-Igen.

– El kellene fogadnom az ajánlatot. Vannak családi emlékek, amelyeket jobb nem háborgatni.

A hívás véget ért.

Klára elsápadt.

– Anya, semmi máshoz ne nyúlj!

Lefényképezték az összes dokumentumot, és felhívtak egy büntetőjogászt Salamancából.

Aztán Lucía felvette a kapcsolatot Óscarral.

– A ház már nem eladó.

Az ügynök hallgatott.

—Gondolja át alaposan. A vevő elérheti a 600 000-et.

Lucia érezte, hogy elakad a lélegzete a torkában.

-Ki az?

– Nincs felhatalmazásom ezt mondani.

Clara utánajárt az érdeklődő cégnek.

Kevesebb mint 1 órát vett igénybe.

Az adminisztrátor egy Victor Alcazar nevű férfi volt.

Santiago Alcázar fia.

De még egy árulás várt rájuk.

Miután átnézte az ingatlanügynökségtől Óscar által tévedésből küldött e-maileket, Clara megtalálta az üzenetet, amivel elindították a műveletet.

Nem az ügynöktől jött.

Álvarótól jött.

Lucia férje már négy hónapja tárgyalt az eladásról az Alcazar családdal.

És megígérte, hogy meggyőzi, amint Mercedes meghal.

3. RÉSZ

Lucia szótlanul bámulta a laptop képernyőjét.

Clara kétszer is kinyitotta az e-mailt, arra az esetre, ha mindketten félreértették volna.

Nem volt kétség.

„Amint a ház Lucíára száll, nyomást gyakorolhatok rá, hogy elfogadja. Belefáradt abba, hogy fenntartsa azt az ingatlant. Ha az ár meghaladja a 400 ezret, aláírja.”

Az üzenetet Álvaro írta alá.

4 hónappal korábban küldték el.

Mercedes még élt.

Lucía valami mást érzett, mint a haragot. Egyfajta tiszta, szinte hideg ürességet. Hirtelen értelmet nyert az elmúlt hónapok számos beszélgetése.

Álvaro megkérdezte, mennyit ér a ház.

Álvaro ragaszkodik ahhoz, hogy Mercedes végrendeletet készítsen.

Álvaro azt javasolta, hogy adják el, mielőtt megjelennének a „vidéki örökségekkel kapcsolatos problémák”.

És mindenekelőtt a rejtélyes anyagi nehézségei, amelyeket most már be is ismert.

Lucia felhívta a férjét.

– Gyere be a faluba.

– Telefonon beszélhetünk.

– Nem. Itt.

Álvaro aznap délután megérkezett.

Bosszúsan jött be, mintha neki lenne joga magyarázatot követelni.

– Miért vonta vissza a 600 000 eurós ajánlatot?

Clara a konyha hátsó részében maradt ülve.

Lucía letette az e-mail másolatát az asztalra.

Álvaro elvesztette a színét.

– Meg tudom magyarázni.

-Kezdődik.

Elismerte, hogy 190 000 euróval tartozik.

A családi vállalkozásból származó pénzt két ingatlanfejlesztésbe fektetett be, amelyek soha nem valósultak meg. Ennek leplezése érdekében hiteleket vett fel, majd további hiteleket az előzőek fedezésére.

Amikor megtudta, hogy Mercedes rossz egészségi állapotban van, a házat tekintette kiútnak.

–Házasak vagyunk. Ami a tiéd, az a mi családunkat is érinti.

– Anyám még lélegzett, amikor alkudoztál arról, hogy mennyit kapsz a házától.

– Ne mondd így.

– Hogyan szeretnéd, hogy elmondjam?

Álvaro gyengéden megkopogtatta az ujjaival az asztalt.

– Semmit sem tudtam a kútról vagy az apádról.

Lucia rámeredt.

– Nem említettem neked semmi jót.

Csend telepedett a konyhára.

Klára felemelte a fejét.

Álvaro túl későn értette meg, amit az előbb mondott.

– Oszkár mondott valamit.

– Oscar sem tudja, mit találtunk odabent.

Lucía úgy érezte, hogy az évek során felhalmozódott összes szomorúság bizonyossággá változott.

– Ki mesélt neked a kútról?

Álvaro többször is tagadta.

Aztán megpróbált elmenni.

Clara anélkül lépett közbe, hogy hozzáért volna.

– Apa, ha most kimész anélkül, hogy ezt elmagyaráznád, holnap minden, amit tudunk, a polgárőrség kezébe kerül.

Ez volt az utolsó csepp a pohárban számára.

Álvaro visszaült a székbe.

Hónapokkal korábban, egy madridi üzleti ebéd során találkoztam Víctor Alcázarral. Amikor Víctor megtudta, hogy a feleségem Mateo Serrano lánya, és hogy egy napon örökli majd a házat, azonnal érdeklődést mutatott irántam.

Elmagyarázta, hogy családja több ingatlant is meg akart vásárolni a környéken, hogy egy luxus vidéki üdülőhelyet alakítsanak ki.

Úgy tűnt, ez egy lehetőség.

Aztán furcsa kérdéseket kezdett feltenni.

Ha Mercedes megőrizné a régi papírokat.

Ha lenne egy pince.

Ha lenne egy kút az udvaron.

Ha Lucia bármit is tudna a régi kőbányáról.

Álvaro azt mondta, nem érti a fontosságát.

– Csak arra gondoltam, hogy meg akarnak győződni arról, hogy nincsenek történelmi problémák a birtokkal kapcsolatban.

Klára keserűen felnevetett.

–És mégis négy hónapig tárgyaltál velük anélkül, hogy szóltál volna anyának.

– Szükségem volt a pénzre.

Lucia figyelte őt.

Huszonnégy éven át védte azt a férfit az anyja előtt. Mercedes soha nem sértegette, de ő sem bízott benne soha.

Most értettem meg az egyik utolsó mondatát.

„Akik túlságosan sietnek azzal, hogy pénzzé tegyék az emlékeidet, talán soha nem tekintették őket önmaguk részének.”

– Azt akarom, hogy menj el – mondta Lucía.

– Meg tudjuk oldani.

-Nem.

– Ennyi év után…

– Pontosan a sok év miatt.

Álvaro lehalkította a hangját.

– Fel akarod bontani a házasságunkat néhány e-mail miatt?

Lúcia megrázta a fejét.

– Nem. Befejezem, mert amikor anyám meghalt, először azt kérdezted, mennyit ér a ház, mielőtt megkérdezted, hogy vagyok.

Nem talált választ.

Amikor kijött, Jacinta az ajtaja előtt ült.

Az idős asszony megvárta, míg az autó eltűnik.

Aztán bement a házba.

Amikor meglátta az asztalon heverő dokumentumokat, lehunyta a szemét.

– Szóval a Mercedes nem pusztította el őket.

Lucia hirtelen megfordult.

– Tudtad, mi van ott?

– Egy részét tudtam.

És végül Jacinta elmondta, amit 31 évig hallgatott.