Apám összehívta a tanácsülést. Anyám arra kért, hogy „hagyjam abba a család szétrombolását”. Valeria ezt írta nekem:
„Sosem akartalak megbántani.”
Nem válaszoltam.
Aztán Cecilia, aki hat évig volt az asszisztensem, eltűnt.
Otthon hagyta a munkahelyi számítógépét, a merevlemezéről törölték az adatokat. A projektdokumentumok, a biztonsági jelentések és a kutatásom másolatai hiányoztak a belső fájlokból.
Órákkal később Adrian képet készített egy kamerával.
Cecilia belép apám irodájába.
Valéria mellett.
Éreztem, ahogy megnyílik a padló.
Adriánon kívül Cecilia volt az egyetlen, aki pontosan tudta, mit nyomoz.
Később egy névtelen üzenet érkezett:
„Ne keresd! Már oldalt választott.”
Csatol egy fényképet, amelyen Cecilia egy autóban ül.
Nagyítottam a képet.
Egy ház oszlopai, amelyet gyermekkora óta ismert, tükröződtek a hátsó ablakban.
Apám kúriája.
Amikor végre megtaláltam Ceciliát, nem ünnepelt semmilyen árulást.
Rémült voltam.
Valeria évekkel korábban fedezett fel egy adminisztratív szabálytalanságot, amelyet a férje követett el, aki az Ortega Capital egyik vállalkozójának dolgozott.
„Azt mondta, hogy ha nem adom át az irataidat, úgy fog beállítani, mintha csalást követett volna el” – vallotta be sírva. „És azt mondta, hogy apád engedélyt adott neki, hogy »helyet hozzon«.”
Ez mindent megváltoztatott.
Megkértem Ceciliát, hogy menjen vissza Valeriához, és tegyen úgy, mintha legyőzött lennék.
Hamis információkat adtunk neki: állítólag visszaszereztük a medence törölt videóját.
Egy órával később Valeria több hívást is lebonyolított.
Ugyanazon a délutánon a szálloda biztonsági vezetője megpróbált törölni egy hozzáférési naplót.
Sikertelen.
A keresés Monica Reyeshez, a rendezvényszervező osztály egyik alkalmazottjához vezetett minket.
Amikor Adrián megmutatta az átutalásokat, dátumokat és rendszerhozzáféréseket, Mónica végül bevallotta:
Valeria fizetett neki, hogy pontosan kilenc percnyi felvételt töröljön.
A megállapodás két héttel a születésnapom előtt született.
„Honnan tudtad, hogy mikor kell törölni a videót?” – kérdeztem.
Monica lesütötte a tekintetét.
– Miután elesett, csak egyetlen üzenetet küldött nekem.
– Mit írt?
-“Jelenleg”.
Már megvolt az első igazi próbánk.
De valami sokkal veszélyesebb hiányzott.
Hogy tudjam, mennyire vett részt apám.
És amikor megtaláltam a választ, megértettem, hogy Valeria talán soha nem is volt az a személy, aki azt a háborút vezette.
3. RÉSZ
Apám három nappal később elbocsátott befektetési igazgatói pozíciómból.
Nyolc év munkája tűnt el egy kevesebb mint egy órán át tartó szavazáson.
„Ez átmeneti” – mondta, miután befejezte. „Amikor visszanyeri a stabilitását, beszélhetünk.”
Elmentettem a dokumentumaimat.
– Ne is fáradj.
-Hogy?
– Nem jövök vissza.
Elmozdíthatna a pozíciómból.
Nem vehette el a részvényeimet, és nem kényszeríthetett a projekt finanszírozására sem.
Ugyanazon az estén Rodrigo megjelent a házam előtt egy mappával.
Saját maga nyomozott.
Valeria három héttel a buli előtt foglalt egy szobát, hogy átöltözzön. Egy butikban megkérdezte, mennyit nyom a ruhája vizesen, és olyan anyagot választott, ami nem átlátszó a víz alatt.
– Igazad volt – mondta Rodrigo.
-Tudom.
– Segíteni akarok neked.
-Jelenleg?
– Kihasznált engem.
Keserű nevetést hallattam.
–Ez a különbség. Amikor megalázott, kétségeid voltak. Amikor rájöttél, hogy téged is kihasznált, nyomozni kezdtél.
Rodrigo nem védekezett.
Most először vallott be valamit, ami jobban fájt nekem, mint a hűtlenség.
– Tetszett a figyelmük.
Ránéztem.
– Köszönöm. Ez valószínűleg az első teljesen őszinte dolog, amit hónapok óta mondtál nekem.
Soha nem feküdt le Valeriával.
De élvezte, hogy a lány csodálta őt.
Miután bevallotta az érzéseit, továbbra is titokban járt-kelt. Olyan közelséget engedett meg nekem, ami arra kényszerített, hogy egy olyan helyért versengjek, aminek soha nem lett volna szabad vita tárgya a saját házasságomban.
A segítségét fogadtam el, nem a visszatérését.
Rodrigo dokumentumai egy több közvetítő cégen keresztül finanszírozott PR-kampányhoz vezettek minket.
A pénz a projekt költségvetéséből származott.
És a kezdeti engedély apám irodájából érkezett.
Elmentem meglátogatni.
Ernesto a Bosques de las Lomas-i irodájában ült, egy whiskyvel a számítógépe mellett.
Letettem elé a számlákat.
– Fizettél egy kampányért, hogy instabilnak tűnjek.
– Nem tudom, miről beszélsz.
– Az oldalak, amelyek a botrányt publikálták, három héttel a születésnapom előtt jöttek létre.
A csendje válaszolt, mielőtt megtette volna.
„Már így is akadályoztad a projektet” – mondta végül. „Kérdéseket tettél fel, és késleltetted a megállapodásokat.”
– Mert a feltételek túl sok kockázatot helyeztek át a befektetési blokkomra.
– Ez egy kontrollált kockázat volt.
– Az én pénzemmel.
Öklével az asztalra csapott.
– Családi pénzből!
– Mindig is ez volt a trükköd, apa. Ha valami a javadra válik, az a „család”. Ha valaki a saját életéről akar dönteni, az önzés.
Nehezen lélegzett.
– Valeria azt mondta, rávehetne nyilvánosan reagálni, hogy a befektetők lássák, hogy érzelmi döntéseket hozol.
Mozdulatlanul maradtam.
– Tudtál a medencéről?
Az arca azonnal megváltozott.
-Persze, hogy nem!
Hittem neki.
Apám engedélyezte a médiamanipulációt.
Nyomást akart rám gyakorolni.
De Valeria sokkal tovább vitte a tervet.
– Szóval azért fizettél, hogy bebizonyítsd érzelmileg labilis vagyok, majd a saját kampányodra adott reakciómat használtad fel bizonyítékként.
Nem válaszolt.
– Ez még tőled is rendkívüli.
Mielőtt elmentem, megemlítettem Cecilia férjét.
– És ne használja fel az adminisztratív hibáját arra, hogy megfenyegesse. Ha megszegte az eljárást, kivizsgálás alá vonják. Ha valaki csalás céljából meghamisítja az információkat, azt is kivizsgálják.
