-Mennyi?

– Körülbelül 1,4 millió euró.

Klára pislogott.

Gábriel folytatta.

– Apám tudta, hogy már két éve együtt vagyunk.

Clara Álvaróra nézett.

-Mint?

– Jobban figyelt rám, mint gondoltam.

Álvaro nem tagadta.

Gábriel mély levegőt vett.

– Amikor elmondtam neki, hogy terhes vagy, egyezséget ajánlott.

Klárát hányinger fogta el.

– Milyen megállapodás?

– Ha a születésig teljesen távol maradnék tőled, aláírnám a szükséges dokumentumokat, hogy véglegesen birtokolhassam az örökség rám eső részét, és elhagyhassam a családi vállalkozást.

Clarának néhány másodpercbe telt, mire megértette.

– Elfogadtad.

Gábriel nem próbálta mentegetni magát.

-Igen.

Ez a szó jobban fájt, mint bármilyen hazugság.

– Pénzért?

– Én nem így láttam.

-Persze, hogy nem.

– Clara, azt hittem, megveszed a szabadságunkat.

Megrázta a fejét.

-Nem.

Gábriel közeledett.

– Azt hittem, ha végleg meg tudom szüntetni az apámtól való anyagi függőségemet, soha nem használhatja fel ellenünk. Úgy gondoltam, hogy jobb elveszíteni néhány hónapot, mint az ő irányítása alatt leélni az életünket.

Klára hitetlenkedve nézett rá.

– Azokat a hónapokat azzal töltöttem, hogy azon tűnődtem, mit csináltam rosszul.

Gábriel lehajtotta a fejét.

-Tudom.

– Nem, nem tudod.

Remegni kezdett a hangja.

– Egyedül mentem a sürgősségin, amikor koraszülött fájásaim kezdődtek. 13 napot töltöttem az újszülöttosztályon, monitorokat néztem, és azon tűnődtem, hogy jól van-e a lányom.

Gábriel eltakarta a száját az egyik kezével.

– Nem tudtam, hogy korábban született.

-Pontos.

Klára egy lépést tett felé.

– Mert úgy döntöttél, hogy nem tudsz róla.

– Azt terveztem, hogy visszajövök.

– Sok mindenen gondolkodtál.

Clara Álvaróra mutatott.

– Évekig úgy döntött, hogy anyámnak el kell fogadnia, amit ő akar.

Aztán Manuelre gondolt.

–A nagyapám úgy döntött, hogy anélkül fogok felnőni, hogy ismerném a saját gyermekkorom egy részét, mert úgy hitte, így véd meg engem.

Újra Gabrielre nézett.

– És azért döntöttél úgy, hogy eltűnhetsz a terhességem alatt, mert meg voltál győződve arról, hogy egy napon megértem a tervedet.

Gábriel nem válaszolt.

– Van valami közös bennetek?

Álvaro összevonta a szemöldökét.

Klára folytatta.

– Mindig van magyarázatod arra, hogy kiket szeretsz állítólag.

Csend borult a verandára.

–Anyám elvesztette az állását, mert visszautasított egy férfit, aki nem fogadta el a nemet válaszként.

Álvaro elkapta a tekintetét.

–Évek óta elvesztettem az emlékeimet, mert a nagyapám azt gondolta, hogy a csend biztonságosabb.

Klára gyengéden megérintette a kosarat.

– És Lucia majdnem úgy kezdte az életét, hogy nem volt apja, mert azt hitted, hogy a megkérdezésem nélkül is alkudhatsz a jövőnkről.

Gábriel szeme megtelt könnyel.

-Igazad van.

Klára mozdulatlan maradt.

Nem számítottam rá, hogy ilyen gyorsan meghallom.

Gábriel az apjára nézett.

–Évekig azt hittem, hogy a tőle való különbség azt jelenti, hogy más dolgokat akarok.

Álvaro megfeszítette az állkapcsát.

-Óvatos.

– De pontosan ugyanazt tettem, mint te.

– Nincs összehasonlítási alap…

-Igen.

Gábriel most először emelte fel a hangját.

– Döntést hoztam helyette, mert meg voltam győződve arról, hogy tudom, mi a legjobb.

Álvaro hátrált egy lépést.

Gábriel Clarára nézett.

– Ma nem fogok tőled bocsánatot kérni.

Aztán Luciára nézett.

– De szeretnék kérdezni valamit.

Klára várt.

– Találkozhatnék vele?

A kérdés nyugtalanította őt belül.

Hónapokig képzelegtem Gabriel visszatérését.

Egyes verziókban megölelte.

Más esetekben becsukta rá az ajtót.

De egyik fantáziavilágban sem szerepelt, hogy Lucia nyugodtan lélegezzen közöttük.

Clara már nem csak az a nő volt, aki szerette Gabrielt.

Egy kislány anyja volt.

– Lehetsz az apja.

Gábriel lassan felemelte a fejét.

-Igazán?

-Igen.

Felcsillant a szeme.

– De ez nem jelenti azt, hogy újra összejövünk.

A remény eltűnt az arcáról.

-Értem.

– Nem, még nem.

Klára a tekintetét fogta.

– Nem akarok ajándékokat. Nem akarok beszédeket. És ígéreteket sem akarok.

Gábriel bólintott.

– Akkor mondd el, mire van szükséged.

-Tények.

– Megkapod őket.

– Ne tűnj el, ha valami nehéz.

-Én nem fogom megtenni.

Klára megrázta a fejét.

– Már ígéreteket teszel.

Gábriel becsukta a száját.

Lélegzett.

— Bizonyítsd be.

Három hónappal később Gabriel Clara autója mellé dőlve próbálta rendesen bekötni Lucia hevederét.

– Kérhetsz tőlem segítséget – mondta Clara az ajtóból.

– Még 10 másodpercnyi méltóságom van.

Klára önkéntelenül is elmosolyodott.

Gabrielnek sikerült lezárnia az üzletet.

Kétszer is ellenőrizte.

– Este 6-kor hozom.

– Este 6 órakor.

– Ha bármi történik, felhívlak.

Klára felvonta a szemöldökét.

Gábriel kijavította:

– Felhívlak, és együtt döntünk.

-Pontosan.

Ez a két szó többet ért bármilyen romantikus vallomásnál.

Gabriel elhagyta Álvaro házát.

Ő is otthagyta a családi vállalkozást.

A pénz végül az ő kezükbe került, de alig beszéltek róla.

Clara rájött, hogy a pénz sosem volt az igazi probléma.

A probléma az volt, hogy kinek van joga dönteni.

Álvaro elvesztette ezt a hatalmat.

Gábriel azt tanulta, hogy ne ismételje meg.

És Manuelnek szembe kellett néznie a saját bűnével.

Egyik délután Clara elvitte a leveleket Alcalába.

Átadta neki az utolsót.

Manuel azonnal felismerte Elena kézírását.

– Nem olyan, mint az apja.

Remegni kezdett a keze.

– Az édesanyád tudta.

-Igen.

– És mindent elrejtettem.

-Igen.

Mánuel sírt.