A ház körül is dolgozott. Doña Rita segített neki kitakarítani azt a szobát, ahol a tervrajzokat tartotta; az ács, miután befejezte a nyílás építését, kicserélte a tető megereszkedett részeit. Inés megjavította a törött széket és üveget vett az ablakba. Az első este, amikor sikerült tüzet gyújtania anélkül, hogy edényt kellett volna tennie a lyukas tető alá, meghívta Doña Ritát egy kávéra.
Hetekkel később a földtulajdonosok találkoztak, hogy megvitassák a karbantartási teendőket. Látták, ahogy Inés kiment mérni a csatornát az esőben, és ellenőrizték, hogy a nyilvántartásai lehetővé tették számukra a problémák előrejelzését. Megállapodtak abban, hogy rendszeres hozzájárulásokat fizetnek Inés munkájának fedezésére, anyagok vásárlására és tartalék képzésére a jövőbeni javításokra. Írásban rögzítették az összegeket és a felelősségeket. Inés megígérte, hogy főkönyvet vezet, amelyet mindenki megtekinthet.
Elena és Beatriz megérkeztek, amikor megtudták a megállapodást. Hintáik megálltak a ház előtt, amely most már száraz és fehérre meszelt volt. Elena a kapu új fájára nézett; Beatriz látta, hogy Eusebio becsukja a szerszámosládáját.
– Azt mondták nekünk, hogy a föld pénzt hoz – jegyezte meg Elena.
„Munkahelyeket teremt” – válaszolta Inés. „A szomszédok fizetnek nekem a csatorna karbantartásáért, hogy a földek lecsapolhassák a vizet.”
Beatriz hívatlanul lépett be a házba. Tomás könyveit egy polcon, a kézírását pedig az asztalon álló nyitott jegyzetfüzetben találta. A kiadások több oldalt töltöttek meg. Inés még azokat a napokat is feljegyezte, amikor Jacinto és fiai eleinte fizetés nélkül dolgoztak.
– Apának el kellett volna mondania, mi van itt – mondta Beatriz.
Inésnek eszébe jutott, hogyan nevette fel sógora a tulajdonjog átruházásán. Megmutatta neki az átruházásról szóló bejegyzett példányt és a levelet, amit Tomás hagyott neki. Nem kellett volna elrejtenie őket.
– Évekig tartó munkájáról mesélt nekik. Én sem tudtam, hogy ő adta nekem ezt a helyet, amíg a közjegyző fel nem olvasta az okiratot.
Elena magában elolvasta a levelet. Amikor visszaadta, már nem említette a föld megvásárlását. Megkérdezte, hogy van-e Inésnek elég pénze a lakhatásra. A nővére megmutatta neki a számlákat: kicsi volt a tartalék, és még voltak javítások, de a megállapodás fedezi a megélhetési költségeit, ha jól gazdálkodik a pénzzel.
– Bármikor meglátogathatsz minket – mondta Elena, mielőtt elment.
Inés megköszönte a meghívást. Még mindig fájt neki, hogy a nővérei milyen gyorsan eltávolodtak tőle a temetés után, és Elena nem kérte meg, hogy tegyen úgy, mintha nem így lenne. Az ajtóban elbúcsúztak. Aznap ennyivel tudtak kibékülni.
Ahogy az évszakok változtak, az alsóbb legelők ismét járhatóvá váltak. Inés megtanulta felismerni egy karó nyomáról és a deszkák mellett kiadott hangról, hogy mikor kell ellenőriznie a zsilipet, mielőtt kinyitná. Eusebio elkísérte, hogy ellenőrizze a vasszerkezetet. Jacinto néha délutánonként eljött, hogy elmesélje neki, mi történt a folyó felett. A falusi gyerekek már tudták, hogy nem szabad a gyaloghídon játszaniuk, és az ösvényről integettek neki.
Tomás könyvében Inés sötétebb tintával kezdett írni. Esőket, fizetéseket, alkatrészeket cserélt ki, és egy olyan megjegyzést fűzött hozzá, amit Tomás nem tehetett volna meg: azt a napot, amikor a víz újra folyni kezdett annyi évnyi hanyagság után. Minden új oldal azokon a méréseken alapult, amelyeket apja előtte végzett.
Egyik délután felmászott a gyaloghídra a sárgaréz függőónnal. Lelógatta az új támaszték mellé, hogy ellenőrizze a helyzetét. A hegye mozdulatlan maradt. A csatornán túl Jacinto egy száraz mező felé terelte a szarvasmarhákat; mögöttük füst szállt fel annak a háznak a kéményéből, ahol Inés majd 21 éves korában fog lakni.
Eltette a szerszámát, és egy üres oldalon kinyitotta a könyvet. Másnap reggel még volt mit tennie. Egy olyan okirattal érkezett, amit a nővérei haszontalannak nevezett, és 19 pesóval a táskájában. Most már tudta, mennyibe kerül a föld gondozása, és kinek a gondjaira van szüksége, hogy továbbra is gondoskodjon róla. Mielőtt bement volna, figyelte a víz folyását a deszkák között, amelyek lerakásában segédkezett, és hallgatta a medrét anélkül, hogy sietett volna becsukni az ajtót.
