–Volt egy jó tanárom a mérnöki tudományokra, de ezt senki sem tanította meg nekem.
Amikor elérkezett a következő évforduló, a szálloda ismét tele volt. Ezúttal nem volt külön asztal az alkalmazottaknak és egy másik a vezetőknek.
Santiago a fő széket Teresának foglalta le.
Sötétkék ruhában lépett be. Volt takarítónői is elkísérték, mindannyian vendégként.
Santiago átvette a mikrofont.
– Egy évvel ezelőtt megpróbáltam kicsapni ebből a tanteremből azt a nőt, aki a tanulmányaimat fizette. Azt hittem, az egyenruha megmutatja, mennyit ér valaki. Csak azt árulta el, hogy mennyit kell még tanulnom.
Terézia közeledett.
„Nem azért finanszíroztam a diplomádat, hogy minden alkalommal bűntudatod legyen, amikor meglátsz. Azért tettem, hogy valami jobbat építhess annál, amit magunk mögött hagytunk.”
Santiago Rebecára mutatott, aki Ignacio fényképe mellett ült.
– Apám arra kért minket, hogy ne álljunk bosszút. Ma az ő és Gabriel neve összefonódik egy alapban, amely már 25 ösztöndíjat ítélt oda.
A kedvezményezettek között volt Camila is, egy takarítónő lánya, aki építészetet szeretett volna tanulni.
A fiatal nő megölelte Teresát, és megkérdezte tőle, hogyan köszönhetné meg neki.
—Befejezni, amit elkezdtél, és mindig odafigyelni azokra az emberekre, akiket mások úgy döntenek, hogy figyelmen kívül hagynak.
A szoba talpra állt.
Teresa figyelte a tapsot, majd a kezeire nézett, ugyanazokra a kezekre, amelyekkel ösztöndíjakat írtak alá, támogatták a férjét betegsége idején, és asztalokat takarítottak anélkül, hogy bárki tudta volna, ki ő.
Santiago felajánlotta neki a főszéket.
– Ez a hely a tiéd.
Teresa gyengéden megrázta a fejét, és leült egy másik székre, hogy maga mellé tegye.
„Nem akarom elvenni senki helyét. Csak azt szeretném elérni, hogy mostantól senkinek ne kelljen bizonyítania, hogy életet mentett ahhoz, hogy helyet érdemeljen az asztalnál.”
Santiago leült mellé.
És ebben a cégben először azok, akik az épületeket építették, akik a folyosókat takarították, és akik a szerződéseket írták alá, ugyanazon az asztalon ültek, anélkül, hogy szervizajtó lett volna közöttük.
Mert Teresának soha nem kellett visszaszereznie korábbi vagyonát ahhoz, hogy bebizonyítsa, ki is ő valójában.
Elég volt neki látni 25 fiatalt, akik a kezükben olyan leveleket tartottak, amelyek megváltoztatták az életüket, ahogyan Santiago is tartotta a sajátját 10 évvel korábban.
Csak akkor tudta meg, hogy minden áldozat megérte.
