Mateo beszélt a letétekről és arról, hogy mit talált visszatérése után. Nem mutatott bankszámlákat a szemtanúknak, és nem is volt rá szükség: Chela Remediosnál volt, és több szomszéd is emlékezett rá, hogy hímzéseket vettek neki, hogy kifizethessék a gyógyszerét.
Cirilo levette a kalapját.
– Az apja ráhagyta azokat a földeket, hogy békében élhessen.
Evaristo a feleségéhez fordult.
–Mondd meg nekik, hogy támogattalak. Ne hagyd, hogy a gyerekeid ezt tegyék velem.
Remedios átvette a mikrofont.
Annyira remegett a keze, hogy Mateo segíteni akart neki. Gyengéden megrázta a fejét.
– Én is dolgoztam – mondta.
Ez volt az első dolog, amit tisztázni akart.
– Főztem a vásárlóknak, a munkásoknak és neked is. Betegeket ápoltam, ruhákat foltoztam és felneveltem a gyerekeimet. Soha nem kértem tőled, hogy mindenért megköszönj. De végül azt hitted, hogy semmit sem tettem.
Evaristo kinyitotta a száját.
Folytatta.
– Tegnap arra kértél, hogy erősítsek meg egy hazugságot, hogy ne legyen semmi probléma. A probléma az, hogy évek óta hallgatok, hogy te megnyugodhass.
Anselmo megtörölte az arcát az ingujjával.
-Ammán…
Remedios ránézett.
– Sikerült?
Nem válaszolt.
– Az aláírás, Anselmo.
A fia sírni kezdett.
– Apám azt mondta, hogy végül minden a családban marad.
Remedios lehunyta a szemét. Amikor újra kinyitotta, már nem keresett magyarázatot, amivel kevésbé fájna.
– Jelentened kell ezt az illetékes hatóságoknak. És vissza kell adnod, amit elvittél.
-Elnézést.
– Szeretlek. De nem fogok hazudni, hogy megvédjelek valamitől, amit tettél.
Rosaura még a beszélgetés vége előtt elment. Evaristo a kioszknál maradt, nem talált senkit, aki odaadhatta volna neki a mikrofont, amit a felesége épp most adott vissza neki.
Remedios lement a földszintre Mateóra támaszkodva.
Senki sem kényszerítette arra, hogy megölelje a férjét, vagy hogy a város előtt elfogadja a bocsánatkérést. Chela utat engedett neki, és elindultak a teherautó felé.
Ahogy leült, Remedios sírni kezdett.
– Azt hittem, nem fogok tudni megszólalni.
Mateo megcsókolta a megjelölt kezét.
– Hallották, anya.
A jogi problémákat aznap délután sem oldották meg. Kártyák, könyvvizsgálatok és hónapokig tartó papírmunka következett. Az eladás nem zárult le. Evaristónak felelnie kellett a megtévesztésért, és vissza kellett fizetnie a foglalót; a többi ingatlannal kapcsolatos szabálytalanságokat is felülvizsgálták.
Anselmo beismerte az ügyet. Eladta a teherautót, és elkezdte visszafizetni a pénzt. Remedios megengedte neki, hogy felügyelet mellett dolgozzon a farmon, de soha többé nem adott neki hozzáférést a számláihoz.
Cirilo visszatért, hogy segítsen a legelőkön. A munkások megkapták a hátralékukat. Chela jobb fizetést kapott, és a pihenőideje már nem a főnök hangulatától függött.
Remedios megnyitotta a saját számláját.
Mateo továbbra is küldött pénzt, de a látogatások helyett már nem használt befizetéseket.
A zsákkamrát hímzőműhellyé alakították át. Remedios egy nagy ablakot és egy asztalt választott, ahol több nő leülhetett beszélgetni.
Egy délután, hónapokkal később, Evaristo látni akarta.
Beleegyezett, hogy fogadja. A férfi egy régi, összehajtogatott levelével érkezett a zsebébe.
– Megígértem, hogy semmiben sem fogsz hiányt szenvedni – mondta. – Még az ételt is megrendeltem veled.
Remedios hallgatott.
– Nem megyek vissza hozzád.
Bólintott, és a kalapjára nézett.
Tálalták az ételt. Meleg tányért és széket kínált neki az asztalnál. Nem ültette le a sarokba.
Sokat beszélgetve ettek.
Amikor végzett, Evaristo megköszönte és elment. Remedios belülről becsukta az ajtót, eltette a levelet, és visszatért az ebédlőbe.
Mateo Chelával várt.
Az anyja a fazekakat és serpenyőket nézte.
– Ettél már?
– Vártunk rá.
Remedios leült. Szokásból majdnem felkelt, hogy kiszolgálja őket.
Mateo közelebb hozta a tálat, Chela pedig átnyújtotta neki a tortillákat.
A kezét az asztalterítőre tette.
Kint a kutyák ugattak. Valaki becsukta a kaput. Az élet a tanyán a szokásos hangokkal folytatódott.
Remedios fogott egy forró tortillát, és amíg még éhes volt, amíg az étel még meleg volt, engedélyt nem kért.
