– És miért nem mondtad el nekem?

– Mert amikor a társaságot javasoltam, mindent el kellett volna mondanom neki, pedig nem a földjét kértem. Itt rontottam el.

Mariana arcán szégyen suhant át. Újra megbízott valakiben. Újra volt egy titkos információ.

– Mindketten elmentek.

Don Eusebio tiltakozni próbált.

– Marianna…

—A 2.

Rafael fogta a kalapját, és védekezés nélkül távozott.

Mariana két napig nem nyitotta ki a fogadó ajtaját. Don Anselmo ételt hagyott az ajtaja előtt, és úgy tett, mintha nem tudná, hogy Mariana a konyhában sír.

A harmadik napon León ügyvédje megérkezett Rafael hetekkel korábban a partnerséghez készített dokumentumok másolatával. Mariana fontolgatta, hogy széttépi őket, de egy záradék megragadta a figyelmét: a Posada del Laurel kizárólag Mariana Robles nevén marad. Semmilyen befektetés nem biztosítana Rafaelnek semmilyen jogot az ingatlanhoz. A üdülőhelyhez való hozzáféréshez, ha valaha is tárgyalásra kerülne sor, külön és önkéntes megállapodásra lenne szükség.

Volt még valami: a dosszié mellett az északi útvonal költségvetése volt, amely a javasolt partnerség előtti dátummal készült.

Rafaelnek már volt egy alternatív útvonala.

Mariana aznap délután talált rá a forrásnál, amint három munkást felügyelt.

– Ezt már a legelejétől fogva megtaníthatta volna nekem.

-Igen.

– Miért nem tette meg?

Rafael lesütötte a tekintetét.

– Mert azt hittem, elég, ha nem kérek tőled semmi igazságtalant. Nem értettem, hogy még olyan dolgokat is tudnod kell, amik bizalmatlanná tehetnek.

Mariana szorongatta a dokumentumokat.

–Don Eusebio egy befejezetlen igazságot használt fel arra, hogy minden mást hazugságnak tüntessen fel.

– Igen, olyan könnyű.

Nem keresett kifogást. Ez lefegyverezte.

– Miért szálltál meg a fogadómban, miután megvetted ezt a földet?

Rafael mély levegőt vett.

„Az első este azt terveztem, hogy egy napot maradok. Aztán odaadtad a vacsorádat, és hazudtál, hogy ne érezzem magam zavarban. Az anyámra emlékeztettél. Aztán elkezdtem várni a délutáni kávémat. Később hallottam, hogy nevetsz az esőben. Mire arra gondoltam, hogy az üzletről beszéljek, már kifogásokat kerestem, hogy ne menjek el.”

Marianna némán nézett rá.

– Ez nem ad választ arra, hogy miért akartam befektetni.

– Mert a fogadó virágozhat, és mert tudod, hogyan kell vezetni. Azért is, mert jogos okot akartam, hogy továbbra is részt vegyek benne. Mindkettő igaz.

Mariana nem mosolygott, de nem is ment el.

A Don Eusebio elleni ügy elég gyorsan haladt ahhoz, hogy megakadályozza a tartozás behajtását. A bíróság felfüggesztette a behajtást, amíg a dokumentumokat át nem vizsgálták. A szakértői elemzés megerősítette a hamisítást, a raktári nyilvántartásokból pedig kiderült, hogy 8600 peso befizetését átvették, majd eltitkolták.

Amikor a bíró elrendelte a tényleges tartozás újraszámítását, azt Don Eusebio követelésének kevesebb mint egyharmadára csökkentették.

A hír viharként érte San Jerónimót.

Akik eddig csalónak nevezték Rafaelt, egyik napról a másikra megváltoztatták a hangjukat. Doña Remedios ragaszkodott hozzá, hogy mindig is „valami furcsát” látott Don Eusebioban. Don Anselmo majdnem megfulladt a nevetéstől, amikor meghallotta ezt.

De Mariana már nem akart a nép nyelve szerint élni.

Egyik délután Rafael megérkezett a fogadóba az eredeti céges dokumentumokkal. Letette őket az asztalra.

– Nem fogom őket aláírni.

Mariana összevonta a szemöldökét.

-Mert?

Rafael félbeszakította az első játszmát.

– Mert ez a javaslat akkor hangzott el, amikor eladósodtál és féltél. Még ha igazságos is volt, mindig azon tűnődhettél, hogy vajon kényszerből fogadtad-e el.

A másodikat eltörte.

„Ha szeretnéd, írásban és kamatmentesen kölcsönadhatom neked a tényleges adósságot. Vagy kérheted a pénzt a banktól, amikor a fürdő újra kinyit. De a fogadó nem lesz fedezetül semmire, amim van.”

– És a társadalom?

– Csak akkor fog létezni, ha egy napon te is akarod, amikor nemet mondhatsz nekem anélkül, hogy elveszítenéd a házadat.

Mariana gombócot érzett a torkában.

Egész életében tudott a rejtett költségekkel járó segítségről. Ez volt az első alkalom, hogy valaki visszaadta neki a visszautasítás jogát.

– Nem akarom, hogy kifizesse az adósságomat.

-Rendben van.

– Majd én fizetek érte.

-Rendben van.

– És én akarom a partnerséget.

Rafael meglepetten nézett rá.

– De egy új szerződéssel. A fogadó 70%-át megtartom, mert az az én tulajdonom és a megélhetésem. Csak az új szobákban és a bővítésből származó nyereségben lesz részesedésed. A gyógyfürdőhöz való hozzáférésről pedig külön tárgyalunk.

Amióta találkoztak vele, Rafael most tört ki először nyílt nevetésben.

– Jobban tárgyalsz, mint jó néhány leóni üzletember.

– A saját káromon tanultam meg.

Három héttel később írták alá közjegyző előtt, Teréz keresztanya és Don Anselmo tanúiként. Mariana kérte, hogy minden egyes záradékot olvassanak fel neki. Rafael nem sértődött meg, sőt, ragaszkodott hozzá, hogy mindenről kérdezzen rá.

Aláírás előtt egy kézzel írott feltételt fűzött hozzá: senkit sem küldenek el, aki éhesen érkezik a fogadóba, mert nem tud fizetni az étkezésért.

Rafael elolvasta a mondatot és elmosolyodott.

– Ez a helyzet indította el az egészet.

Mariana részletekben fizette ki Tomás jogos adósságát a következő 11 hónapban. A bővítésre szánt pénz azonnal megkezdődött, amint újra megnyitotta a üdülőhelyet, és megérkeztek az első buszok Leónból.