Akkor jelenne meg az ál-adósság.

– Vagy aláírod, amit akarunk, vagy tönkretesszük a hírnevedet – mondta Teresa.

De valami hiányzott.

Diego.

Másnap korán elmentem, és az irodámból ellenőriztem, mi történik abban a szobában.

A férjem nem sokkal kilenc után jött be.

Már nem volt az az ártatlan arca, amit ismertem.

„Mikor végzünk már ezzel?” – kérdezte. „Natália már belefáradt a várakozásba.”

Natália.

Úgy éreztem, mintha valaki mellkason ütött volna.

Diegónak volt egy másik nője.

És nem csak válni akart.

Meg akarta tartani a házamat, hogy új életet kezdhessen ott vele.

„Natalia szülei jobb munkát ajánlottak nekem, ha rendezem a házasságomat” – mondta. „Elegem van abból, hogy Mariana árnyékában élek. Ő többet keres, övé a ház, minden az övé. Ezzel a nővel soha nem fogom úgy érezni, hogy bármit is elértem egyedül.”

Terézia így válaszolt:

– Ezért kell jól csinálnunk. Először is zavarba hozzuk. Aztán Enrique átadja a kölcsönt. A félelemtől bármit aláír.

Becsuktam a számítógépet.

Ugyanazon a napon felkerestem Fernanda Salgado ügyvédet, aki családi és vagyonjogi szakértő.

Mindent megmutattam neki.

Ahogy hallgatta, megváltozott az arckifejezése.

„Még ne szállj szembe velük” – mondta nekem. „Védd meg a dokumentumaidat, a számláidat és a bizonyítékokat. A házat még a házasságkötésed előtt vetted, és ráadásul házassági szerződésed is van. Nem vehetik el tőled csak úgy, mert akarják. A lényeg az, hogy megakadályozd őket abban, hogy hamis dokumentumokat használjanak, vagy bármit is elvegyenek a tiedből.”

Követtem az utasításait.

Banki hozzáférést váltottam, további kártyákat töröltem, visszavontam az engedélyezéseket, és dokumentáltam a lehetséges hamisítást.

Aztán előkészítettem a válásomat.

Azon az estén a szokásos módon hazamentem.

Terézia rendkívül izgatott volt.

Szombaton lesz a nagy családi ebéd Diego nagyapjának évfordulója alkalmából. Nagybácsik, unokatestvérek és rokonok érkeznek majd Pueblából, Querétaróból és Mexikó államból.

„Mindent makulátlanul akarok” – parancsolta. „Ennek a családnak tekintélye van.”

Mosolyogtam.

– Ne aggódj. Idén lesz valami, amit senki sem fog elfelejteni.

Csillogott a szeme.

Azt hitte, hogy a találkozó alatt kivetít egy felvételt rólam a nappaliban lévő tévére, és megaláz mindenki előtt.

Már pontosan tudtam, melyik videót fogom bemutatni.

És azt is tudtam, hogy mi fog valójában megjelenni a képernyőn.

Amikor elérkezett a szombat, és megláttam Teresát, amint a telefonnal a kezében, diadalmas mosollyal a tévé felé sétál, megértettem, hogy már túl késő bármelyiküknek is elmenekülni.

Ami történni készült, nem rombolhatta volna a hírnevem.

Le akarta rombolni a hazugságot, amiben a család évek óta élt…

3. RÉSZ

Reggel tizenegytől kezdve kezdett megtelni a ház.

Autók érkeztek különböző államok rendszámaival, étellel teli tálcákkal, édes kenyérrel teli dobozokkal, borosüvegekkel és időseknek szánt ajándékokkal teli táskákkal.

Felbéreltem egy catering szolgáltatást, mert el akartam kerülni, hogy később bárki is azt mondhassa, hogy dühből vagy improvizációból rendeztem jelenetet.

Mindennek teljes nyugalommal kellett történnie.

Teresa sötétvörös ruhában és egy gyöngy nyakláncban jelent meg, amit tavaly adtam neki.

Úgy tett, mintha az övé lenne a ház.

Minden családtagot így üdvözölt:

– Gyertek be, érezzétek magatokat otthon.

Minden alkalommal, amikor meghallottam, emlékeztetnem kellett magam, hogy már csak néhány óra van hátra.

Enrique nem sokkal később megérkezett.

Szürke öltöny, fényes cipő, ünnepélyes mosoly.

Szinte komikus formasággal csókolta meg Teresa arcát.

Senki sem gondolta volna, hogy mit láttam azokon a felvételeken.

Eközben Diego asztaltól asztalig járkált, és italokat szolgált fel.

Ő volt a tökéletes férj megtestesítője.

Oda is jött hozzám, és a fülembe tűrte az egyik hajtincsemet.

– Gyönyörűen nézel ki.

-Köszönöm.

– Ma egységesnek kell lennünk.

Ránéztem.

—Jobban, mint valaha.

Nem értette.

A célzások étkezés közben kezdődtek.

Egy nagynéni megjegyezte, hogy túl sokat dolgozom.

Terézia azonnal kihasználta a lehetőséget.

– A pénz nem minden. Vannak nők, akik azt hiszik, hogy a számlák kifizetésével már teljesítették feleségi kötelességeiket.

Enrique bólintott.

– A családnak értékekre van szüksége.

Tovább ettem.

Aztán hozzátette:

– Egy nő betölthet fontos pozíciókat, de ha elveszíti az illemtudását, mindent elveszít.

Egyenesen Enriquére néztem.

–Igazad van. Amikor valaki erkölcsöt hirdet, miközben titokban dolgokat tesz, előbb-utóbb leleplezi magát.

A villája néhány másodpercre megállt.

Teresa engem figyelt.

Most először tűnt úgy, mintha kényelmetlenül érezné magát.

Aztán visszanyerte mosolyát.

– Jó, hogy végre megértetted.

Fél háromkor mentünk be a nappaliba.

Majdnem negyvenen voltak.

A gyerekek az udvaron voltak. A felnőttek kávéztak, süteményt ettek és beszélgettek.

Aztán Terézia felállt.

A mellkasára tette a kezét.

– Család… Valami nagyon fájdalmasat kell mondanom.

A szoba elcsendesedett.

Diego lesütötte a tekintetét, szomorúságot színlelve.

Ülve maradtam.

„Hónapokig” – folytatta Teresa – „elviseltem dolgokat, hogy megvédjem a fiamat. De vannak olyan időszakok, amikor a hallgatás bűnrészessé is tesz.”

Egy unokatestvér megkérdezte:

-Mi történt?

Teresa rám mutatott.

–Mariana meggyalázta a fiamat.

Több mormogást is hallottam.

„Bizonyítékot kaptam” – folytatta. „Nagyon kínos bizonyíték. Nem akartam megmutatni, de jobb lenne, ha mindenki látná az igazságot, mielőtt ez a nő áldozatot játsszon.”

Diego közbelépett.

– Anya, talán mégsem kellene…

Jól viselkedett.

Terézia felemelte a hangját.

– Persze, hogy kellene! Az embereknek joguk van tudni, milyen nő él ebben a családban.

Elővette a telefonját.