– És ez a szépség fizette az esküvő nagy részét.

Mateo azonnal felismerte a lányt.

Azt is láttam, hogyan változott meg az arckifejezése.

A kártya a Horizonte Capital portfóliójához tartozó Nexo Infraestructurához tartozott. Rodrigo elmagyarázta, hogy egy kapcsolattartója ideiglenes hozzáférést biztosított neki egy számlához, „amelyet hétfő előtt senki sem fog ellenőrizni”.

„Kétmillió-nyolcszázezer peso” – dicsekedett. „Csarnok, virágok, bár, zene. Mire bárki kérdezné, én már az igazgatói székben ülnék.”

Mateo elővette a telefonját, és egyetlen üzenetet írt.

„Mit csinálsz?” – kérdeztem tőle.

—Egy ajtó becsukása.

Három perccel később megszólalt Rodrigo mobilja.

A férfi elmosolyodott, amikor meglátta a nevet.

– Ő Mauricio Landa, a Horizonte befektetési igazgatója. Valószínűleg gratulálni akar nekem.

Kihangosította a hívást mindenki előtt.

– Mauricio, ott leszel az esküvőmön.

A vonal túlsó végén száraz volt a hang.

– Rodrigo, a szerződésedet felmondták. A vállalati biztonsági szolgálat jogosulatlan átutalásokat észlelt, és a bizottság azonnali ellenőrzést rendelt el. Ne gyere többet az irodánkba.

Rodrigo elsápadt.

– Mit mondasz? Aláírtam a szerződésemet.

– A csoport elnöke most vonta vissza.

Rodrigo kétségbeesetten körülnézett.

– Melyik elnök?

Mateo lassan felkelt.

Elvette a mikrofont az asztalról.

-Azok.

A szoba elcsendesedett.

A húgom idegesen felnevetett.

– És te?

Mateo Rodrigóra nézett, majd a szüleimre.

– A teljes nevem Mateo Reyes Alcázar. Kilenc évvel ezelőtt alapítottam a Horizonte Capitalt. A Nexo Infraestructura is a csoport tagja. A birtok, ahol ezt az esküvőt tartjuk, az egyik ingatlancégünk tulajdonában van.

Senki sem mozdult.

Rodrigo rázni kezdte a fejét.

Mateo felvette a fekete kártyát, amit az asztalon hagyott.

– De az állásod elvesztése a legkisebb problémád.

A távolban szirénák kezdtek hallani.

És akkor Matthew kimondta azt a mondatot, amitől apám elsápadt:

– Ernesto, a finanszírozásra aláírt jelzáloghitel miatt is aggódnod kellene.

Itt véget ért a zene.

És amit ezután felfedeztünk, az sokkal rosszabb volt, mint amit bárki abban a szobában el tudott volna képzelni.

3. RÉSZ

Rodrigo megpróbált nevetni, de nem ment neki.

– Ez egy vicc.

Mateo otthagyta a névjegykártyát az asztalon.

– Nem. Vicc volt belegondolni, hogy elköltheted a pénzed egy olyan cégtől, ami nem a tiéd, majd kétszáz ember előtt bevallhatod, hogy fizettél egy állásért, és azt hiheted, hogy senki sem fog reagálni.

A húgom odalépett Rodrigohoz.

– Mondd meg nekik, hogy ez nem igaz.

Nem válaszolt.

A férfi, aki egy órával korábban úgy mászkált a szobában, mintha Mexikóváros az övé lenne, most mintha egy láthatatlan ajtót keresett volna, amelyen keresztül elmenekülhet.

Mateo nem sikított. Ez volt benne a legfélelmetesebb.

Elmagyarázta, hogy a Nexo az elmúlt negyvennyolc órában számos szokatlan tranzakciót észlelt. Az infrastrukturális kiadásokra elkülönített pénzt esküvői szolgáltatók kifizetésére használták fel, „vállalati szolgáltatásoknak” álcázott számlákon keresztül.

„Az előzetes szám kétmillió-nyolcszázezer peso” – mondta. „Már blokkoltuk a hozzáférést. A jogi osztály átadja az információkat a hatóságoknak és a külső auditoroknak.”

Rodrigo teljesen elvesztette az önuralmát.

–Vissza akartam adni a bónusz után!

– Nincs bónusz – felelte Mateo. – A te pozíciód sem.

Két ügynök lépett be, a birtok biztonsági személyzetének kíséretében. Nem csináltak jelenetet. Beszéltek Rodrigóval, átnézték a jogi csapat által küldött dokumentációt, és megkérték, hogy kísérje el őket a tranzakciók tisztázása érdekében.

Apám Mateo felé rohant.

– Javítsd ezt.

Egész este először fordult elő, hogy Ernesto Herrera anélkül beszélt a férjemmel, hogy „szerelőnek” nevezte volna.

– Mateo, mi egy család vagyunk.

Meglepetten néztem rá.

Kevesebb mint egy órája még azt mondta nekem, hogy már nem tudja, ki vagyok.

Máté is emlékezett rá.

–Egy ideje azt mondta, hogy Sofia nem a lánya.

Apám nagyot nyelt.

– Dühös voltam.

– Nem. Kényelmesen éreztem magam. Van különbség.

Anyám közbelépett.

– Mindez egy családi vita miatt kicsúszott az irányítás alól. Renata elvesztette a türelmét, és Sofía is…

– Sofia azért ült az esőben, mert úgy döntöttél, hogy elrejted a fényképek elől – vágott közbe Mateo. – A lányod a nagymamája emléktárgyát a sárba dobta, majd bort öntött rá. A férjed meglökte. És mindannyian viccesnek találtátok, mert úgy gondoltátok, hogy Sofia rossz férfit választott.

Patricia lesütötte a tekintetét.

Renáta sz.

Még mindig Rodrigóba kapaszkodott.

– És mi köze ehhez a szüleim házának?

Máté óvatosan válaszolt.

Ernesto Bosques de las Lomas-i lakcíme fedezetével kölcsönt vett fel Rodrigónak. A dokumentumokban magánbefektetésként nyilatkozott. Az átutalások azonban egybeestek azokkal a kifizetésekkel, amelyeket Rodrigo az imént bevallotta, hogy a felvételének „felgyorsítására” használt fel.

Ez nem jelentette azt, hogy a szüleim még aznap éjjel elveszítik a házat.

Ez valami valóságosabbat és számukra sokkal rémisztőbbet jelentett: a bank felülvizsgálja az ügyletet, a kölcsönt vizsgálatnak vetik alá, és ha abbahagyják a fizetést, miután Rodrigo már nem tudja visszafizetni őket, a garanciát a megfelelő eljárással érvényesíthetik.

Apám mozdulatlan maradt.

– De Rodrigo azt mondta, hogy három hónap múlva a dupláját fizeti vissza.

Rodrigo rá sem nézett.

Akkor értettem meg valamit, ami furcsa szomorúságot okozott bennem.

A szüleim nem csak azért aláztak meg, mert megvetették az életmódomat.

Mindent feltettek Rodrigóra.

A pénzed.

A háza.

A hírneve.

És azt is, hogyan mérik fel saját lányaik értékét.