Többször is hívta, de Lucia nem vette fel.

Megparancsolta alkalmazottainak, hogy derítsék ki, hol van.

Senki sem tudott neki választ adni.

Pilar végül összeszedte a bátorságát, hogy megszólaljon.

– Montenegro úr, Lucia asszony nagyon beteg volt, amikor elment.

– Tudom.

Túloz, hogy visszacsábítson.

Pilar megrázta a fejét.

– Van még valami, amit tudnom kellene.

Adrian türelmetlenül nézett rá.

– Szólalj már meg.

– A hölgy terhes.

Adrian letette a telefont.

– Mit is mondott az előbb?

Pilar szeme megtelt könnyel.

– Láttam a tesztedet.

Annyi év után végre babájuk születik.

Adrian mozdulatlan maradt.

Aztán Pilar hozzátette valamit, ami teljesen lefegyverezte:

– Azt kérte, hogy ne mondjam el neki, mert azt mondta, jobban szereti egyedül nevelni a fiát, mint hogy lássa, ahogy fél a saját apjától.

3. RÉSZ
Adrian hallott már fenyegetéseket veszélyes emberektől, millió dolláros üzleteket veszített, és túlélt árulásokat a saját szervezetén belül.

Azonban soha egyetlen hír sem zavarta fel annyira, mint ezek a szavak.

Lúcia terhes volt.

A nő, akit megalázott, a gyermeket hordta, akire mindketten évek óta vártak.

És inkább eltűnt volna, mintsem hogy megossza vele ezt az örömöt.

„Mikor tudtad meg?” – kérdezte.

– Tegnap délután, uram.

Adrian azonnal eszébe jutott az étkezőben történt jelenet.

Lucia sápadt volt, remegett, és alig bírt lábra állni.

Natalia meglökte, miközben a lány próbálta kordában tartani a hányingerét.

Aztán jött az a pofon.

Mindent megfigyelt anélkül, hogy védekezett volna.

„Miért nem mondtad?” – mormolta.

Pilar olyan szomorúsággal nézett rá, amit túl sokáig tartott magában.

– Mert tegnap megmutatta neked, hogy nem lehet megbízni benned.

Ez a válasz fájdalmasabb volt bármilyen sértésnél.

Adrian tiltakozni akart, de a nő folytatta.

– Már 12 éve dolgozom itt.

Láttam, hogyan készítette a hölgy a vacsoráját, amikor későn érkeztél.

Láttam, hogyan várja a hívásukat.

Azt is láttam, hogy minden alkalommal abbahagyja a mosolygást, amikor meghallja, hogy az autója beáll az ajtón.

– Pilar, ennyi elég volt.

– Nem, uram.

Tegnap a hölgynek láza volt, és vizet öntöttél rá.

Aztán hagyta, hogy egy másik nő megüsse. Tényleg arra számított, hogy a nő odaszalad neki, és közli vele, hogy apa lesz?

Adrian nem válaszolt.

Pilar felkapta az asztalon lévő dokumentumokat, és kiment a szobából.

Adrián most először maradt egyedül döntései következményeivel.

A következő napokban megpróbálta felkutatni Luciát.

Felhívta a telefonját, üzeneteket írt, és közös ismerősöktől kérdezősködött felőle.

Végül hívást kapott Elena Roblestől.

– Jogilag én képviselem a feleségét, Mr. Montenegro.

– Beszélnem kell Luciával.

—Lucía nem kíván közvetlen kapcsolatot tartani veled.

– A fiamat várja.

– Ez nem jogosítja fel őt arra, hogy megfélemlítse.

Adrian hallgatott.

Elena határozottan folytatta.

– A felesége orvosi ellátásban részesül.

Azt is fontolgatja, hogy feljelenti az otthonában elszenvedett támadást.

A válással vagy terhességgel kapcsolatos bármilyen kommunikációt ügyvédeken keresztül kell lebonyolítani.

Adrian meg akarta kérdezni, hol van.

De Elena befejezte a beszélgetést anélkül, hogy felfedte volna.

Lucía ideiglenesen egy castellón-i lakásban lakott, amely Elena egyik unokatestvérének a tulajdonában volt.

Bement a sürgősségire, ahol kezelték a lázát, és megerősítették, hogy nincsenek közvetlen szövődményei.

Napokkal később egy ultrahangvizsgálat megerősítette, hogy a terhesség jól halad.

Amikor meghallotta a baba szívdobogását, könnyekben tört ki.

Az orvos egy zsebkendőt nyújtott neki.

-Minden rendben van?

Lúcia bólintott.

– Már régóta vártam, hogy ezt halljam.

Délután elküldte Pilarnak az ultrahangról készült fényképet.

Az alkalmazott azt válaszolta, hogy örül neki.

Lucía megkérte, hogy ne mutassa meg a képet Adriánnak.

Nem akartam a babát arra használni, hogy megbüntessem.

Egyszerűen csak vissza kellett nyernem az önuralmamat, mielőtt eldöntöttem, hogyan viszonyuljak apa és fia jövőbeli kapcsolatához.

Eközben Natalia továbbra is megjelent Adrian irodájában, mintha mi sem történt volna.

Egyik reggel kávéval és egy mappányi szerződéssel a kezében jött be.

– Beszéltem a barcelonai beszállítókkal.

A pénteki vacsoránkat is én szerveztem.

Adrian felnézett.

– Nem lesz vacsora.

Natalia elmosolyodott, meggyőződve arról, hogy Lucia eltűnése miatt van rosszkedvű.

Még mindig aggódsz érte?

Vissza fog jönni.

Végül mindig megbocsát neked.

Adrian emlékezett ezekre a szavakra.

Igaz volt.

Lucia már túl sokszor megbocsátott neki.

Amikor elfelejtette az évfordulójukat, másnap különleges vacsorát készített.

Amikor elkezdte összehasonlítani a saját viselkedését Natáliáéval, a nő megpróbálta elmagyarázni neki, hogy miért fáj neki.

Amikor minden nézeteltérést vádaskodássá változtatott, Lucia a közelség visszaszerzésének módjait kereste.

Adrian pedig mindezeket az erőfeszítéseket egy olyan gyengeségnek hitte, amelyet a végtelenségig kihasználhat.

– Szedd össze a holmidat! – parancsolta.

Natalia otthagyta a kávét az asztalon.

-Bocsánat?

– Kirúgtak.

A nő elsápadt.

– Nem rúghatsz ki egy féltékeny feleségem miatt.

– Láttam, hogy megütötted.

És semmit sem tettem, hogy megállítsam.

Natalia megpróbálta igazolni a viselkedését.

– Azt mondtad, meg kell tanulnom tisztelni téged.

Adrian szégyellte magát, amikor eszébe jutott, hogy valóban ő szította azt a kegyetlenséget.

– Ez nem adott jogot arra, hogy megérintsd.

És ez sem igazolja, amit tettem.

Natalia azzal fenyegetőzött, hogy titkokat tár fel az üzletével kapcsolatban, és elhagyta az irodát.

Adrian tudta, hogy a saját ügyei is bíró elé kerülhetnek.