– Pontosan tudom, miért jöttem, Mr. Mendoza. Csak tévedtem abban, hogy ki vár rám.
Laureano Cortés két nappal később jelent meg.
Gesztenyebarna lovon érkezett, tiszta kabátban és olyan csizmában, ami soha nem érte el a sarat. Kegyetlensége vasárnapi viseletet viselt.
– Részvétem Tomás szerencsétlensége miatt – mondta az udvarról. – Az árvák számára a legjobb, ha olyan családdal kezdhetik az életüket, akik képesek eltartani őket.
Magdalena az ajtóban maradt Lupitával a karjában.
–Van családjuk. Ott vannak egymás.
–Gyerekek nem vezethetnek farmot. Nemhogy egy külföldi, akinek nincs hivatalos vezetékneve ebben a házban.
– A kandalló ég, a tehenet megfejik, és a mezőt nem hagyják el.
Laureano elmosolyodott.
– Amikor megérkezik a bíró, betolakodó leszel. A gyerekek a hatóságok felelőssége alá tartoznak, én pedig egy olyan vagyonra fogok igényt tartani, amelyet senki sem kezel megfelelően.
Ábel egy tekercs dróttal jött ki az istállóból.
Laureano és a ház közé helyezkedett.
– Tamás gyermekei védelmet élveznek.
„Ki által?” – kérdezte Laureano.
– Értem, Magdalénáért, és hamarosan a törvény által is.
Néhány másodpercig a férfiak csendben néztek egymásra.
Laureano feltámasztotta a lovát.
– Hat hét – mondta kedvesen. – Élvezd a telet!
Távozáskor Katalin megjelent Magdalena mögött.
– Vissza fog térni.
-Igen.
Félsz?
Magdalena figyelte, ahogy Laureano alakja távolodik.
– Sok. De a félelem nem jelenti azt, hogy engedelmeskedni is kell neki.
Még aznap délután elkezdte átkutatni a házat.
Tomás óvatos ember volt. Ha lett volna tulajdoni lapja vagy végrendelete, nem hagyta volna őket a nyilvánosság előtt.
Magdalena átnézte a fiókokat, a falakat és a padlódeszkákat. A harmadik napon felfedezte, hogy az ágy alatti egyik deszkán újabb szögek vannak.
Alatta egy viaszos kendőbe csomagolt csomagot talált.
Tartalmazta a kifizetett és Tomás nevére bejegyzett tulajdoni lapot. Laureano nem igényelhette a földet elhagyottként.
Volt egy hiányos levél is, Magdalénának címezve.
„Talán soha nem fogsz igazán megismerni” – írta Tomás. „Nem vagyok jó az érzéseim kifejezésében, de megpróbálok őszinte férj lenni. Ha ezt a halálom után olvasod, arra kérlek, légy jó a gyermekeimhez. Ők a legjobb dolgok, amiket valaha felépítettem.”
Catalina befogta a száját. Nicolás átkarolta a vállát.
Az utolsó oldalon az írás szabálytalanná vált.
„Valaki elmozdította az északi ösvényt jelző köveket. Két egymást követő reggelen is nyitva találtam az ajtót. Ha valami történne velem, ne hidd el túl gyorsan, hogy az időjárás miatt volt.”
Magdaléna elvitte a levelet Ábelnek.
Amikor elolvasta, a férfi elsápadt.
– Tomás gyanította, hogy valaki manipulálja az utat.
–Laureanónak szüksége van a földre, és amint befejezték a temetését, meglátogatta a gyerekeket.
– Ellenőriznem kellett volna a szakadékot.
– Sírtál a barátodért.
– És miközben én sírtam, a férfi, aki megölte, a ház ablakait számolta.
A bűntudat eltűnt Ábel arcáról. Helyét hideg elszántság váltotta fel.
– Holnap felmegyek az északi útra.
Hajnal előtt esett a hó.
Két napig beterítette a földeket, és a házak falainál gyűlt össze. Winter azon tűnődött, vajon hat ember, egy tehén és néhány csirke túlélheti-e azt, amit egy halott ember hátrahagyott.
Magdalena munkával válaszolt.
Ábel feltörte a jeget az itatóvályúkban és megjavította az istállót. Kenyeret sütött, és megtanította Inésnek a kukoricadarálást. Segített Nicolásnak csapdákat állítani. Ábel elaltatta Catalinát, miközben Lupitára vigyázott.
Néhány nappal később Joaquín lázzal ébredt.
Ahogy leszállt az éj, hallucinálni kezdett.
Ábel átlovagolt a hóban, hogy megtalálja az orvost, és jéggel borítva tért vissza. Magdaléna egész éjjel a gyermekkel az ölében maradt, hűsítette a homlokát és régi dalokat énekelt.
Hajnalhasadás közelében Joaquín kinyitotta a szemét.
-Éhes vagyok.
Magdaléna némán sírt.
Ábel egy takarót terített a vállára, és azzal táplálta a tüzet.
Nem mondta, hogy szereti.
Magának mondta ezt a gesztust.
Catalina a lépcsőről figyelte őket. Apja halála óta először engedte, hogy a remény gyökeret verjen magában.
Amikor a vihar véget ért, Ábel az északi úton ment felfelé.
Megtalálta a talapzatáról leszakadt bejárati követ, és egy vasrúd friss nyomait. Egy repedésben egy szerszám törött hegyét fedezte fel. Emellett egy második kocsi nyomaira és egy rézgombra bukkant, amelyen az „LC” monogram szerepelt.
A seriff diszkréten érdeklődött a völgyben.
Egy kereskedő, aki Tomás halálának napján arra járt, felidézte, hogy látta Laureanót a követ bánni röviddel a baleset előtt.
A fémhegy egyezett egy törött rúddal, amelyet Cortés fészerében találtak.
Volt egy tanújuk, egy levelük és tárgyi bizonyítékuk.
Laureano fedezte fel.
A bíró érkezése előtti este valaki felgyújtotta a pajta oldalát.
Miklós a lovak dobogására ébredt. Megkongatta a riasztót, és mindenki kiszaladt. Míg Ábel és Magdolna havat szórt a lángokra, Katalin látta, hogy egy férfi belép a házba.
– A dokumentumok!
Magdaléna utánafutott.
Az idegen kezében tartotta a dobozt, amelyben Tomás oklevele és levele volt. A nő az ajtó előtt állt.
A férfi felemelte a karját, hogy megüsse.
Catalina megjelent mögötte ugyanazzal a késsel, amelyet Magdalena érkezésekor tartott.
– Tedd le a dobozt.
A lány keze nem remegett.
Abel belépett és leütötte a betolakodót. Laureano egyik munkása volt. A zsebében 20 peso és egy cetli volt, amelyben az utasítás szerepelt, hogy lopja el a dokumentumokat és gyújtsa fel a pajtát.
