A hangom halálos, kifejezéstelen súlyt érzett, amitől Derek leégett tarkóján a finom szőrszálak azonnal felálltak. Véres szemeiben ősi pánik villant.
– Próbáld ki, kislány… – kezdte.
Soha nem fejezte be a mondatot.
A fűben heverő iPadről a kommentátor hangja tetőfokára hágott: „Figyeljétek az erőkarját! Az átmenet láthatatlan!”
Az erő nem áll szemben az erővel; az erő átirányítja a tömeget.
Mielőtt Derek agyából érkező elektromos jel izom-összehúzódássá alakulhatott volna, a jobb alkarom egy gyors, mikroszkopikus fordulatot hajtott végre. Az orsócsontomat egy erőteljes, az óramutató járásával megegyező ívben, közvetlenül az emberi anatómia leggyengébb szerkezeti pontjának, a hüvelyk- és mutatóujja közötti kis varratnak nyomtam.
POP
A mechanikus erőkar olyan könnyedén törte el zúzó szorítását, mint a száraz cellux üvegről. Derek szemei elkerekedtek a hirtelen, dezorientált döbbenettől, ahogy vastag ujjai végigsiklanak az üres levegőn.
Lépés. Forgáspont. Forgáspont
Jobb lábammal előrevágtam, a szandált mélyen a nehéz munkásbakancsai közé vágtam, megakadályozva, hogy hátralépjen. Ugyanebben a kinetikus robbanásban a csípőm a medencecsontjának feszült, a súlypontom tíz centivel az övvonala alá süllyedt. Bal kezemmel vastag nyaka mögé csaptam, mély gallérkötést kötve össze, míg jobb lábam vaskaszaként siklott hátra a sípcsontján.
Ez egy tankönyvi, világszínvonalú Harai Goshi volt – a söprő csípődobás.
Kétszázharminc kiló csont, izom és felfújt ego teljesen súlytalanná vált a csípőm tengelyében. Derek csizmája elhagyta a gyepet. Nehéz grillcsipeszei a bokrok közé repültek. Masszív alakja tiszta, parabolikus ívet írt le a levegőben a vállam felett.
BUMM!
A becsapódás erős volt. Derek háttal a fenyő teraszdeszkáinak csapódott, csontrepesztő csattanással, ami megremegtette a dohányos lábait, és nedves, kongó zihálással kiütötte a tüdejéből az összes oxigénköbcentimétert.
De egy király nem esik el lovagjai nélkül.
Mielőtt még a földre ugorhattam volna, egy félresikerült férfias büszkeség üvöltése tört ki jobbról. Derek két unokatestvére – Brad és Kyle, mindketten amatőr rögbijátékosokra hasonlító testalkattal – ugrott le a lépcsőről, és egyszerre rohantak rám. Azt hitték, megmentik az alfájukat. Azt hitték, egy védtelen nőre ugranak.
Éppen egy faaprító gépbe léptek be.
A KÖVETKEZŐ FEJEZET OLVASÁSÁHOZ NYOMJA MEG A KÖVETKEZŐ OLDALSZÁMOT VAGY A NYILAT.
4. fejezet: A kinetikus főkönyv
Az idő tágult. Az udvar taktikai ráccsá változott.
Kyle ért oda először, és egy esetlen, hurkoló jobbhoroggal célzott az államra. Nem hátráltam meg. Beléptem az ívébe. Bal alkarom felfelé hárította a csuklóját, könnyedén elhárítva az ütést, míg jobb tenyerem egy pusztító, nyitott tenyérrel mért ütést az álla tövébe.
A feje éles reccsenéssel hátrapattant. Az agya visszapattant a koponyájában, egy pillanatra leállítva a lábait. Ahogy Kyle térdei megroggyantak, megragadtam az inggallérját, és a testének súlyát pajzsként használtam, éppen amikor Brad megérkezett.
