Luz María odalépett hozzá, és megfogta a kezét.

– Hadd süssek neked kenyeret minden héten. Így tudom kifejezni, hogy szeretlek.

Azon az estén Candelaria két tányért tett az asztalra.

A következő héten hármat rakott.

A harmadik tányér kicsi volt, Mateónak.

Az emberek zúgolódni kezdtek.

Doña Petra, a bolt tulajdonosa azt mondta, hogy Luz María titkos szándékkal érkezett. Elmondása szerint a fiatal nő át akarta venni a birtokot, és rá akarta venni az idős asszonyt, hogy változtassa meg a végrendeletét.

Luz María egy vasárnapig tűrte a bámuló tekinteteket, amikor miséről távozva több nő is elállta az útját.

– Mit fogsz csinálni Doña Candelariával? – kérdezte Doña Petra. – Mindannyian tudjuk, hogy a kívülállók nem jönnek egy haciendába anélkül, hogy ne keresnének valamit.

Luz María megölelte Mateót.

„Jogod van, hogy nem bízol bennem. Nincs vezetéknevem vagy családnevem. Kolostorba zártak, és az életemet másokért dolgozva töltöttem.”

Felemelte az állát.

– De mondj valamit. Hányan látogattátok meg Candelariát, amikor beteg volt? Hányan vittetek neki húslevest? Hányan tisztították meg a tyúkólját, vagy gyújtották be a sütőjét?

Senki sem válaszolt.

„Nem örökséget keresve jöttem ide” – folytatta Luz María. „Azt kerestem, hogy fedél legyen a fiam feje fölé. Ha azt hiszed, hogy hazudok, gondolj, amit akarsz. Csak neki és Istennek tartozom felelősséggel.”

Mateóval a karjában távozott.

Candelaria mindent megtudott.

A következő vasárnap botjára támaszkodva lépett be a templomba. Mindenki elé állt.

„Luz María a lányom” – mondta.

A fiatal nő mozdulatlan maradt.

– Nem véré, hanem életé. Amikor egyedül voltam, visszaadta nekem az akaratot, hogy lássam a hajnalt. Nem vett el tőlem semmit. Mindent adott nekem. Ha valaki meg akarja vádolni, mondja a szemembe.

Az emberek csendben maradtak.

Candelaria megfogta Luz María kezét.

– Menjünk, lányom. Eleget imádkoztunk már itt.

Ez a védekezés eljutott Romulus és Beatrice füléhez.

Három héttel később mindketten visszatértek El Olivóba.

Romulus sötét autóval érkezett, öltönyben. Beatrice szállt ki mögötte, elegáns kalapban és színlelt aggodalommal az arcán.

Candelaria azonnal tudta, hogy nem a szerelem miatt jöttek vissza.

– Anya – mondta Romulus –, különös híreket kaptunk. Azt mondták, hogy egy idegen betört a házadba, és mindent el akar vinni.

– Megtudtad, hogy élek? – kérdezte Candelaria. – Mert amikor tavaly télen megbetegedtem, nem jöttél.

– Ennek most már mindegy.

– Számomra fontos.

Romulus megvetően nézett Luz Mariára.

– Az a nő manipulál téged.

– Gondoskodik rólam.

– Tele van ötletekkel a fejed.

– Megtöltötte a házamat kenyérrel – felelte Candelaria. – Valami olyasmit, amit te soha nem tettél.

Beatriz előrelépett.

– Anya, meg akarjuk védeni őt.

-Kinek?

Senki sem válaszolt.

– Attól a nőtől, aki velem van? Vagy attól a lehetőségtől, hogy örökölhet valamit?

Romulus a földre csapott a bottal, amit cipelt.

– A birtok a család tulajdonában van.

– A birtok az én nevemen van.

– Ön egy idős hölgy. Kérhetek egy bírót, hogy állapítsa meg, képes-e még kezelni a vagyonát.

Luz María elsápadt.

Candelaria viszont kiegyenesedett.

– Ha papírokkal akar játszani, menjünk Don Eusebiohoz, a közjegyzőhöz.

Másnap Candelaria, Luz María és Mateo elmentek a város közjegyzői hivatalába. Don Eusebio ismerte Don Aureliot, és megerősítette, hogy Candelaria megtartotta a teljes hatalmat a birtok felett.

„A gyermekeid nem vehetik el tőled a vagyont, amíg még ép elméjű vagy” – magyarázta. „De ha meg akarod védeni Luz Maríát és Mateót, egy egyszerű végrendelet talán nem lesz elég.”

— Mit tehetek?

– Fogadd örökbe törvényesen. Tedd a lányoddá a törvény szemében. Így viselheti a vezetéknevedet, és ugyanazokkal a jogokkal rendelkezhet, mint a biológiai gyermekeid.

Luz María sírni kezdett.

– Nem fogadhatok el valami ekkorát.

Candelaria a kezébe fogta az arcát.

– Anyának hívtál, amikor nem volt senkid. Tényleg a lányom akarsz lenni?

Luz María nem tudott válaszolni. Csak bólintott, miközben megölelte Mateót.

Don Eusebio elkészítette a dokumentumokat.

Romulus azonban nem szándékozott ezt megengedni.

Ugyanazon az éjszakán fizetett egy Crisanto nevű férfinak, hogy betörjön a tanyára, és helyezze el Don Aurelio arany ereklyetartóját Luz María holmijai között. Ezután tanúkkal tervezte megjelenni és lopással vádolni a nőt.

Crisanto hátul lépett be, a sütő közeléből.

Nem számolt azzal, hogy a szamár, akit mindenki Villámnak hívott, a karám mellett alszik megkötözve.

Az állat meghallotta a fal zaját, és olyan hangosan bőgni kezdett, hogy felébresztette a völgyben lévő kutyákat.

Luz María egyik kezében lámpával, a másikban piszkavassal jött ki.

— Ki van ott?

Crisanto megpróbált elmenekülni, de megbotlott. Az ereklyetartó kiesett a zsebéből, és elgurult a fényben.

Luz María felismerte őt.

– Candelaria! Ébredj fel!

Az idős asszony a sétabotjával a kezében hagyta el a házat.

Crisanto megpróbált felkelni, de Luz María az ingénél fogva fogta.

– Mit csinálsz anyám ereklyetartójával?

– Nem akartam megcsinálni.

– Ki küldte őt?

A férfi az út felé nézett.

– Don Rómulo. Fizetett, hogy hagyjam a holmijai között, és vádoljam meg lopással.

Candelaria lehunyta a szemét.

Kapzsiságot várt el a gyermekeitől.

De ez valami rosszabb volt.