– Nélküled nem!

Éppen azelőtt érték el a folyosót, hogy a tető egy része beomlott mögöttük.

Kint Sofia sírt, és Mateo nyakába kapaszkodott.

– Apa, ne engedj el!

Mindhárman mozdulatlanul maradtak.

Mateo lehunyta a szemét, és a mellkasához szorította a lányt.

– Nem foglak elengedni.

Útközben lovasok tűntek fel: Anselmo atya, több szomszéd és a biztos.

Hilario rosszul számolt.

Azt hitte, Máté még mindig egyedül van.

A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt az egész házat elpusztította volna. A pajta közelében találtak egy petróleumszagú üveget, egy kanócot és friss lábnyomokat.

Hilario egyik embere, Pascual, elsápadt, amikor a biztos felmutatta az üveget.

„Nem akartam felgyújtani a házat. Don Hilario azt mondta, hogy csak meg kell ijesztenünk a nőt.”

Hilario, aki meglepetést színlelve érkezett, gyűlölettel nézett rá.

Pascual remegett.

– Elrendelte a kerítés kivágását. Ő gyújtotta az első tüzet. Ma azt mondta, hogy ha az özvegy elmegy, Don Mateo újra egyedül marad, és el kell adnia a vizet.

Anselmo atya kinyitotta a régi egyházközségi anyakönyvet egy asztalon. Az állt benne, hogy 27 évvel korábban Mateo nagyapja törvényesen megvásárolta a földet a patak keleti partjáig. A szomszédos állatállomány vízhasználati engedélye is szerepelt, de a birtok a Salazar tanyához tartozott.

Hilario állítólagos átruházása nem egyezett meg az aláírásokkal vagy a dátumokkal.

A biztos megbilincselte.

–Mindez egy nő miatt, aki semmivel érkezett – köpte Hilario.

Mateo ránézett.

– Többel érkezett, mint nekem volt.

Hilariót hamisítás, rongálás, fenyegetés és gyújtogatás miatt vitték a városba.

Hilario elfogásának híre elterjedt az egész régióban. Néhány szomszéd, akik korábban Elena ellen suttogtak, deszkákkal, cserepekkel és élelemmel érkeztek, hogy felújítsák a házat. Elena elfogadta a segítséget, emlékezve azokra, akik korábban hallgattak. Rájött, hogy a megbocsátás nem azt jelenti, hogy úgy tesz, mintha mi sem történt volna.

De még ugyanazon az éjszakán újabb verekedés tört ki.

A házban füstszag terjengett, amikor Jacinta megjelent az ajtóban.

–Magammal viszem Sofiát. Ez túl veszélyes.

Elena közbelépett.

-Nem.

– Egy fegyveres ember, tűz, ellenségek… ezt nevezed otthonnak?

–Az otthon az a hely, ahol valaki a tűz felé rohan, hogy kihozza a lányomat.

Jacinta Mateóra mutatott.

– Ő nem az apja.

Sofia megjelent Elena mögött.

-Ha az.

Jácint meglepetten nézett rá.

– Te nem tudod, mit beszélsz.

– Amikor éhes voltam, megetetett. Amikor féltem, égve hagyta a lámpát. Amikor a ház leégett, visszajött értünk. Az öregapám a mennyben van. De Mateo itt van.

Jacinta nem kapott választ. Elment anélkül, hogy elköszönt volna.

Azon a télen először fordult elő, hogy a ház már nem úgy nézett ki, mint egy olyan hely, ahol valaki alig él túl.

Mateo rendbe tette Elena szobáját, és visszahelyezett három széket az asztal köré. Egy decemberi estén, amikor a mesquite fákat vékony hótakaró borította, Sofia felmászott az ölébe.

– Örökké az apám leszel?

Mateo Elenára nézett.

– Ezt nem tudom egyedül eldönteni.

Elena letette a kanalat.

– Azon a napon, amikor megérkeztem, azt mondtad, hogy szükséged van egy feleségre, aki visszavezet Istenhez.

– Borzasztóan mondtam.

– Igen. De most valami jobbat szeretnék mondani. Nem én hoztalak vissza. Már kerested az utadat. És Isten azért hozott ide, mert eltévedtem. Azt hittem, szükségem van egy fedélre a fejem fölé. Nagyon szükségem volt egy helyre, ahol Sofia nem fél többé, és ahol újra bízhatok.

Mateo megfogta a kezét.

–Azt hittem, pótolnom kell, amit elvesztettem. Ez igazságtalan volt Clarával, Tomással és veled szemben is. Nem akarok senkit lecserélni. Valami újat akarok építeni, miközben továbbra is szeretem azt, ami előtte volt.

Elena sírt.

– Akkor most mondd ki rendesen.

Mateo mély levegőt vett.

– Elena Rivas, hozzám jössz feleségül? Nem munkából, szükségből vagy hálából. Azért akarom, hogy feleségül vegyél, mert ez a ház újra életre kelt, mióta beléptél a kapun. Mert Sofía már betölti a szívem minden zugát. Mert a hátralévő éveimet azzal akarom tölteni, hogy megtanuljam, hogyan legyek olyan férfi, aki nem fut el Isten elől, amikor a fájdalom visszatér.

Zsófia felemelte a kezét.

– Igennel szavazok.

Elena a könnyein keresztül nevetett.

-Én is.

Tavasz elején házasodtak össze a templomban. Mateo ugyanazon a folyosón sétált végig, ahol elbúcsúzott Clarától és Tomástól. Ezúttal egy virágokkal borított oltár felé indult, élén Sofíával.

Anselmo atya így szólt az emberekhez:

– Vannak házak, amelyeket fából építenek újjá. Másokat akkor építenek újjá, amikor valaki újra meri kinyitni az ajtót.

Elena ugyanazt a sötét ruhát viselte, amit azon a napon viselt, amikor megérkezett a ranchra. Az öltések, ahová elrejtette a 41 centjét, még mindig látszottak a ruha szegélyén.

Az esküvő után Mateo felvitte a padlásra azt a kis karosszéket, ami Tomásé volt.

Nem dobta el.

Megtisztította, sokáig egyedül maradt, majd egy új, kékre festett, Sofia méretű széket tett a szobába.

– Köszönöm, apa – mondta.

Mateónak ki kellett mennie a folyosóra sírni.

Elena Bibliája a tűz melletti polcon állt. Minden este elolvastak belőle néhány oldalt. Idővel Máté lett az, aki a legtöbbet olvasott. Amikor Ruth és Boáz történetéhez értek, mindig Elenára nézett.