A zár fel volt törve.

A ruháim, alsóneműim és cipőim egy nyitott bőröndben voltak halmozva.

Camila a franciaágyamon feküdt és tévét nézett.

Teresa úgy nézte magát a tükörben, mintha az övé lenne a ház.

– Ki törte be az ajtót?

Teresa meg sem próbálta leplezni.

–Én utasítottam Adriant, hogy csinálja meg. A babának nagyobb szüksége van erre a szobára, mint neked.

– Világosan megmondtam nekik, hogy ne menjenek be.

–Lépj túl rajta. Aludhatsz lent. Camila várja az első unokát ebben a családban.

Néhány másodpercig bámultam rá.

Aztán veszekedés nélkül lementem a földszintre.

Teresa elmosolyodott, meg volt győződve arról, hogy győzött.

– Így már jobb. Menj, és szedd össze a többi holmidat is.

Egyenesen ahhoz a szekrényhez mentem, ahol Rodrigo a ruháit tartotta, miután visszatért az utazásairól.

Kivettem egy nagy bőröndöt.

Bepakoltam az ingeit, nadrágjait, kabátjait, cipőit és munkaruháját.

Teresa mögöttem jött le.

-Mit csinálsz?

– Azt kérted, hogy ürítsem ki a hálószobámat. Pontosan ezt teszem.

– Ez már Rodrigo stílusa!

-Pontosan.

Becsuktam a bőröndöt és kivittem a teraszra.

– Ha a szobámat fel kell szabadítani Camila számára, akkor annak a férfinak, aki hagyta, hogy betörjék az ajtót, szintén találnia kell egy helyet, ahol alhat.

Adrian kiment a folyosóra.

– Túlzol. Anya ötlete volt.

Ránéztem.

–Egy felnőtt, aki tönkreteszi valaki más zárját, majd az anyja mögé bújik, nem tűnik igazán ártatlannak számomra.

Percekkel később Rodrigo belépett a kapun, és meglátta a bőröndöt.

– Mi a fenét csinálsz?

A felső emeletre mutattam.

– Anyád elrendelte, hogy törjék fel a hálószobánk ajtaján a zárat, és Camilát fektették be az ágyunkba. Mivel mindig azt mondod, hogy engednem kell a családért, a te lakásodat is feladom.

– Ő az anyám!

– És ez az én tulajdonom.

– Ne ismételgesd ezt!

Dühösen közeledett.

–Add át a szobát Camilának. Terhes. Tényleg ekkora felhajtást akarsz csapni egy hálószoba miatt?

Aztán megemlítettem valamit, amire nem számított.

– És mit fogok holnap átadni? A tulajdoni lapokat? A házat is jelzáloggal kell terhelnem, mert Adrián több százezer pesót tett fel?

Rodrigo mozdulatlan maradt.

Terézia elvesztette a színét.

– Ki mondta ezt neked?

– Ennek már mindegy.

Rodrigo tett egy lépést felém.

– Tönkreteszed a családomat.

– Nem. A bátyád tönkretette azzal, hogy olyan pénzre fogadott, amije nem volt. Te pedig azzal rontottál a helyzeten, hogy kezes lettél. És mindenki úgy jött ide, mintha egyheti szállásra lenne szüksége, hogy elbújjon a probléma elől.

Terézia sikoltozni kezdett.

– Ha ilyen hidegvérű vagy, akkor mindannyian elmegyünk!

-Tökéletes.

Rodrigo kinyitotta a szemét.

– Ha ők elmennek, én is elmegyek.

Fogtam a bőröndjét és kitoltam.

— A kapu nyitva van.

Soha nem fogom elfelejteni az arckifejezését.

Azt vártam, hogy sírni fog.

Hogy könyörögnie kellene.

Ez az esküvőnkre emlékeztetné.

Hogy egyszer majd megadja magát.

Ehelyett elővettem az esti megbeszélés felvételét a telefonomból.

Először Teréz hangja hallatszott:

– Ha már nem bírja tovább, hogy itt vagyunk, bármit aláír.

Aztán megjelent Adrián, és arról beszélt, hogy Camila terhességét felhasználva megakadályozza, hogy kihozzam őket.

És végül Rodrigo hangja, amint az íráshoz való hozzáférésről beszél.

A csend teljes volt.

„Felvételt készítettél rólunk?” – kérdezte.

–A saját szobámat vettem fel, miután megütöttél, és valaki betört a hálószobámba, hogy ellopjon.

Kamilla hirtelen felkapta a fejét.

Egyenesen ránéztem.

– Igen. Nekem is megvan a 2500 pesóról készült videóm.

– Marianna, én…

-Nem.

Teresa megpróbált reagálni.

– Valószínűleg elvette a baba gyógyszerére szánt pénzt.

– Akkor furcsa, hogy hazudtál, amikor azt mondtad, hogy te adtad neki.

Ekkor Rodrigo ismét felemelte a karját, és felém indult.

Nem ért hozzám.

Egy járőrkocsi állt meg a ház előtt.

Két rendőr lépett be az udvarra, és megkért minket, hogy maradjunk nyugodtak.

Felmutattam a személyi igazolványomat, az ingatlan-nyilvántartási lapokat és a felvételekből származó részleteket. Elmagyaráztam a sérült zárat és az előző támadást.

Rodrigo megértette, hogy ezúttal nem fog megfélemlíteni.

Lesütötte a tekintetét.

—Elmegyünk.

Adrián elkezdte táskákba pakolni a holmiját. Teresa tovább tiltakozott, és azt mondta, hogy ez „családi ügy”.

És akkor történt valami, amire senki sem számított.

Camila egy táskával a kezében kirohant a hálószobából. Megbotlott a lépcsőn és térdre esett.

Valami bézs színű kicsúszott a blúza alól.

Egy pillanatig senki sem értette.

Egy párnázott szilikon darab volt.

Egy műhas.

Teresa elejtette a poharát.

-Mi az?

Camila eltakarta a hasát.

Most teljesen lapos volt.

„Hol a baba?” – kiáltotta Teresa. „Hol az unokám?!”

Adrian lehunyta a szemét.

Kamilla sírni kezdett.

– Terhes voltam… de a múlt hónapban elvesztettem a babámat.

A ház elcsendesedett.

Még én is éreztem egy gombócot a mellkasomban.

Egy ilyen veszteség szörnyű volt.

De Teresa látszólag képtelen volt megérteni a következőket.

– Szóval… miért színleltél folyton?

Camila Adrianra nézett.

„Mert azt mondta, ha tudjuk, hogy már nem terhes, Mariana kirúg minket. A tartozást behajtó férfiak még mindig Adriánt keresték. Itt kellett maradnunk.”

Terézia lassan a fia felé fordult.

– Tudtad?

Adrian nem válaszolt.

Kamilla tovább sírt.

„Megvette a műhasat. Azt mondta, csak néhány hétig lesz. Hogy mindenki türelmesebb lesz velem, ha azt hiszik, hogy terhes vagyok.”