Egy évvel később úgy döntöttek, hogy együtt élnek. Nem próbálták feltámasztani a régi kapcsolatukat. Egy újat építettek, világos megállapodásokkal, saját terekkel és Mateo részvételével.
A Consultores Santa Lucía független maradt a Grupo Villarrealtól. A szerződést az igazgatótanács felügyelete alatt sikeresen teljesítették, és Valeria cége megduplázta méretét.
Amikor Santiago megkérte a kezét, nem beszélt a múltbeli hibák jóvátételéről.
–Nem adhatom vissza az éjszakát, amit tönkretettem, vagy az elvesztegetett éveket. Csak azokat az éveket ajánlhatom fel neked, amelyek még nem léteznek. Akarod velem együtt felépíteni őket?
Valeria Mateóra nézett, aki azért tartotta a gyűrűt, mert ragaszkodott a részvételhez.
– Igen – felelte –, de ezúttal azért, mert mi hárman választottuk.
Egy kis szertartás keretében házasodtak össze.
Az ünnepség során Mateo elmagyarázta a vendégeknek, hogy a Jupiteren van egy több száz éves vihar, de még a legöregebb viharok is változtatják az alakjukat.
Valeria arra a decemberi estére gondolt, amikor kiment az esőbe, abban a hitben, hogy egy ajtó örökre bezárult.
A seb nem tűnt el. Egy heggé változott, bizonyítékul mindarra, ami történt, és mindarra, ami utána jött.
Santiago megtanulta, hogy amit a közöny miatt elveszítünk, azt nem kitartással, hanem kitartással lehet visszaszerezni.
Valeria megtanulta, hogy az önvédelem nem mindig jelenti azt, hogy mindenkit távol kell tartanod.
És Mateo megértette, hogy egy család nem pusztán vérből vagy felnőttek hibáiból születik.
Akkor épül fel, amikor az emberek úgy döntenek, hogy maradnak, még azután is, hogy felfedezték, mennyi munkába kerül ez.
