Másnap reggel 14 szarvasmarhát találtak egy tisztán vágott kerítés túloldalán. Két napba telt, mire összeszedték őket. Közeledett a tél, és minden egyes elvesztegetett nap élelmükbe került.

Eközben suttogás terjedt a faluban. Egy özvegyasszony lakik egy magányos férfi házában, egy kislány rohangál a ház körül, két csésze kávé alkonyatkor. Néhány nő abbahagyja Elena üdvözlését.

Másnap délben a pletyka még jobban elterjedt. A boltos nem volt hajlandó hitelre lisztet adni Elenának, és azt mondta neki, hogy először „hozza rendbe a nevét”. A lány a saját pénzével fizetett, és emelt fővel távozott, de amikor visszatért a farmra, egyedül sírt a tyúkól mögött. Mateo messziről meglátta, és nem közeledett. Aznap este otthagyott az asztalon egy nyugtát Elena nevére nyitott, hat hónapra előre kifizetett számláról. A lány szembeszállt vele.

– Nincs szükségem alamizsnára.

– Ez nem jótékonyság. A fizetésed része.

– Akkor írd le.

– Már megtettem.

A legrosszabb látogató Jacinta volt, Elena elhunyt férjének a nővére.

–A bátyám nem azért halt meg, hogy a lánya úgy nőjön fel, hogy az anyja egy másik férfival van.

– Ne beszélj így Sofia előtt.

– A Rivas család gondoskodni fog a lányról.

– Amikor elvesztettük a házat, senki sem jött el.

Jácinta arca megkeményedett.

– Akkor ne lepődj meg, ha valaki úgy dönt, hogy egy a te helyzetedben lévő nő nem jó példakép a neveléshez.

Matthew hallott valamit az istállóból, és utána akart eredni.

– Nem – mondta Elena. – Az az én harcom.

–Nem szabadna azzal fenyegetőzniük, hogy elveszik tőled Sofiát.

–Egy szegény özvegyet szinte bármivel megfenyegethetnek.

Azon az estén Mateo egy darab papírt tett elé.

–Ez egy munkaszerződés. Fizetés, szállás, étkezés, és egy záradék, ami világossá teszi, hogy semmi mással nem tartozol nekem.

Elena látott egy sort is, ahol Mateo elismerte, hogy Sofia mindig az anyja felügyelete alatt marad.

– Nem kellett volna ezt csinálnod.

– Igen, megtettem.

Elena most értette meg először, hogy ez a férfi tudja, hogyan kell megszállás nélkül védekezni.

A következő csapás tűzzel érkezett.

Egy száraz, szeles délután füstoszlop emelkedett a keleti legelőről. A lángok az istálló és a téli széna felé száguldottak.

Mateo nedves takarókkal támadta meg a tüzet.

Elena látta, hogy ez nem lesz elég.

– Az eke!

Befogott egy lovat, és egy csupasz földdarabot tett meg a lángok elől. A hőség perzselte a szoknyája szélét. Mateo a másik oldalon kavargatta a tüzet. Mindketten egymás felé haladtak, amíg majdnem teljesen körül nem vették őket.

Aztán eleredt az eső.

Órák óta gyülekeztek a felhők a hegyek felett, de éppen akkor érkezett meg az eső, amikor a sáv szilárdan tartotta magát.

A tűz süvítve halt ki a sárban.

Mateo térdre rogyott a fekete legelőn, kezei felhólyagosodtak, lábaiig sár borította őket.

Elena látta, hogy lehajtja a fejét.

És látta, hogy imádkozik.

Nem közeledett. Csak hagyta, hogy az eső elfedje a könnyeit.

Két nappal később Hilario két férfival és egy összehajtogatott dokumentummal tért vissza.

– A patak az enyém. Itt a tulajdoni lap.

– Ez hamis – mondta Mateo.

– Bizonyítsd be az ellenkezőjét.

Hilario az ablak felé nézett, ahol Sofia játszott.

– Kár lenne, ha újabb tűz ütne ki a házban.

Mateo bement, elővette a puskát és megtöltött egy golyót.

Hilario elmosolyodott.

– Erre számítottam.

Mateo felemelte a fegyvert.

Elena az alkarjára tette a kezét.

„Ha lelősz, megírja helyetted a történetedet. Azt fogja mondani, hogy az az erőszakos, istentelen ember vagy, akinek mindenki gondol. És Jacinta ezt fogja felhasználni, hogy elvegye tőlem Sofiát.”

– Megfenyegette a lányt.

–Akkor védj meg minket azzal, hogy életben maradsz, szabadon, és az a férfi vagy, akit a sárban térdelve láttam.

Végtelen csend után Mateo leengedte a puskát.

– Tűnj el a földemről.

Hilario abbahagyta a mosolygást.

– El fogod veszíteni a streamet.

– Hagyjuk, hogy a törvény döntsön.

Másnap reggel Mateo ellovagolt a faluba, és belépett abba a templomba, ahová Clara és Tomás temetése óta nem járt. Mindenki rábámult. Levette a kalapját.

–Segítségre van szükségem.

Anselmo atya egy régi egyházközségi könyvekkel teli szobába vezette. Évtizedekig, még mielőtt hivatalos feljegyzések léteztek volna, az egyházközség feljegyezte a születéseket, a határokat és a családok közötti megállapodásokat.

A pap elővett egy bőrkötésű kötetet.

– A nagyapád itt írt alá egy megállapodást a vízről.

Mateo érezte, hogy a szíve hevesen kalapál.

De mielőtt elolvashatták volna, berohant egy fiú.

– Atyám! Don Mateo! A tanyaház lángokban áll!

Mateo úgy repült ki, mint a golyó.

Miközben visszafelé lovagolt, egyetlen gondolat villant át az agyán: Elena és Sofia egyedül vannak.

3. RÉSZ
Amikor Mateo meglátta a tanyát, a füst nem a legelőről jött.

A ház felől jöttem.

Leugrott a lováról és a folyosó felé rohant. Egy ablak betört, és tűz rágta az ereszeket.

– Elena!

Nem érkezett válasz.

Belépett, és eltakarta az arcát. Köhögést hallott a konyhából, és Elenát találta a földön, amint egy vizes takaróba csavart Sofiát vonszolta magával. Egy gerenda eltorlaszolta a hátsó kijáratot.

Mateo felemelte a lányt.

– Menj először!