A következő napok az igazságszolgáltatás malmaiban teltek, amelyek ezúttal meglepően gyorsan őröltek. Alex minden egyes nap elkísérte az édesanyját és a többi árust a rendőrkapitányságra. A katonai egyenruha jelenléte, Alex határozott, megvesztegethetetlen fellépése világossá tette a hatóságok számára, hogy ezt az ügyet nem lehet a szőnyeg alá söpörni.

A nyomozás során kiderült, hogy Viktor nem csupán egy magányos bajkeverő volt. Hosszú évek óta működtetett egy szisztematikus védelmi pénz-hálózatot a környéken. A házkutatás során a rendőrök több millió forintnyi készpénzt, feljegyzéseket a zsarolt árusokról, valamint illegális eszközöket találtak a lakásában. Kiderült az is, hogy a múltban több rejtélyes bolttűz és rongálás mögött is ő állt.

Viktor az előzetes letartóztatásban gyorsan megtört. A börtön falai között, a valódi bűnözők között az arrogáns, nagyszájú ficsúr hirtelen egy rettegő, szánalmas alak lett. Már nem vigyorgott gúnyosan, nem fenyegetőzött kapcsolataival. A tárgyaláson lehajtott fejjel, kéz- és lábbilincsben ült.

A bíróság végül nem volt kegyes hozzá. A bizonyítékok – köztük a Margit standjánál készült, internetre is felkerült videó, amely országos felháborodást keltett – egyértelműek voltak. Viktort többrendbeli, üzletszerűen és zsarolással elkövetett bűncselekményekért, súlyos rongálásért és testi sértés kísérletéért öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélték, ezen felül kötelezték az összes okozott anyagi kár megtérítésére, Margit néni kártérítését különös prioritásként kezelve.

Amikor az ítélet elhangzott, Margit a tárgyalóteremben ült, Alex kezét fogva. Nem érzett gyűlöletet a fiatalember iránt, csupán mély szomorúságot amiatt, hogy valaki így el tudja pazarolni az életét mások nyomorúságára építve. De a lelkében végre béke honolt.

Alex szabadságából még hátravolt két hét. Nem pihenéssel töltötte az idejét, hanem azzal, hogy teljesen újjávarázsolta édesanyja életét.

Kimentek a város szélén álló kis házikóhoz. Alex megjavította a roskadozó kerítést, amelyen keresztül a szél eddig szabadon fújt. Rendbe tette a szerszámoskamrát, új, modern öntözőrendszert épített ki a veteményesben, hogy Margitnak ne kelljen a nehéz vizeskannákat cipelnie a kúttól a paradicsomágyásokig. Fát vágott télire, kifestette a konyhát, és biztonsági zárakat szerelt fel az ajtókra és ablakokra.

A délutánokat a kertben töltötték, a lemenő nap aranyló fényében. Együtt szedték a friss zöldségeket, és hosszú éveket pótoltak be beszélgetéssel.

– Tudod, édes fiam – mondta Margit egy este, miközben gőzölgő teát kortyolgattak a verandán –, amikor az az ember taposta a munkámat, úgy éreztem, a Jóisten elfeledkezett rólam. Azt hittem, az emberi gonoszság erősebb mindennél. De amikor megláttalak téged, és láttam, ahogy az emberek összefognak… rájöttem, hogy a jók mindig többen vannak. Csak néha túl sokáig hallgatnak.

Alex anyja kezére tette a tenyerét:
– A félelem nagy úr, anya. De ha egyvalaki kiáll az igazságért, a többiek is bátorságra kapnak. Te nem adtad oda neki a pénzt. Te voltál az első, aki nemet mondott. A te bátorságod indította el ezt az egészet.

Margit elmosolyodott, és a ráncok az arca körül most nem a bánatot, hanem a belső derűt rajzolták ki.

Alex nem állt meg a ház körüli munkáknál. Megkereste a piac vezetőségét és a helyi gazdaszövetkezetet is. Megszervezte, hogy édesanyja terményeit egy helyi kisbolt közvetlenül átvegye heti fix áron, így Margitnak már nem kellett minden egyes hajnalban a piacra cipelnie a nehéz ládákat, hacsak nem volt kedve hozzá, hogy találkozzon a barátaival. Ezen felül az interneten keresztül létrehozott egy kis közösségi oldalt „Margit néni biokertje” néven, ahová a környékbeli fiatal családok előre leadhatták rendeléseiket a vegyszermentes, friss zöldségekre.

Elérkezett az elválás napja. Alex egyenruhája újra makulátlanul tiszta volt, a bakancsa fénylett. A vasútállomáson álltak, Margit egy kis csomagot nyújtott át neki, tele frissen sült pogácsával és szeretettel.

– Vigyázz magadra, fiam – ölelte meg szorosan.
– Vigyázok, anya. És te is vigyázz magadra. Pár hónap, és újra itthon vagyok. De most már tudom, hogy nem vagy egyedül.

És valóban nem volt egyedül. Amikor a vonat kigördült az állomásról, Margit egyenesen a piacra ment. De nem félelemmel, nem szorongva lépett be a kapun.

A piac teljesen átalakult. A levegőből eltűnt az a láthatatlan feszültség, amely éveken át mérgezte a mindennapokat. Az árusok mosolyogtak, vidáman kínálták portékáikat. Az árusok összefogtak, és létrehoztak egy saját érdekvédelmi közösséget, megfogadva, hogy soha többé nem engedik meg, hogy bárki megfélemlítse őket.

Amikor Margit megjelent, többen odaintettek neki:
– Jó reggelt, Margit néni! Hogy van a fia?
– Szerencsés utat neki! – kiáltották.

Margit beállt a maga kis standja mögé, ahová már csak néhány cserép virágot és különleges fűszernövényt hozott eladásra, csupán a társaság kedvéért. Az asztalán most nem a rettegés termékei feküdtek, hanem a becsületes, békés élet gyümölcsei.

Messze onnan, a megyei börtön szürke, hideg udvarán Viktor egy nehéz talicskát tolt, miközben az őrök szigorú tekintete kísérte minden mozdulatát. A tenyere felhólyagosodott, a háta sajgott a szokatlan fizikai munkától. Minden egyes alkalommal, amikor a börtön konyháján krumplit vagy zöldséget kellett pucolnia az elítélteknek, eszébe jutott az a délután. Eszébe jutott a törékeny, idős asszony, akit semmibe vett, és a csizmája alatt szétrobbanó paradicsomok.