Gabriel sosem árulta el a beszélgetést. Inkább azt hitte, hogy a gyász szólt Mauro helyett.

Most a sógorát bilincselték meg a ház előtt.

– Bent kellett volna lenned – mondta Mauro jeges mosollyal. – Neked és a lánnyal aludnod kellett volna.

Gabriel előrelépett, de Natalia az útjába állt.

– Ne gyere közelebb.

– Úgy mentél be, hogy tudtad, Ximena ott van?

– Csak azt akartam visszaszerezni, ami a családomé.

–Ximena a családod.

Mauro arca megfeszült.

– Mindent megtartottál. A házat, Laura holmiját és a biztosítási pénzt is. Még a vérrokonságunk sincs.

– Én vagyok a lányod apja.

– Te vagy az oka Laura halálának.

Gabriel két évnyi bűntudatot érzett, amiért megpróbált magához ölelni. Azonban emlékezett rá, hogy Ximena a kert túloldalán aludt.

– Szerettem a húgodat. A halálát arra használtad fel, hogy igazold három férfi bejutását oda, ahol az unokahúgod alszik.

Mauro most először fordította el a tekintetét.

A többi fogvatartott César Limón és Óscar Nava volt, két férfi, akiket korábban már elítéltek rablásért. A rendőrség zárfeltörő eszközöket, kábelkötözőket, banki dokumentumok másolatait és egy Gabriel nevére kiállított meghatalmazást talált.

A nyomozás még ennél is nyugtalanítóbb dolgot tárt fel.

Laurának 3 800 000 dollár értékű életbiztosítása volt. Kedvezményezettként Gabriel egy részét a jelzáloghitel törlesztésére fordította, és 2 100 000 dollárt helyezett el egy védett számlán Ximena oktatására.

Mauro tudta, hogy a pénz létezik. Meggyőződve arról, hogy jogosan az övé, mivel Laura testvére, több mint egy évet töltött Gabriel mozgásának megfigyelésével, a ház fényképezésével és információk gyűjtésével.

Oscar úgy döntött, együttműködik az ügyészséggel. Bevallotta, hogy Mauro arra tervezte, hogy Gabrielt rákényszeríti a meghatalmazás aláírására és a fiókjai jelszavainak átadására. Ezután egy közönséges rablást terveznek.

De ez még nem minden volt.

Mauro számítógépén Gabriel nevére vásárolt buszjegyeket, egy hamis levelet találtak, amelyben állítólag lemondott Ximena felügyeleti jogáról, valamint olyan dokumentumokat, amelyek egymillió dolláros adósságot szimuláltak.

„Azt akartam elhitetni, mintha kiürítetted volna a számláidat és elhagytad volna a lányodat” – magyarázta Natalia. „Aztán azt terveztem, hogy aggódó nagybácsiként jelentkezem, és ideiglenes felügyeleti jogot kérek.”

Gábriel mozdulatlan maradt.

– Ximenával akart maradni?

„Azt akarta, hogy uralja azt, amit a lánya örökölni fog. Számára a lánya nem gyerek volt. Ő volt a kulcs Laura vagyonához.”

Ez a felismerés jobban fájt neki, mint a rablási kísérlet. Mauro jelen volt Ximena születésénél. Már néhány órás korában a karjában tartotta, és megesküdött, hogy mindig megvédi majd.

Most már az unokahúgát is bevonta egy tervbe.

Két nappal később Gabriel Ximenával ült Doña Ofelia verandáján. Megosztottak néhány fahéjas sütit, amelyek olyan kemények voltak, hogy forró csokoládéba kellett mártani őket.

„Néhány férfi megpróbált betörni a házunkba” – magyarázta Gabriel –, „de Doña Ofelia meglátta őket, és felhívott minket. A rendőrség letartóztatta őket. Biztonságban vagyunk.”

Ximena meglóbálta a lábát.

– Anyám miatt volt?

Gábrielnek eltartott egy ideig, mire válaszolt.

– Miért kérdezed ezt?

– Mert sírtál a fürdőszobában, és ezt csak akkor teszed, ha eszedbe jutnak dolgok Anyával kapcsolatban.

Gábriel megfogta a lány apró kezét.

„Egy férfi, aki nagyon szerette az édesanyádat, dühbe gurult, miután elvesztette. Hozott néhány nagyon rossz döntést, de ezek egyike sem a te hibád volt. Az én hibám sem.”

– Mauro bácsi volt az?

Gábriel nem akart hazudni.

-Igen.

Ximena szeme megtelt könnyel.

– Már nem szeret engem?

„Nem tudom, mit érez. De szeretni valakit annyit tesz, mint gondoskodni róla. És amit tett, az nem rólad való gondoskodás volt.”

Ximena néhány másodpercig gondolkodott.

– Szóval Doña Ofelia kedvel minket.

Az idős asszony, aki az ajtóból hallgatózott, úgy tett, mintha egy virágcserepet igazgatna, nehogy valaki észrevegye a sírását.

A legnehezebb beszélgetés Laura szüleivel zajlott. Amikor Gabriel felhívta, az anyósa sokáig hallgatott.

„Mauro a temetéstől fogva téged hibáztatott” – vallotta be. „Valahányszor megemlítettük a nevedet, felállt az asztaltól. Azt hittük, gyászról van szó. Nem akartuk elfogadni, hogy valami mássá alakul.”

– Ezt nem te csináltad.

– De mi nem láttuk.

– Igen, Doña Ofelia. A lényeg az, hogy Ximena él és biztonságban van.

A nagyszülők nem védték meg fiukat. Elmentek az ügyészségre, átadtak üzeneteket, amelyekben Mauro megemlítette a biztosítást, és kérték, hogy tiltsák meg neki, hogy megközelítse az unokáját.

Az első meghallgatáson Mauro ragaszkodott hozzá, hogy csak Lauráról akart emlékeket felidézni. Natalia azonban bemutatta a megfigyelési naplót, a fényképeket, a hamisított meghatalmazást és a bűntársaival váltott üzeneteket.

Az egyikük azt mondta: „Amikor a tanár aláírja, a lány a megfelelő családnál lesz.”

A bíró hivatalosan vádat emelt ellene, és elrendelte előzetes letartóztatását.

Hónapokkal később Mauro elfogadta a vádalkut. 13 év börtönbüntetést kapott rablási kísérletért, okirat-hamisításért és egy kiskorút veszélyeztető cselszövvésben való részvételért. Bűntársai enyhébb büntetést kaptak együttműködésükért.

Gabriel részt vett a végső meghallgatáson. Nem érzett örömet az ítélet hallatán. Csak azt érezte, hogy egy ajtó, amely Laura halála óta nyitva állt, végre bezárul.

Távozáskor Doña Ofelia várakozott Ximenával.

-Vége van? – kérdezte a lány.

-Term.

-Akkor elmehetünk pizzát venni.

Doña Ofélia összevonta a szemöldökét.

– Először kicseréljük a zárakat. Aztán veszünk pizzát.