Brad nekiütközött az eszméletlen unokatestvérének. Mielőtt Brad kibogozhatta volna magát, elengedtem a súlyomat, és a jobb sípcsontomat egy brutális, alacsony ívben meglendítettem, amely egyenesen Brad térdének oldalához ért. Az ízület kifelé csavarodott. Brad felsikoltott, és úgy rogyott a hortenziák közé, mint egy kidőlt gerenda.
Három másodperc. Három férfi.
A kommentátor az iPaden még mindig azt üvöltötte: „ÉS LERAJTJA! TELJESEN KÖNYÖTLEN GRAPPLÓ BEÁLLÍTÁS!”
Miután a külső fenyegetéseket semlegesítettem, ismét a fő célpontra fordítottam a figyelmemet. Derek éppen levegő után kapott, nehéz kezeivel a fának nyomódott, és megpróbált átgurulni.
A víz könnyed folyásával haladtam át felette. A bal sípcsontom acélsínként csapódott le közvetlenül a felső hasára, könyörtelenül térden állva a hasán. Az egész testemet egy háromhüvelykes felületen keresztül a lebegő bordáihoz nyomtam, hatalmas törzsét teljesen laposra szegezve a fenyődeszkákhoz.
Derek fuldoklott, arca riasztóan lilásra váltott, ujjai kétségbeesetten kapargatták a bokámat. „Te… te őrült…”
A kezeim sebészi, vakító sebességgel mozogtak.
Jobb kezem lefelé siklott, megragadva Derek jobb csuklóját, és tenyerét a füle melletti fához nyomta. Bal karom a hatalmas tricepsze alá kígyózott, átfúrta magát a könyökhajlatán, és satuszerű pontossággal rögzült a saját jobb csuklómon.
Kétcsuklós, négyes alakú zár. A Kimura.
Az ízületi manipuláció területén ez egy anatómiai feszítővas.
Semmiféle felesleges mozdulattal felemeltem a nehéz könyökét, miközben a csuklóját az övvonala felé nyomtam, vállízületét egy brutális kilencvenfokos emeléssé alakítva. Rotátorköpenyének és labrumának teljes szerkezeti épsége hirtelen a mechanikus nyomaték borotvaélének erejével egyensúlyozott.
NYIKOL
A lapocka alatti izom ínjának fiziológiai rugalmassági határán túli nyúlásának mély, émelyítő akusztikus feszültsége visszhangzott a csendes udvaron.
Derek nem ordított. Nem káromkodott. A kocsmai verekedő, az egykori egyetemi vonalőr, a környékbeli alfa, aki három évtizeden át zaklatta öccsét, eltűnt a levegőben.
Egy éles, gyermeki, fájdalommal teli sikoly tört fel a torkából:
„AAAAH! A KAROM! A VÁLLAM! ÁLLJ! Ó, ISTENEM, KÉRLEK, ÁLLJ MEG!”
Pontosan egy centiméterrel előredöntöttem a törzsemet. Az arcom centikre volt Derek arcától, ami most a fűrészporba préselődött.
A hangom halk, ritmikus és hátborzongatóan nyugodt volt: „Koppenj vagy csettints.”
A KÖVETKEZŐ FEJEZET OLVASÁSÁHOZ NYOMJA MEG A KÖVETKEZŐ OLDALSZÁMOT VAGY A NYILAT.
5. fejezet: Egy bálvány leleplezése
„KOPOTTOK! KOPOTTOK! KOPOTTOK! KÉRLEK!”
SLAP-SLAP-SLAP-SLAP-SLAP-SLAP
Derek bal keze őrült, hisztérikus rohamban verte a fenyő teraszdeszkáit, úgy csapkodta a fát, mint egy pánikba esett kezdő az első napján a küzdőpályán. Forró, gátlástalan könnyek ömlöttek vérben forgó szeméből, tiszta nyomokat vájva az arcán lévő izzadságba és koszba.
