Valentina felfedezett egy levelet a dokumentumok között. Az apja írta három héttel a halála előtt.

„Ha bármi történik velem, Valentina 23 éves korában megkapja a hajózási társaság 51%-át. Senki, még Esteban sem, nem fogja tudni eladni ezeket a részvényeket.”

Még 6 hét volt hátra a születésnapjáig.

–Fausto feleségül akart venni, mielőtt átvettem volna az irányítást.

– Igen – erősítette meg Gael. – Akkor én kényszerítettem volna, hogy feladja.

— És mit szeretnél?

Gael a tekintetét fogta.

– Tartsuk életben, amíg ki nem derül, miért akarják annyian ezeket a cselekedeteket.

– Ez nem válasz a kérdésemre.

– Ez az egyetlen válasz, amit most adhatok neked.

Valentina becsukta a mappát.

– Nem fogok megházasodni, amíg egy általam kiválasztott ügyvéd minden oldalt át nem néz.

Gael bólintott.

– Ez nekem igazságosnak tűnik.

Esteban kinyitotta a száját, de Valentina megállította.

– Már egyszer választottál helyettem. Nem fogod megtenni még egyszer.

Az anyja egyik régi barátja által ajánlott ügyvéd megerősítette, hogy a dokumentumok védték Valentinát. A házasság ennek ellenére továbbra is a veszély szülte döntés maradt.

Gael egy másik lehetőséget is felajánlott neki: bejelenthetnének egy kamu eljegyzést, amíg nyomoznak.

De Fausto már kiküldte a meghívókat és terjesztette a pletykákat. Ha kiderül, hogy az egész csak színjáték, megpróbálja rávenni Estebant, hogy tartsa be az eredeti megállapodást.

Valentina egy feltétellel fogadta el a polgári esküvőt.

– Majd ha ennek vége lesz, eldöntöm, hogy maradok-e vagy sem.

„Meglesz neki ez a szabadság” – ígérte Gael.

Három nappal később összeházasodtak, bíró és tizenkét tanú előtt. Valentina egyszerű fehér ruhát viselt. Gael nem próbálta megcsókolni. Egyszerűen csak a karját nyújtotta neki, mielőtt távoztak.

A kastélyban külön szobát rendelt ki neki.

„A felesége vagyok, vagy a gyámoltja?” – kérdezte.

-Mindkét.

– Nem akarom bujkálásban tölteni az életemet.

– Azt akarom, hogy elég sokáig éljen, hogy eldönthesse, mitévő legyen vele.

Gael minden reggel eltűnt, és a kora reggeli órákban tért vissza. Valentina elkezdte felfedezni a házat. Végül megtalálta a könyvtárat egy fából készült fal mögött.

Ott visszanyerte azt, amiről azt hitte, hogy elveszett: az érzést, hogy önmaga.

Egyik délután felfedezte a Kincses sziget című könyv egy példányát, amit az apja olvasott, amikor ő gyerek volt. Néhány mondat kék tintával volt aláhúzva. Az első betűk összeillesztésével egy utasítást alkottak:

„NÉZD, AHOL A TENGERNEK NINCS VIZE.”

Valentinának eszébe jutott egy régi földgömb az irodában. Benne egy elektronikus memóriaeszközt és egy bankkulcsot talált.

Azon az estén Gaelre várt a könyvtárban.

– Apám ezt eltitkolta.

Az emlék láttán az arca elsápadt.

– Kinyitotta?

– Kódolt állapotban van.

– Nekem kell adnod.

– Először is mondd el az igazat.

– Valentina, nincs időnk.

Összecsukta a kezét.

–Feleségül vettem, elhagytam a szobámat, és beleegyeztem, hogy titkok között éljek. A kérdés nélküli engedelmesség ideje lejárt.

Gael hallgatott.

– Ramiro Cárdenas parancsolt meg, hogy feleségül menjek hozzád – vallotta be végül a nő –. Úgy véli, apja elrejtette a műveleteiről szóló feljegyzéseket a hajózási társaság archívumában.

– Szóval engem is felhasznált.

– Először beleegyeztem, mert meg kellett találnom ezt az emléket Ramiro előtt.

A vallomás jobban fájt neki, mint gondolta.

– És az összes szavad, hogy megvédesz?

– Azok is igazak voltak.

– Az igazság hazugsággal keverve akkor is hazugság.

Gael nem próbált védekezni.

—Igazad van.

Valentina az emlékével távozott.

Másnap megjelent unokatestvére, Miranda, egy elegáns nő, aki mindig is irigyelte Valentinát az apjától kapott figyelemért.

– Gael sosem akart megmenteni – figyelmeztette. – Csak arra volt szüksége, amit elrejtettél. Ha odaadod neki, eltűnik.

– Honnan tudod, hogy találtam valamit?

Miranda elsápadt.

Valentina túl későn jött rá, hogy hibázott. Soha nem említette az emlékeit.

Miranda megpróbált elmenni, de Gael megjelent az ajtóban.

– Ramiro küldött – mondta.

Az unokatestvér abbahagyta a színlelést.

Hónapokig tájékoztatta Valentina időbeosztásáról, apja egészségi állapotáról és Esteban döntéseiről. Még a végrendelet másolatát is átadta Faustónak.

– Apád mindig is téged szeretett – vágta rá Miranda. – Neked hagyta a részvényeket. Rám még csak nem is emlékezett.

– Nem feledkezett meg rólad – felelte Valentina. – Pénzt hagyott a tanulmányaidra. Még az első év befejezése előtt elköltötted.

Mirandát kiutasították a házból, de a látogatása megerősített valami riasztót: Ramiro tudta, hogy megtalálták a bizonyítékot.

Ugyanazon az éjszakán Fausto több férfi kíséretében érkezett. Nem tudtak bejutni, mert Gael megerősítette a biztonsági szolgálatot, de Fausto kikiáltott a kertből:

„Add át nekem a lányt, és mindennek vége!”

Valentina kiment az erkélyre, mielőtt Gael megállíthatta volna.

– Nem vagyok a tiéd.

– A bátyád aláírt egy megállapodást.

– Személyt nem lehet fizető félként feltüntetni egy szerződésben.

Fausto felvett egy mappát.

– Akkor talán tudni szeretné, hogy mit tett valójában Esteban. Ő okozta az adósságot. Sikkasztott pénzt, meghamisította a mérlegeket, és a szállítmányozó céget használta Ramiro áruinak szállítására.

Esteban, aki a hallból hallgatózott, térdre rogyott.

– Igaz – ismerte be. – Először azt hittem, visszaszerezhetem, amit elvesztettem. Aztán megfenyegettek. Azt hittem, ha beleegyezel, hogy feleségül veszel, életben hagynak.

Valentina érezte, hogy valami eltörik benne.