Severiano megpróbálta visszaszerezni a papírokat.

Gábriel szétválasztotta őket.

– Az eredeti dokumentumok nincsenek náluk. A panaszt már benyújtották.

Az ezredes most először nézett körül támogatást keresve, és olyan arcokat talált, amelyek kerülték a tekintetét.

A nyomozás híre még aznap délután elterjedt.

Juana elvitte a raktárba.

Lucíának le kellett ülnie, hogy lélegezni tudjon.

Napokkal később egy kerületi tisztviselő érkezett azzal a paranccsal, hogy tegyen szabad nyilatkozatot, és vizsgálják ki a helyzetét.

Kivitték a birtokról.

Gábriel az út szélén várt.

Lucia hitetlenkedve sétált felé.

Nem próbált megszólalni.

Először megölelte.

Sokáig így is maradtak.

A nyomozás hónapokig folytatódott.

Az adósságot kitaláló írnok végül beismerő vallomást tett. Más tanúk is megerősítették a fenyegetéseket és a földterület eltulajdonítását.

Severiano elvesztette a támogatottságát. Végül a hamisításokért felelősökkel együtt bíróság elé állították.

A föld visszaszerzése hosszabb időt vett igénybe.

Lucía részt vett a megbeszéléseken, válaszolt a kérdésekre, és miután figyelmesen elolvasta, aláírta a dokumentumokat.

Amikor megkapta a határozatot, elvitte az okiratot Los Vientosba.

Eusebio levette a kalapját.

– Apád büszke lenne rád.

Lucía megsimogatta a papírt.

– Anya is.

Azon a délutánon Gabriel adott neki egy kék zsebkendőt, amely az anyjáé volt.

– Szeretnék udvarolni neked – mondta. – Most, hogy eldöntheted, hol akarsz lakni, és nem kell velem maradnod.

Lucia érezte, hogy könnyek szöknek a szemébe.

– Már hónapok óta meg akartalak csókolni.

Gábriel mozdulatlan maradt.

Mosolygott.

– De nem akartam összekeverni a szeretetet a hálával.

Megragadta az ingét, és közelebb húzta magához.

A csók először gyengéd volt. Aztán mindketten abbahagyták az öröm visszafojtását.

A következő tavasszal összeházasodtak az udvaron lévő mesquite fa alatt.

Lucia megvarrta a ruháját, és a kék sálat a hajába kötötte.

Julianus atya megáldotta a gyűrűket.

Eusebio diszkréten sírt, a port hibáztatva.

Néhány szomszéd jött bocsánatot kérni. Lucía meghallgatta a bocsánatkéréseiket anélkül, hogy megígérte volna, hogy azonnal elfelejti őket.

Megtanulta, hogy azt is eldöntheti, milyen közel kerüljön.

A buli zenével, tamaléval és kávéval zárult.

A következő években visszaszerezték a Los Cedros-i telket. Lucía felügyelte az ültetést és saját könyvelést vezetett.

Gabriel újra kinyitotta a szobát, ami a vihar óta zárva maradt.

Gondosan megőrizte Rosa és a gyermek emlékeit.

Egyik délután Lucia az ablaknál találta meg.

-Minden rendben?

Kinyújtotta a kezét a lány felé.

– Ma már igen.

Valamivel később megszületett a lánya, Mercedes.

Gabriel könnyes szemmel ölelte, míg Lucia kimerülten és mosolyogva figyelte őt az ágyból.

Odakint elkezdett esni az eső.

Hallgatta az esőcseppek kopogását a tetőcserepeken, majd visszanézett a családjára.

Ezúttal megnyugodhatott.

Évekkel később Lucia a lányával a mesquitefa alatt ült.

Gabriel egy széket javított a közelükben.

A lány megkérdezte, hogyan érkezett az anyja a tanyára.

Lucia az utat nézte.

– Egy nagyon szomorú napon érkeztem.

– És boldoggá tett téged az apád?

Gabriel szemébe nézett.

–Apád segített, amikor szükségem volt rá. Aztán megtanultuk szeretni egymást.

A kislány elégedettnek tűnt, és a tyúkól felé rohant.

Lucia odament a férjéhez.

Otthagyta a szerszámokat.

A konyhaasztalon a Cedarék kézírása, egy nyitott könyv és 3 csésze várt a kávéra.

Lucia megfogta Gabriel kezét.

Senki sem tudta már eldönteni, mennyit ér az élete.

És a ház, ahová megérkezett, azt hitte, hogy mindennek vége, tele volt emberekkel, akik nevén szólították.