A férfi bevallotta, hogy elkerülte a vádat azzal, hogy a gyerekeket is meg akarta ölni.

Amikor mindennek vége lett, Magdalena a falnál ülve találta Catalinát, aki még mindig a kést szorongatta.

Letérdelt elé.

– Most már elengedheted.

– Ha elengedem, ki fog minket megvédeni?

-Azok.

– És mi van, ha elmész?

Magdalena gyengéden elvette tőle a fegyvert, és megölelte a tinédzsert.

– Nem azért jöttem el idáig, hogy akkor menjek el, amikor a legnagyobb szükségük van rám.

Azon a reggelen Ábel megkérte Magdalénát, hogy kísérje el a fáskamrához. A csillagok fényesen ragyogtak a havon.

Megforgatta a kalapot a kezében.

– Nincsenek szép szavaim. Egyedül jöttem ebbe a völgybe, és úgy döntöttem, hogy itt maradok, mert senki sem veheti el tőled azt, ami nincs.

Magdaléna várt.

– Aztán jött egy nő, aki átszelte a fél országot, hogy feleségül menjen egy idegenhez. Öt éhező gyermeket talált, és ahelyett, hogy elfutott volna, tüzet gyújtott.

Ábel felnézett.

„Hajlandó vagyok a bíró elé állni férjedként, ha beleegyezel. De nem azért kérem ezt, hogy megmentsem a földet. Azért kérem ezt, mert a ház, ahol laksz, az egyetlen hely, ahol minden nap el akarok pusztulni.”

Magdalena az útra gondolt, Tomásra, a kicsikre, és arra a férfira, aki hetek óta szerette őt vágott tűzifával, hó alá hozott szerekkel és tiszteletteljes csenddel.

– Sok otthont elhagytam már a lábaimmal – felelte –. A szívem nem akar elhagyni ezt.

– Ez azt jelenti, hogy elfogadod?

Magdalena lépett egyet, és átölelte.

Nem volt nagy csók a csillagok alatt. Csak két fáradt ember kapaszkodott egymásba, mintha találtak volna valamit, amire már nem számítottak.

A gyerekek már ébren voltak, amikor visszatértek.

Katalin az arcukat nézte.

– Ez azt jelenti, hogy mindketten maradnak?

– Örökre – felelte Magdalena. – Bármit is mond holnap a bíró, ti már a családom vagytok.

Mind az öten felé rohantak.

Másnap reggel Magdalena és Abel összeházasodtak Arroyo del Venado kis kápolnájában. Catalina vitte Lupitát. Nicolás tartotta a gyűrűket. Inés szárított virágokat gyűjtött, Joaquín pedig rossz lábon jelent meg a csizmájában.

Az ünnepség után mindenki bevonult a terembe, ahol a tárgyalásra került sor.

Laureano a legjobb kabátjában érkezett, egy fővárosi ügyvéd kíséretében.

Ő szólalt meg először. Elhagyatottnak nevezte a földet, Magdalenát opportunistaként mutatta be, és azt állította, hogy a gyerekeknek jobb lenne, ha külön élnének.

Ezután Ábel letette a tulajdoni okiratot az asztalra.

A végrehajtó bemutatta Tomás levelét, a manipulált követ, a gombot, a törött szerszámot és a pajta felgyújtására felbérelt férfi vallomását.

Végre belépett a kereskedő.

–Láttam Laureano Cortést a bejáratnál dolgozni egy órával azelőtt, hogy a kocsi lezuhant.

Laureano mosolya eltűnt.

Azt kiabálta, hogy mindenki hazudik. Magdalénát vádolta meg a levél hamisításával, és megpróbált rátámadni a tanúra.

A végrehajtó lefogta.

A bíró ököllel az asztalra csapott.

– A föld jogilag Tomás Arriaga gyermekeinek a tulajdonát képezi. Mr. Cortést őrizetbe veszik, hogy feleljen a tulajdonos haláláért, a tűzvészért és a rablási kísérletért.

Amikor Laureanót bilincsben vezették ki, a bíró Magdalénára és Ábelre nézett.

Aztán egy petíciót nyújtott be, amelyet a szomszédok aláírásai borítottak.

– Az egész város azt kéri, hogy az öt testvér együtt maradjon a Mendoza házaspár gyámsága alatt. Nem tudok elképzelni számukra jobb otthont annál, amit már építettek.

Aláírta a dokumentumot.

—Kérés teljesítve.

Katalin arcát Magdaléna vállába temette, és úgy sírt, ahogy apja halála óta nem engedte meg magának a sírást.

A tél, amely azért jött, hogy elpusztítsa őket, végül azzá a téllé vált, amely egyesítette őket.

A ház, amit Magdalena az eloltott tűz után talált, hangok özönlöttek be. Abel hat széket épített, és elkezdte építeni a hetediket arra az esetre, ha Lupita abbahagyná az újdonsült anyja ölében való ülést.

Kenyér volt a kamrában, tűzifa a plafonig, és magvak vártak a hó alatt.

Catalina ismét 14 éves lett. Nicolás megtanulta a szarvasmarhákat gondozni. Inés énekelni kezdett, miközben dolgozott. Joaquín abbahagyta a néma sírást. Lupita Magdalenát „Anyának” szólította, mielőtt megtanulta volna helyesen kiejteni a vezetéknevét.

Egyik éjjel Magdaléna Ábel vállára hajtotta a fejét.

– Éppen meg akartam kérni a sofőrt, hogy forduljon meg.

Végignézett az öt gyereken, akik a tűz mellett aludtak.

– Akkor örülök, hogy túl makacs voltál.

Magdalena több mint 1800 kilométert utazott, hogy egy idegen felesége legyen.

Túl későn érkezett az elképzelt esküvőre.

De éppen időben, hogy megmentsen 5 életet, felfedje az igazságot egy gyilkosságról, és megtalálja a férfit, aki soha nem kérte tőle, hogy felejtse el a fájdalmat, hogy szerethesse.

Nem találta meg a férjet, aki a levelekben szerepelt.

Talált valamit, amit postán nem ígérhetett:

Egy otthon, amelynek szüksége volt rá, gyerekek, akik őt választották, és egy tél közepén épült szerelem, amely elég erős ahhoz, hogy kitartson a még hátralévő tavaszokig.