Valeria mesélt neki a nagynénjétől örökölt virágboltról, és arról a 9 évről, amióta küzdött a fizetések, az adók és a beszállítók kifizetésével.

„Nem csak életben tartotta” – mondta Alejandro – „Jobb üzletté alakította.”

Valeria észrevette, hogy soha nem nevezte a boltját imádnivalónak vagy elbűvölőnek. Munkája gyümölcseként tisztelte.

Alejandro is elismerte, hogy Renatának valamiben igaza volt.

– Azt hittem, egy kapcsolat belefér a rendelkezésre álló perceimbe.

-És most?

– Most pedig itt vagyok.

Vacsora után egy fényesen kivilágított sugárúton sétáltak. Mielőtt megcsókolták volna, Alejandro engedélyt kért. Valeria beleegyezett, de egy figyelmeztetéssel.

– Ha rosszul csókol, szólok Doña Amaliának.

– Ez felesleges nyomás.

A csók lassú és őszinte volt.

A következő hetekben Alejandro gyakran megjelent záróra. Kávét, ételt hozott, vagy egyszerűen csak ült, amíg Valeria befejezte a kiszállításait. Soha nem kérte meg, hogy hagyja ott a munkahelyét, hogy foglalkozzon vele.

Egyik délután a nő átnyújtott neki egy ollót.

–Megtanulja majd vágni a szárakat.

— Szállodaigazgatás.

–Pontosan. Fel kell fedeznie valamit, aminek a módját nem tudja.

Alejandro három virágot tönkretett, mielőtt jobban lett. Egy tekercs szalag ellen is vesztett. Valeria annyira nevetett, hogy a pultnak kellett támaszkodnia.

Nem az idejét akarta megvásárolni. Azt tanulta meg, hogyan ossza meg.

Egy hónappal később Alejandro meghívta egy jótékonysági ebédre az egyik szállodájába. Valeria majdnem visszautasította. Ismerte ezeket a szobákat, mert régebben a fogadóbejáratokon keresztül szállította ki a kompozíciókat, miközben olyan emberek, mint Alejandro, tévéműsorokban szerepeltek.

Ennek ellenére részt vett.

Patricia Ledesma, a bizottság elnöke elismerte Valeriát.

– Te készítetted az asztaldíszeket.

– Néhányan közülük.

Patricia a ruháját vizsgálgatta.

– Biztosan izgalmas lehet vendégként részt venni, ahelyett, hogy csak virágot vinnél.

A hangnem barátságos volt; a megaláztatás nem.

Valéria elmosolyodott.

–Majd végre megtudom, mi történik, miután mindenki panaszkodik a megállapodások mértékére.

Egy közeli nő hangosan felnevetett. Patricia bosszúsan elsétált.

Napokkal később felhívta a virágboltot. Fel akarta venni Valeriát az alapítvány évfordulós vacsorájára. Ez volt az év legnagyobb megrendelése.

Valeria elfogadta, mert nem hagyta, hogy egy arrogáns megjegyzés elvegye tőle az állást, amit kiérdemelt.

A rendezvény napján délután érkezett. Felügyelte az asztaldíszeket, beállította a világítást, és személyesen ellenőrizte mind a 42 asztalt.

Amikor végzett, Patriciát kereste.

— Minden készen áll.

– Tökéletes. A beszállítók vacsorája a pincében lesz.

– Nem fogok vacsorázni a beszállítókkal.

Patrícia mosolya megkeményedett.

– Ma este dolgozol.

– Befejeztem a munkámat.

– Kínos dolog az üzleti életet a párkapcsolattal összekeverni.

Valeria ekkor jött rá, hogy nem virágokról beszélnek.

– Kibérelted a műhelyem, jóváhagytad a terveket, és kifizetted a számlát. Szakmailag végeztünk. Engem személy szerint meghívtak.

– Alejandro miatt?

-Igen.

Patricia lehalkította a hangját.

– Az Alcázar család egy egészen más világban él, mint a tiéd.

– Észrevettem. A szállodáik egy kicsit nagyobbak, mint az én boltom.

– Ne viccelj. Az olyan nők, mint te, mindig azt állítják, hogy nem akarnak pénzt, amíg fel nem fedezik, milyen kényelmes is lehet egy drága élet.

Valeria megérezte a csapást. Volt barátja is szép hobbivá silányította a munkáját. Számára Valeria a virágokkal játszott; soha nem épített fel céget.

Ezúttal nem bújt el a fürdőszobában, és nem is hívta fel Alejandrót a védelmére.

–Tudod, mit találok kényelmesnek, Patricia? Azt, hogy anélkül távozhatok, hogy bárki engedélyét kérném.

Megfordult, és Alejandro társaként lépett be a szobába.

Néhány perc múlva megtalálta.

– Valami történt.

-Igen.

– Muszáj most tudnom?

— A beszéde után.

Alejandro nem erőltette a dolgot. Amikor az esemény véget ért, Valeria mindent elmesélt neki.

Hideggé vált az arca.

– Mit akarsz, mit tegyek?

A kérdés meglepte.

– Nem fogod megfenyegetni?

– Dühös vagyok, de a döntés a tiéd.

Valéria mély levegőt vett.

„Nem kell megbüntetned Patriciát. Tudnom kell, hogy ez mindig így lesz-e. Vajon minden alkalommal, amikor belép veled egy szobába, valaki azon fog tűnődni, hogy mit keres ott egy virágárus?”

Alejandronak eltartott egy ideig, mire válaszolt.

– Vannak, akik kétszer is meggondolják majd a pénzem miatt.

– És mások azt fogják hinni, hogy szükségem van rád, hogy bebizonyítsam, oda tartozom.

–Nem akarok olyan nőt, akinek az én világomhoz kell tartoznia. Meg akarom osztani az életemet egy olyan nővel, aki már felépítette a sajátját.

A szavak helyesek voltak, de a seb nyitva maradt.

– Időre van szükségem, Alejandro.

Valéria egyedül maradt.

Két nappal később Doña Amalia belépett a virágboltba, és felfedte a családi titkot, amely teljesen megváltoztatta Valeria Alcázar családról alkotott képét.

3. RÉSZ

„Amikor Alejandro nagyapjához mentem feleségül, azt mondták, pénzért tettem” – vallotta be Doña Amalia.

Valeria letette a virágokat, amiket vágott.

– Te is?

– Egy varrónő lánya voltam. Az Alcázar család gyárakkal és földekkel rendelkezett, és tiszteletreméltó nevük volt. Negyven éven át egyesek opportunistáknak neveztek.

– Megszűnt a fájdalom?

-Nem.

Valériát meglepte az őszinteség.

Doña Amalia megérintette a kezét.

–Épp most hagytam abba, hogy összekeverjem a fájdalmat a vereséggel. Ha elvárod, hogy mindenki helyeselje a boldogságodat, akkor végül olyan embereknek adod az életed, akik nem is szeretnek téged.

Mielőtt elment, a nő felé fordult.