1. RÉSZ
–Hogy a fenébe kerülsz ide? Már rég fel kellett volna emelniük!
A bevásárlószatyr kicsúszott a kezemből. Anyósom, Elena, sápadtan állt a kanapé előtt, lábánál egy törött üveggel, és olyan arckifejezéssel, mintha szellemet látott volna.
Csak élelmiszert venni mentem Polancóba.
„Mit mondott?” – kérdeztem.
Abban a pillanatban rezegni kezdett a mobiltelefonja. Ránézett a képernyőre, és gyakorlatilag kirohant a teraszra.
A folyosó fala mögött maradtam és hallgatóztam.
“Rossz nővel jöttél! Mondtam, hogy piros ruha, sötét haj… Akire vágytál, az itt van!”
Úgy éreztem, mintha kifogynék a levegőből.
Elena néhány másodpercig hallgatott, majd felkiáltott:
–Hogy érted azt, hogy nem tudod visszaadni? Ő a lányom! Elvitték Beatrizt!
Aztán eszembe jutott az a reggel. Vettem egy piros ruhát, és eltettem a szekrény mélyére. Beatriznek, a férjem húgának, szokása volt engedély nélkül használni a holmijaimat. Azon a napon teljesen felöltözve ment ki… az én ruhámban.
Az elrabolni kívánt személy én voltam.
Elővettem a mobilomat és elkezdtem a felvételt.
– A pénz nem számít – folytatta Elena. – Bármit is kérsz, megfizetek, de élve kell visszaadnod a lányomat. A menyem már nem számít. Majd később kitaláljuk, hogyan szabadulunk meg tőle.
Lefagytak a kezeim.
Amikor a hívás véget ért, Elena megfordult, és látta, hogy felvételt készítek.
-Mit csinálsz?
–Megtartom az okot, hogy ha történik velem valami, a rendőrség tudja, hol kezdje.
Megpróbálta elvenni a telefonomat. Berohantam a hálószobába és bezártam az ajtót. Kint elkezdett dörömbölni rajta.
Ekkor láttam meg egy nyitott barna borítékot a komódomon.
Ki volt erőltetve a fiókom.
Benne egy tíz nappal korábban elrejtett, magánjellegű DNS-teszt eredményei voltak. Egy orvosi véletlen folytán kiderült, hogy Mateo, a férjem, genetikailag nem egyezik Don Ricardóval, azzal a férfival, aki harmincnégy évig nevelte.
Nem mondtam el senkinek.
Most már mindent megértettem.
Elena megtalálta a bizonyítékot, és úgy döntött, hallgat, hogy megőrizze a titkát.
– Add ide azt a telefont! – kiáltotta kintről. – Fogalmad sincs, kivel szórakozol!
Röviddel ezután két rendőr érkezett Beatriz után érdeklődni. Egy sugárút szélén megtalálták a táskáját és egy cipőjét.
Elena térdre esett és rám mutatott.
–Ő volt az. A menyem utálja a lányomat.
Abban a pillanatban megérkezett Máté.
– A feleséged megparancsolta a húgodnak, hogy keljen fel – zokogott Elena.
– Ez hazugság – mondtam. – Az anyád fizetett, hogy elhozzanak. Hibáztak, mert Beatriz az én piros ruhámat viselte.
Mateo dühösen meredt rám.
– Miért akarna anyám ilyet tenni veled?
– Mert felfedeztem valamit, amit harmincnégy éve titkol.
Elena úgy tett, mintha rosszul lenne. Miután a mentősök megerősítették, hogy stabil az állapota, Mateo rám sem hallgatott.
–Pakold be a bőröndödet. Holnap beadom a válókeresetet.
Azon az estén egy bőrönddel, a DNS-teszttel és a mentett felvétellel távoztam.
De mielőtt az ügyészségre mentem volna, még egy döntést hoztam.
Reggel nyolckor Don Ricardo előtt álltam.
És amikor meglátták, amit felvettem, abban a családban senki sem fog többé ugyanúgy élni.
Nem hittem el, mi fog történni…
2. RÉSZ
Don Ricardo egy befolyásos üzleti csoportot vezetett Mexikóvárosban. Mindig reggel fél kilenckor lépett be Santa Fe-i irodájába.
Korábban érkeztem.
– Három percre van szükségem – mondtam neki. – Ha azt hiszed, hogy hazudok, akkor elmegyek.
Letettem a tabletet az asztalára, és lejátszottam a videót.
Elena hangja betöltötte az irodát:
„A meny már nem számít. Majd később kitaláljuk, hogyan szabadulunk meg tőle. Hozd vissza a lányomat.”
Don Ricardo mozdulatlan maradt.
Elmeséltem a piros ruhát, Beatriz eltűnését, és a vádat, amit Elena ellenem emelt. Aztán elővettem a borítékot.
– Azt hiszem, ez megmagyarázza, miért akart elhallgattatni.
Kétszer is elolvasta a genetikai jelentést.
– Mateo nem a biológiai fiam.
„Ez egy magánteszt. Jogi okokból hivatalosan is meg kellene ismételni. De Elena megtalálta és pánikba esett.”
Don Ricardo az ablakhoz lépett.
–Születésétől fogva én neveltem fel. Felkészítettem a cégem vezetésére.
Aztán fogta a zsákját.
– Szembeszállok vele.
– Még nem. Ha válaszokat követel, mindent tagadni fog. Különben is, akiknél Beatriz van, pénzt követelnek tőle. Tegnap hallottam, hogy kölcsönöket kért tőled, és a tudtod nélkül próbált befektetéseket mozgatni.
Don Ricardo felhívta ügyvédjét, és elrendelte az Elenához köthető számlamozgások és járművek jogi felülvizsgálatát, hogy az esetleges megállapításokat átadhassa a hatóságoknak.
„És te?” – kérdezte.
–Visszamegyek a lakásba. Ha eltűnök, Elena gyanakodni fog. Ha vereséget szenvedve térek vissza, azt fogja hinni, hogy győzött.
Megadta a személyes számát.
– A veszély első jelére elmész.
Visszatértem a bőröndömmel.
Mateo majdnem felsikoltott, amikor meglátott.
– Mit csinálsz itt?
– Nincs hová mennem. Hadd maradjak még pár napig.
Elena megvetően mosolygott.
– Maradj. Így könnyebb lesz.
Négy napig úgy tettem, mintha legyőzött lennék. Főztem, mosogattam és figyeltem. Elena hívásokat fogadott, figyelmeztetés nélkül elment, és izgatottan tért vissza.
A negyedik nap délutánján két férfi otthagyta Beatrizt a lakás előtt, és elmenekültek.
Mezítláb, kócos ruhában, piszkos piros ruhában jöttem.
– Anya… Azt hittem, meghalok.
Elena sírva ölelte át. Mateo röviddel ezután megérkezett.
Amikor meglátott, Elena arckifejezése megváltozott.
– Most aztán tényleg börtönbe mész.
Mateo dühösen közeledett.
– Nézd, mit tettek a nővéremmel!
