Klaudia megvizsgálta a számlákat.

– Ez egy nagyon súlyos bűnügyi üggyé válhat. Független ellenőrzésre van szükségünk.

Bólintottam.

Nem akartam tönkretenni egy olyan céget, ahol több tucat ártatlan ember is dolgozik. Meg akartam védeni a vagyonomat, és meg akartam akadályozni, hogy Alejandro folytassa a kifosztását.

Azon a délutánon találkoztam az apámmal, Hectorral, egy üzletemberrel, aki finanszírozta néhány korai projektünket.

Amikor elmeséltem neki, mi történt, összeszorította a száját.

– Arturo tegnap odajött hozzám, hogy nyolcvanmillió peso kölcsönre vállaljak kezességet. Azt mondta, a cég növekszik.

„Kétségbeesetten szüksége van pénzre, apa. Ne írj alá semmit anélkül, hogy ellenőriznéd a számlákat.”

Apám megfogta a kezem.

–Nem kell megvásárolnod a jogot a tiszteletre, lányom.

A születésnapom óta most először sírtam valaki előtt.

A következő hetekben, míg Alejandro és Camila ünnepségeket szerveztek a feltételezett örökös megünneplésére, Claudia és én csendben dolgoztunk.

A megtakarításaimat és a személyes befektetéseimet új, kizárólagos tulajdonú számlákra utaltam át. Minden tranzakciót rögzítettünk, megfizettük a vonatkozó adókat, és mindent dokumentáltunk.

Vettem egy házat a tó partján Valle de Bravóban, ahol gyerekkoromban a nagymamámmal jártam.

Ám ekkor egy váratlan titok derült ki.

Egy barátja, aki vállalati kutatásokban dolgozott, felfedezte, hogy Camila más vezetéknevet használt, amikor különböző üzletembereket keresett meg. Olyan kölcsönökre hivatkozott, amelyeket soha nem fizetett vissza, és nemrégiben több férfival is fényképezkedett.

Azon az estén kaptam egy borítékot további információkkal.

Képek jelentek meg arról, hogy Camila belép egy szállodába egy férfival, akit azonnal felismertem.

Többször is rájuk néztem, de nem hittem el.

Az egyik fényképen a derekát ölelte.

Egy másikban Camila csókolózott vele.

A dátumok egybeestek a terhesség első heteivel.

Borzongást éreztem.

Alejandro azt hitte, hogy Camila azért jött, hogy megszülje neki azt a fiút, akit én soha nem kaphatok meg.

De a férfi, aki megjelent és megcsókolta, nem idegen volt.

Valaki volt az, aki a születésnapomon a nappaliban ült, és hallgatta, ahogy megaláznak.

És amikor megértettem, hogy ki ő, tudtam, hogy a családom hamarosan egy nálam sokkal rosszabb árulásra fog rájönni.

3. RÉSZ

A fényképeken látható férfi Ricardo volt, Alejandro öccse.

Majdnem egy órát ültem az irodámban, és néztem azokat a képeket.

Ricardo hét évig volt feleségül Natáliával. Mindig is a család legcsendesebb tagja volt. A születésnapomon alig szólt két szót, bár tökéletesen emlékszem, hogyan kerülte a tekintetét, amikor bejelentették, hogy Camila terhes.

Most már értettem, miért.

De a fényképek nem bizonyították, hogy ki a baba apja. Többre volt szükségem, mielőtt szembesíteném azt a családot.

Klaudia azt tanácsolta, legyek türelmes.

– Mariana, ne csinálj pletykaháborút a válásodból. Elegendő anyagi bizonyítékunk van. Ha el akarják pusztítani egymást, nem kell segítened őket.

Igaza volt.

Egy hónappal később Patricia a hatvanadik születésnapját ünnepelte egy elegáns polancoi teremben. Több mint százötven embert hívtak meg.

Alejandro ragaszkodott hozzá, hogy részt vegyek.

„Nem akarom, hogy a családom azt higgye, hogy problémáink vannak” – figyelmeztetett.

Majdnem felnevettem.

A férfi, aki beköltöztette a szeretőjét a házunkba, most a látszat miatt aggódott.

Sötétkék ruhában és a gyémánt nyakláncban érkeztem, amit a nagymamám hagyott rám a halála előtt.

Camila fehér ruhát viselt, büszkén a terhességére. Alejandro mellette sétált, és úgy üdvözölte a többieket, mintha friss házasok lennének.

Úgy néztem ki, mint egy újabb vendég.

A vacsora felénél Patricia a főasztaltól hívott.

– Mariana, hozz még poharakat. És mondd meg a pincérnek, hogy szedje le a tányérokat.

Többen hallgatták.

Camila hozzátette, miközben a hasát simogatta:

– Nekem is szükségem van egy párnára. Fáj a hátam. Tudnál nekem hozni egyet?

Alejandro elmosolyodott.

Senki sem avatkozott közbe.

Lassan felkeltem.

– Természetesen. De először is szeretnék gratulálni Patriciának.

Felvettem a mikrofont, amit az asztal közelében hagytak.

– Remélem, nagyon élvezitek ezt az ünnepséget. Azt is remélem, hogy Alejandro be tudja tartani az összes ígéretét, amit a leendő gyermekének tesz.

A férjem felemelte a poharát.

– Természetesen teljesítem őket! A fiam örökölni fog mindent, amim van. A céget, az ingatlanokat, mindent.

A vendégek tapsoltak.

„Még a közösen kezelt befektetéseinket is?” – kérdeztem.

– Mindent! – ismételte meg, egészen felbátorodva a tequilától. – A fiam lesz a birodalmunk ura!

Mosolyogtam.

– Akkor remélem, pontosan tudod, hogy a birodalom melyik része a tiéd.

Alejandro összevonta a szemöldökét, de a vendégek elkezdték énekelni a Las Mañanitas-t, és a beszélgetés véget ért.

A szoba másik oldalán Ricardo sápadtan figyelt engem.

Natalia, a felesége, valami furcsát vett észre.

Camila egy antik smaragd karkötőt viselt, ami a nagyanyámé volt.

Két nappal később Alejandro berontott az irodámba.

– Vizsgálják a kiadásaimat?

Becsuktam magam előtt a mappát.

– Én vagyok a pénzügyi igazgató, Alejandro. A költségek áttekintése a munkám.

– Camila azt mondja, hogy megpróbálod elvenni tőlem a céget.

– Nem kell semmit elvennem tőled. Azt akarom tudnom, hogy miért tűnt el tizenkétmillió peso.

Az asztalra csapódott.

– Az a cég az enyém!

– Együtt alapítottuk. És minden részvénynek van bejegyzett tulajdonosa.

Az arckifejezése megváltozott.

Figyelj jól! Ha megpróbálsz elválni tőlem és elvenni a pénzemet, azzal foglak vádolni, hogy meghamisítottad a számlákat.

Éles fájdalmat éreztem.