Bevallotta, hogy Iván földmérőként dolgozott Valdésnél, és négy hónapja eltűnt. Mielőtt abbahagyta volna a hívások fogadását, elküldte Nicolásnak a völgy térképét, dokumentumokra mutató hivatkozásokat, és egy mondatot: „Los Álamosban kezdődik.”

Lucía becsukta a mappát.

– Szóval sosem kerestél munkát.

–Azt kerestem, amit Ivan talált.

– És a családomat használtad fel, hogy bejussanak.

Miklós nem próbálta megvédeni magát.

Azon az estén megmutatta neki a térképet. Iván a földátruházásokat egy régi, a Tres Encinos forrás felosztására vonatkozó megállapodásig vezette vissza, amelyet évtizedekkel korábban kötöttek az alapító családok. Ha létezne egy hiteles másolat, bizonyítani tudná, hogy számos közelmúltbeli átruházás hamisított dokumentumokon alapult.

Aztán Miklós letette az asztalra a testvérétől kapott levelet.

Az utolsó bekezdésben egy másik név is szerepelt: Lucía Ortega.

Egy pillanatra elállt a lélegzete.

– Mióta tudod?

– Még mielőtt megérkeztem volna.

Tizenkét évvel ezelőtt Lucía egy állami szarvasmarha-lopás elleni egység tagja volt. A bevetések során gyakran használta anyja leánykori nevét, az Ortega nevet. Kivételes lövész volt, és részt vett egy Chihuahua és Sonora között szarvasmarhákat lopó banda elfogásában. A letartóztatottak között volt a sokkal fiatalabb Rogelio Rivas is.

Hónapokkal később a banda tagjai bosszút állva Los Álamosba mentek. Lucía elutazott. 24 éves bátyja, Mateo, Tomás és a ház védelmében halt meg. Hetekig üldözte a felelősöket, míg rá nem jött, hogy már nem tudja, igazságot vagy elégtételt keres. Feladta, visszatért a farmra, és a fegyverét, a személyi igazolványát és az újságkivágásokat egy ládába tette, amit soha többé nem nyitott ki.

Aztán Miklós még rosszabb vallomást tett.

– Valdésnek dolgoztam.

Hat hónapig volt a felmérő személyzet biztonságáért felelős. Lemondott, amikor rájött, hogy az ellenőrzéseket fosztogatás előkészítésére használják fel, és figyelmeztette Ivánt. A testvére úgy döntött, hogy marad bizonyítékokat gyűjteni.

Lúcia felkelt.

-Magamat.

– Lucía…

– Hazugsággal jöttél, ismerted a múltamat, és azt is tudtad, kinek dolgozol. Tűnj el a házamból!

Nicholas otthagyta a térképet és a levelet. Még aznap éjjel elment.

Órákkal később megérkeztek a városi rendőrség járőrei egy bírósági tisztviselővel és egy, az állítólagos tartozáson alapuló ideiglenes birtokbavételi végzéssel. Lucía bemutatta a nyugtákat, a tulajdoni lapokat és az eredeti jelzáloghitel-feloldást. A bírósági tisztviselő azt mondta, hogy a bíró ezeket a dokumentumokat már „elégtelennek” minősítette.

Tamás ökölbe szorította a kezét.

– Meddig tart az ideiglenes intézkedés?

– Amíg a bíró nem dönt.

Miközben pakoltak, betört egy ablak a raktár mellett.

A tűz másodpercek alatt felkapaszkodott a falon.

Rivas emberei a hátsó legelőn keresztül jutottak be. Kinyitottak egy kaput a karámban, és kiengedtek néhány szarvasmarhát. Amikor Tomás megpróbált vizet engedni az öntözőárokból, hogy megfékezze a lángokat, Rivas fejbe vágta.

Lucíának sikerült elkapnia az apját, mielőtt az újra elesett volna.

Másnap reggel Los Álamost egy Valdés-cég lepecsételte, Tomás pedig Doña Mercedesnél, egy régi családi barátnál maradt, egy sokkoló támadás következtében, amely szerencsére nem okozott maradandó károsodást.

– Menj innen – mondta neki Thomas. – Kezdd máshol.

– Miután megverték az apámat és elégették az ételünket?

–Pontosan ezért. Már elvesztettem Mateót. Nem foglak elveszíteni, mert az a ranch arra kényszerít, hogy azzá a nővé válj, aki gyűlölettel teli tért vissza.

Lucía érezte ezeknek a szavaknak a csípősségét. Tomás szinte soha nem beszélt azokról a hónapokról.

– Most már azt sem tudod, hogy ki vagyok.

– Akkor bizonyítsd be az életeddel.

Lucía majdnem beleegyezett.

Aztán eszébe jutott valami, amit az édesanyja mondott neki, amikor kilencéves volt: a forrásszoba falán volt egy fémcső, amit a nagyapja rejtett el, “arra az esetre, ha valaki el akarta venni a vizet”.

Lucía titokban visszatért a ranchra. Átment a kiszáradt folyómederen, és elérte a hálószobáját. Elővette a régi bőröndöt.

Benne volt a pisztolytok, a marhazörgés elleni egység azonosítója és egy fénykép. Rivas egy megbilincselt kézen egy Lucía nevű 23 éves nő mögött jelent meg.

Feltette a borítót, nem azért, hogy visszatérjen eredeti formájához, hanem hogy ne színleljen tovább, mintha az a nő soha nem is létezett volna.

Távozóban felhívta egy ismerős ügyvéd.

– Letartóztatták Nicolás Ferrert – mondta neki –. Megtalálták Iván holttestét. Mellette egy NF monogramú kés feküdt, amelyről több kollégája Nicoláséként tudta.

Lucía a rugós szoba felé nézett, amely az udvar túloldalán volt, és amelyet Valdés emberei foglaltak el.

A csapda épp bezárult az egyetlen ember körül, aki tudta, hol van a bizonyítékok másik fele.

3. RÉSZ
Lucía megérkezett a parancsnoki állomásra Iván levelével, a térképpel és a Nyilvános Nyilvántartás hitelesített másolataival. Nem kérte őket, hogy a megérzéseikre hagyatkozva higgyenek Nicolásnak. Dátumokat adott meg.

A kést hónapokkal korábban fényképezték le Valdés munkacsapatainak egy összejövetelén. Két korábbi alkalmazott megerősítette, hogy Rivas tudott a tárgyról. Továbbá, Iván halálának nagyjából estéjén Nicolás Los Álamosban tartózkodott: Tomás, egy munkás, és a karámban lévő két biztonsági kamera is be tudta azonosítani a helyszínt.

Az államügyészség külön eljárást indított okirat-hamisítás, eltulajdonítás és feltételezett emberölés miatt. Az ügyész kérte Iván halála előtt küldött információinak felülvizsgálatát. Nicolás elárulta, hogy testvére digitális másolatokat és fényképeket küldött egy védett fiókba, valamint egy csomagot egy szövetségi hivatalnak a közös anyai vezetéknevükön.