– Megkérdezhetted volna.
– Nem tudtam, hogy látni akarsz-e.
–Mindig is látni akartalak. Azt viszont nem akartam érezni, hogy csak az számít neked, amit ki tudsz belőlem hozni.
Álvaro lehajtotta a fejét.
–A nagylelkűségedet kötelességgé tettem. Azt gondoltam, mivel mindig segítettél nekem, továbbra is úgy kell tenned, ahogy én kívánom.
Elena mély lélegzetet vett.
– Ez jobban fájt nekem, mint a ház.
-Tudom.
Julián közeledett.
– Azon a reggelen nem tudsz megváltozni.
-Igen.
– De te döntheted el, hogy mit teszel ezután.
Idővel Álvaro együttműködni kezdett az alapítvánnyal. Ingyenesen megtervezte egy vendégház felújítását, hogy ösztöndíjasok szállásává alakítsa át.
Elena átnézte a terveket.
– Túl kicsi a konyha.
Álvaro elmosolyodott.
– Nagyobbá tesszük.
– És ezúttal ne változtass semmit anélkül, hogy megkérdeznéd.
Mindketten nevettek.
Julian hallotta őket a folyosóról, de nem szólt semmit.
74 évesen még mindig az irodájában őrizte az eredeti szerződést, nem trófeaként, hanem emlékeztetőül. Álvaro a segítséget kötelezettségnek nézte. Claudia a hozzáférést a tulajdonjognak. És mindketten gyengeségnek nézték Julián nyugalmát.
De a szerződés sosem volt a legfontosabb.
A fontos az volt, hogy Elena visszaszerezte otthonát anélkül, hogy csatatérré változtatta volna, hogy az alkalmazottak megtartották az állásukat, és hogy La Encina megszűnt a kulturális örökség szimbóluma lenni, és a lehetőségek helyévé vált.
Egy tavaszi délután Julián és Elena egy öreg olajfa alatt ültek. A terasz közelében több diák jótékonysági vacsorát készített. Álvaro segített megteríteni az asztalokat.
Elena a fejét a férje vállára hajtotta.
Megérte?
Julian a kapura nézett, ahol minden elkezdődött.
– Megtorlás, nem.
– És akkor mi van?
Megszorította a kezét.
— Hogy visszaszerezzük a szabadságunkat.
Ahogy leszállt az este, a kaput nyitva hagyták.
Már senki sem volt ott, hogy eldöntse, ki érdemli meg a bejutást.
És Álvaro, aki egykor azt hitte, hogy örököl egy kastélyt, végül valami sokkal kellemetlenebb és sokkal értékesebb dolgot kapott: a lehetőséget, hogy méltóvá váljon arra, hogy újra átlépje azt az ajtót.
