele.

De ahogy a dokumentumokat néztem, egy sokkal rémisztőbb lehetőség jutott eszembe.

Mi lett volna, ha Aaron nem csak kihasznált volna?