Ez a férfi nyolc évig volt a legjobb barátom.

Most azzal fenyegetőzött, hogy tönkreteszi a szakmai hírnevem.

– Képes lennél erre?

Felém hajolt.

– Bármire képes vagyok, hogy megvédjem a fiamat.

Amikor elment, elmentettem a rögzített beszélgetést, hogy dokumentáljam a fenyegetést, és felhívtam Claudiát.

Ugyanezen a délutánon az igazgatótanács hivatalos kérelmet kapott független könyvvizsgálatra, amelyet több partner is támogatott.

Nem volt visszaút.

Azon az éjszakán pánikrohamot kaptam. Olyan erős volt a mellkasomban a nyomás, hogy apám elkísért a sürgősségire.

Az orvosok kizárták a szívproblémát, és pihenést, valamint pszichológiai támogatást javasoltak.

Alejandro nem jelent meg.

Beatriz, a sógornőm érkezett meg a kórházba.

Egy virágcsokorral és színlelt aggodalommal teli arckifejezéssel jött be.

– Mariana, ez szörnyű. Mindannyian nagyon el vagyunk keseredve.

Egy pillanatra azt hittem, talán meggondolta magát.

Amíg újra ki nem nyitotta a száját.

„Apámnak tudnia kell, hogy a tiéd aláírja-e a kölcsönt. A cégnek kintlévőségei vannak, és Alejandro kétségbeesett.”

Csendben néztem rá.

Még amikor kórházi ágyban feküdtem, akkor sem törődtek az egészségemmel.

Csak a pénzemet akarták.

„Mondd meg Arturonak, hogy beszéljen közvetlenül az apámmal” – válaszoltam. „És mondd meg Alejandrónak, hogy ne használja a nevemet, amikor többet kölcsönt kér.”

Beatriz felháborodottan kirohant.

Másnap reggel váratlan hírt kaptam.

Camilát sürgősséggel kórházba szállították a terhessége alatt fellépő szövődmények miatt.

Órákkal később elvesztette a babát.

Nem éreztem örömöt.

Bármennyi kárt is okozott nekem az a nő, az ilyen természetű veszteség nem érdemelt okot az ünneplésre.

De Alejandro a lehető legrosszabbul reagált.

Megjelent a kórházban, ahol még megfigyelés alatt álltam, és elkezdett rám ordítozni.

„Te okoztad ezt! Mindig is azt akartad, hogy Camila elveszítse a fiunkat!”

Apám közbelépett.

– A lányom már két napja itt van. Nem fogsz idejönni, és ilyen kegyetlenséggel vádolni.

Alejandro addig ordított velem, amíg a személyzet meg nem kérte, hogy hagyja el a helyiséget.

Mielőtt elment, egy olyan mondatot mondott, amit soha nem fogok elfelejteni:

– Ha a fiam meghalt, a házasságunk is halott!

Néztem, ahogy elsétál a folyosón.

A házasságunk már régen megszűnt.

Kivéve, hogy ő még nem tudta.

Az igazi felismerés három nappal később érkezett.

Natália sírva hívott.

– Mariana, látnom kell téged. Találtam néhány beszélgetést Ricardo számítógépén.

Egy kis kávézóban találkoztunk, messze a családunktól.

Remegtek a kezei.

Kinyitotta a számítógépét, és megmutatott nekem néhány üzenetet.

Ezekben Camila azt mondta Ricardónak, hogy Alejandro meg van győződve arról, hogy ő az apa.

Ricardo így válaszolt:

„Tudod, hogy velem voltál, mielőtt találkoztam vele. Ne mondj neki semmit. A bátyám meg tudja adni neked azt az életet, amit én nem.”

Voltak ennél sokkal rosszabb üzenetek is.

Ricardo megmutatta Camilának, hogyan kell megszólítani Alejandrót egy üzleti partin. Azt is elmagyarázta, mennyi pénzünk van, és milyen ingatlanokat próbálhatnak meg megszerezni.

Natália sírni kezdett.

„A férjem odaadta azt a nőt a saját testvérének, hogy mások pénzéből támogassa. És én megvédtem Camilát előtted.”

Megfogtam a kezét.

– Te sem tudtad az igazságot.

– De láttam, hogy szenvedsz, és mégis hallgattam. Az én hibám volt.

Ez a vallomás jobban fájt, mint gondoltam.

Mert megerősítette, hogy abban a családban a gyávaság ugyanolyan romboló volt, mint a gonosz.

Ricardo végül beismerte a kapcsolatot, amikor Natalia szembeszállt vele.

Camila azt is bevallotta, hogy már terhes volt, mielőtt kapcsolatba került Alejandróval, és hogy a pénzügyi stabilitás elérése érdekében elhitette vele, hogy a baba az övé.

Nem kellett látványossá tenni ezt a vereséget, vagy lehetetlen orvosi bizonyítékokat keresnünk.

Saját üzeneteik magyarázták a megtévesztést.

Amikor Sándor rájött az igazságra, egyenesen szembeszállt a testvérével.

A vita azzal végződött, hogy mindketten a rendőrségen voltak, miután a szomszédok felhívták a figyelmet a rendbontásra.

És miközben a két férfi egymást vádolta, a könyvvizsgálók valami még súlyosabbra bukkantak.

Az állítólagos tanácsadó cég, amely több millió pesót kapott, Ricardóhoz kapcsolódott.

A pénz egy része olyan számlákon kötött ki, amelyeket Camila személyes adósságainak és kiadásainak kifizetésére használtak.

Alejandro engedélyezte a kifizetéseket.

Ricardo adta a számlákat.

Arturo, az apósom, nyomást gyakorolt ​​a többi vezetőre, hogy ne kérdőjelezzék meg ezeket a műveleteket.

A család vagyona belülről kezdett omladozni.

Amikor hazaértem, Alejandro a nappaliban ült.

Úgy nézett ki, mintha tíz évet öregedett volna.

– Marianna, beszélnem kell veled.

Megálltam előtte.

– Figyelek.

Camila megcsalt. Ricardo elárult. Apám nem tudja, hogyan oldja meg a cég problémáját.

Néma maradt.

Aztán sírni kezdett.

– Bocsásson meg. Tévedtem.

Öt éven át reméltem, hogy őszinte bocsánatkérést hallok a gyermektelenségünk miatti megaláztatásokért.

Most azért kapta, mert pénzt vesztett, és rájött, hogy a szeretője hazudott neki.

„Bocsánatot kértél volna, ha a tiéd lett volna a baba?” – kérdeztem.

Nem válaszolt.

– Bocsánatot kért volna, ha a cégnek több millió pesója lett volna?

Lehajtotta a fejét.

Ez elég volt.

– Válni akarok, Alejandro.

Félelemmel vegyes reménnyel nézett rám.

– Rendben. Elengedlek. De nem engedhetjük, hogy ez tovább befolyásolja a céget.

– Már hatással voltál rá.

Elmagyaráztam neki, hogy a könyvvizsgálat a válásunktól függetlenül folytatódni fog. Azt is elmagyaráztam, hogy nem leszek felelős azokért az adósságokért, amelyeket soha nem engedélyeztem.