A levélben még valami más is szerepelt: Elena személyesen elment a bejegyzett üzleti címre, és üres irodát talált. Később megtudta, hogy az egyik partner Mauricio Cárdenas, a bátyám szerencsejáték-cimborája.

Olvass tovább.

Elena szembesítette Juliánt. A férfi nem tagadta a tranzakciókat. Azt mondta neki, hogy tartozik pénzzel a feltörekvő uzsorásoknak, és csak néhány hónapra van szüksége. Amikor Elena azzal fenyegetőzött, hogy elmondja, Julián emlékeztette, hogy akkoriban szinte az összes banki tranzakciót azzal a tokennel bonyolították le, amit az irodában hagytam, és hogy több megbízás is Elena adminisztrátori felhasználónevét használta.

Aztán megmutatta neki egy 240 000 peso értékű átutalást, amely az egyik unokatestvéréhez kapcsolódó számlára készült.

„Ha megszólalsz, azt mondom, hogy te tetted. James hinni fog nekem. Én vagyok a testvére; te vagy az a nő, aki később jött.”

Ott hagytam a levelet az asztalon.

Fájt bevallanom, hogy Julián jól számolt. Akkoriban akkor is megvédtem a bátyámat, amikor nem érdemelte meg. Apám megígértette velem, hogy gondoskodni fogok róla, én pedig összekevertem a gondoskodását a tettei igazolásával.

De Elena nem menekült el semmittevéssel. A levélben leírta, hogy Tepatitlánban ügyvédhez fordult. Az eredeti dokumentumok és a számlához való későbbi hozzáférés nélkül nem tudta bizonyítani, hogy ki intézte az egyes tranzakciókat. Másolatokat tartott róluk, dokumentálta a találtakat, és otthagyott, amikor Julián elkezdett anyám háza körül ólálkodni, hogy nyomást gyakoroljon rá.

Nem mondta el az igazat, mert meg volt győződve arról, hogy szembeszállok a bátyámmal, és azzal az egész családot olyan adósságba sodorom, amiről akkor még nem is értettünk.

Ez még mindig fájt. Az, hogy megvédtél anélkül, hogy hagytad volna, hogy én döntsek, egyben az életemről szóló döntés is volt.

Az utolsó sor így szólt:

„Ha valaha is megtudod ezt, ne bocsásd meg, hogy hallgattam. Csak győződj meg róla, hogy nem hazudtam neked a pénzről.”

Ezt tettem én is.

Felhívtam azt a bankot, ahol még mindig volt üzleti számlám. Lekértem a rendelkezésre álló korábbi kimutatásokat, és átnéztem a legutóbbi számláimat. Három év alatt 648 000 pesót utaltam át Juliánnak anyám költségeire.

Anyám kiszámolta, hogy ez idő alatt kevesebb mint 30 ezret adott neki.

Utána elmentem abba az általános iskolába, ahol Elena dolgozott. Nem mentem be beszélni vele. Megkérdeztem az igazgatónőt, hogy tud-e bármit is megerősíteni Elena azon engedélyeivel kapcsolatban, amelyeket anyám orvoshoz való elvitele érdekében kért.

A nő megnyitott egy eseménynaplót.

– Íme, itt vannak. Szemészeti, rehabilitációs és kardiológiai időpontok. Szinte mindig átütemezik őket.

Az egészségügyi központtal szemben lévő gyógyszertárban a tulajdonos felismerte anyám nevét, és megmutatta nekem a nyugták másolatait, amelyeket Elena kért a könyvelés vezetéséhez. Nem bűncselekmény bizonyítékai voltak, de bizonyítottak valamit, amit nem voltam hajlandó látni: időt és pénzt fektetett be oda, ahol én csak átutalásokat rögzítettem.

Másfajta dühvel tértem haza. Már nem az ajtón dörömbölés könnyű dühe volt. Hanem valakié, aki kezdi megérteni, mennyi kárt okozott azzal, hogy nem kérdezett rá.

Anyám egy újabb papírral várt rám.

– Julian két hónapja keresett meg ezzel. Azt akarta, hogy aláírjam.

Ez egy széleskörű meghatalmazás volt a házhoz tartozó telek kezelésére és eladására. A közjegyzői hivatal neve a dokumentum tetején szerepelt, de a dokumentumon nem volt pecsét vagy közjegyzői aláírás.

– Aláírtál valamit?

– Nem. Elena azt mondta, ne írjak alá, amíg nem beszéltem egy igazi közjegyzővel.

Lefényképeztem mindegyik levelet. Aztán rezegni kezdett a telefonom.

Julian volt az.

– Hallottam, hogy visszajöttél – mondta anélkül, hogy köszönt volna. – Tégy nekem egy szívességet, Santiago: élvezd a társaságot, anya, és ne kezdj el régi dolgokat rágcsálni.

-Mert?

Rövid csend támadt.

– Mert Elena már egyszer tönkretett téged. Ne hagyd, hogy még egyszer megtegye.

Abban a pillanatban megértettem, hogy a bátyám még mindig arra számít, hogy gyűlölni fogom ugyanazt a nőt, hogy megvédjem őt.

Ha a saját testvéred az édesanyádat és a házasságodat használta volna fel pénz elrejtésére, azonnal szembeszállnál vele, vagy először a bizonyítékokat vinnéd a hatóságokhoz?

3. RÉSZ
Azon a délutánon nem mentem el Julian házához.

Hét évvel korábban én tettem volna. Bejöttem volna kiabálva, megragadtam volna az ingét, és valószínűleg egyetértettem volna Elenával abban, hogy milyen impulzív ember vagyok.

Ezúttal kiterítettem az összes dokumentumot az asztalra, és felhívtam Verónica Salast, a cégem guadalajarai ügyvédjét. Elmagyaráztam, hogy nem akarom „elsüllyeszteni” a testvéremet, és nem is akarom megvásárolni a megoldást. Tudni akartam, hogy mit tudok bizonyítani, és mit kell először megvédenem.

Másnap elmentünk ahhoz a közjegyzői irodához, akinek a neve szerepelt azon az állítólagos meghatalmazáson, amelyet Julián adott át anyámnak. A közjegyző átnézte a dokumentumot, és egyértelmű volt: a formátum az ő irodájának dokumentumait utánozta, de ez az okirat nem létezett a nyilvántartásában, és Teresa Navarro soha nem jelent meg, hogy megadja.

Ez nem bizonyította, hogy ki készítette, de azt igen, hogy anyám majdnem aláírt valamit, amit megtévesztő módon mutattak be.

Aztán szereztünk egy frissített igazolást a Vagyonnyilvántartásból. A ház és a telek továbbra is anyám nevén volt, bejegyzett tulajdonjog-átruházás nélkül. Órák óta először fellélegeztem.

– Először is meg kell védenünk – mondtam.