Az újság szerkesztőségében Guillermo valami még rosszabbra bukkant. A cég négy másik ranchot is megvásárolt ugyanazzal az eljárással: egy elhunyt vagy eltűnt tulajdonos által aláírt okirat jelent meg, és hónapokkal később teljes titokban bejegyezték.

Nem egy elszigetelt igazságtalanságot vizsgáltak.

Felfedeztek egy rendszert a föld ellopására.

– Aurelio hiszi, hogy a dokumentumok valódiak – jegyezte meg Santiago. – Láttam az arcát, amikor az írásról kérdeztünk. Nem színészkedett.

„Tehát nem hamisított semmit” – mondta Rafael. „De ezeket a hazugságokat úgy hordozza házról házra, mintha szent szövegek lennének. Ha rá tudjuk venni, hogy lássa az igazságot, talán úgy dönt, hogy abbahagyja a hordozásukat.”

Közeledett a péntek, és a rendőrség nem volt hajlandó lefújni a kilakoltatást. A gyanú nem volt elég. Bizonyítékra volt szükségük, ami mindenkit arra kényszerít, hogy körülnézzen.

A hiányzó darab onnan jött, ahonnan a legkevésbé számítottak rá.

Két nappal a határidő előtt Rosa egyedül jelent meg a táborban.

A gyerekei a szomszédjuktól kölcsönvett szobában aludtak. Hírnevét, sőt talán az életét is kockáztatta azzal, hogy öt banditával szemben ült, de senki más nem maradt, aki meghallgatta volna.

„Van valami, amit nem mondtam el a seriffnek” – vallotta be. „Julian halála után az unokatestvére, Elias küldött nekem egy levelet. Megkérdezte, hol tartjuk a tanya dokumentumait. Akkoriban azt hittem, segíteni akar nekem.”

Elővette a papírt a ruhájából.

Guillermo összehasonlította a kézírást az okirat másolatán található közjegyző által hitelesített aláírással.

– A közjegyző aláírása így néz ki. De a Juliánnak tulajdonított aláírás kevésbé biztos.

„Elias utánozta a férjemet” – döbbent rá Rosa.

– Az ember magabiztosan írja le a saját nevét – magyarázta Guillermo. – Amikor másét hamisítja, a keze megtorpan.

Rafael elolvasta az egész levelet.

Elias megemlített egy adósságot, amivel a cég felé tartozott. Többször is rákérdezett a tulajdonjogra és Julian halálának pontos dátumára.

Volt indítékuk, gyanús aláírásuk, megváltoztatott nyilvántartásuk és lejárt jogosítványuk.

De Rafael ennél többet akart.

– Tudott írni a férjed?

– Igen. Üzeneteket hagyott nekem, amikor elment marhákat eladni.

Rosa elővett a zsebéből egy kis papírdarabot, amit Julián halála óta őrizgetett. Csupán öt szó állt rajta:

„Vacsora előtt visszajövök.”

Ez volt az utolsó üzenet, amit neki írt.

Guillermo mindkét papírt a tűz mellé helyezte.

Julian eredeti levelében a „J” a vonal alá ereszkedett, és egy kis horogban végződött. Kézírásban ugyanez a betű egyenes volt.

Nem ugyanahhoz a kézhez tartoztak.

Pénteken, reggel 9 óra előtt tömeg gyűlt össze a parancsnoki állás előtt.

Elterjedtek a pletykák, hogy Rafael Mendoza és bandája jelen lesz a kilakoltatásnál. Néhányan kíváncsiságból, mások azért, mert ők is földet veszítettek ugyanazon cég javára.

Ignacio Paredes parancsnok négy rendőrtiszttel várakozott. Aurelio a hintóján érkezett, még mindig szürke kabátjában.

Az 5 lovas látható kézzel lépett be a térre.

A parancsnok a revolveréért nyúlt.

– Nincs itt semmi hatalmad.

Rafael leszállt a lováról.

– Hozok egy okiratot, amelyet 5 hónappal a saját keltezése után vettek nyilvántartásba, amelyet soron kívül helyeztek el a könyvben, egy engedély nélküli közjegyző hitelesített, és egy olyan férfi írt alá, akinek a kézírása nem egyezik a hiteles okiratokéval.

A tömeg morgolódni kezdett.

Guillermo Aurelionak adta át a másolatokat, nem a parancsnoknak. Ez tudatos döntés volt. Kényszeríteni akarták a század képviselőjét, hogy válassza ki, milyen ember lesz, miután megtudta az igazságot.

Aurelio megvizsgálta Julian levelét és üzenetét.

– Elias Ortegát a beszerzési igazgató ajánlotta – mormolta. – Azt mondta, ismeri a családot, és garantálni tudja az üzletet.

– Adósságai voltak – felelte Rosa. – Eladta halott unokatestvére nevét, hogy kifizesse őket.

„Nem hamisítottad az okiratot” – mondta Rafael Aurelionak –, „de elvitted egy özvegyasszony házához, és hagytad, hogy elvigyék a fia kerekesszékét. Négy másik család is fizetett a vagyonodért.”

A parancsnok közbelépett.

– Van egy bírósági végzés.

– Egy bíró a bemutatott papír alapján hozta meg a döntését – válaszolta Benito. – Senki sem mutatta meg neki, hogy mi volt elrejtve azon a papíron.

Aurelio hallgatott.

Ha beismeri a csalást, az tönkreteszi a karrierjét. Ha folytatja, megtarthatja a cég kegyeit egy nyilvánvaló hazugság árán, amiért kirúg egy nőt.

Végül összehajtogatta a dokumentumokat.

– Felkérem a bírót, hogy azonnal függessze fel a kilakoltatást, és végezzen független felülvizsgálatot.

– A század nem fog megbocsátani neked – figyelmeztette a parancsnok.

– Inkább elveszíteném az állásomat, mint hogy tudtomon kívül folyamatosan kiraboljak házakat.

Még nem volt győzelem, de Rosa érezte, hogy egy ajtó nyílik meg előtte.

Két héttel később a nyomozás megerősítette a csalást.

A szakértők a hamisított aláírást Elias leveleihez hasonlították. Az anyakönyvvezető bevallotta, hogy pénzt kapott a jogosulatlan okirat hozzáadásáért.

Elias megpróbált Texasba menekülni, de Ciudad Juarezben letartóztatták a többi ranchhoz tartozó dokumentumokkal és a cég által adott érmékkel teli zacskóval.

Aztán jött a legnagyobb meglepetés.

Julian még a halála előtt felfedezte a csalást.

Elias bőröndjében megtalálták az általa írt levelet. Julian követelte az ellopott címek visszaadását, és azzal fenyegetőzött, hogy feljelentést tesz ellene. A lóról való leesését balesetnek tekintették, ezért ismét kivizsgálták.

A cég egyik dolgozója bevallotta, hogy Elias meglazította a nyereghevedert.