Amikor elhaladt a testvére mellett, megállt.
– Még nem felejtettem el.
-Tudom.
– De látom, hogy próbálsz megváltozni.
Esteban sírt.
– Köszönöm, hogy nem csuktad be teljesen az ajtót.
Két évvel később megszületett egy kislány, akit Esperanza Elenának neveztek el. Gael sírt, amikor először tartotta a karjaiban, és megígérte, hogy soha nem fog abban a hitben felnőni, hogy engedelmeskednie kell ahhoz, hogy kiérdemelje a szeretetet.
Valentina kiadott egy regényt, amelyet olyan nők ihlettek, akik visszaszerezték a hangjukat. Az első oldalon ezt írta:
„Azokért, akiket valaha adósságként kezeltek. Azé, aki a legtöbbet fizeti, nem lesz élet.”
Valentina és Gael története nem a szabadsággal kezdődött. Egy szétesett családdal, egy félelemből született házassággal és egy titkokkal teli házzal.
Az igazi szerelmük azonban nem azon a napon kezdődött, amikor aláírtak egy dokumentumot.
Akkor született, amikor Gael elfogadta, hogy felelősséget vállal a múltjáért, amikor Valentina már nem hagyta, hogy mások válasszanak helyette, és amikor mindketten megértették, hogy valakinek a megmentése nem azt jelenti, hogy egy szebb ketrecbe zárjuk.
Évekkel később a lányuk megkérdezte tőlük, miért házasodtak kétszer.
Valentina Gaelre nézett, és így válaszolt:
– Először azt hittük, nincs más választásunk.
– És a második? – kérdezte Esperanza.
Gael megfogta a felesége kezét.
– Másodszorra már minden ajtó nyitva volt.
– És miért nem mentek el?
Valentina a vállára hajtotta a fejét.
– Mert csak akkor jöttünk rá, hogy ugyanoda akarunk menni, amikor már teljesen szabadok voltunk.
