1. RÉSZ

Azon az első éjszakán, amikor Clara Martín Adrián Valdés kúriájában aludt, a hatéves ikrek kérték, hogy vigyék ki őket a hálószobájukból, mert „a levegő álmossá tette őket”. Ez a kijelentés gyerekes panasznak tűnhetett volna, ha nem lett volna az a tény, hogy közel két éven át madridi, barcelonai, pamplonai és londoni orvosok próbálták megmagyarázni, miért gyengül Hugo és Bruno, anélkül, hogy találtak volna rá választ.

Adrián egy vagyont költött. Magánorvosokat fogadott, ismételt vizsgálatokért fizetett, és La Moraleja-i birtokán egy szobát egyfajta orvosi archívummá alakított át. Semmi sem használt. A gyerekek fogytak, izomfájdalmak gyötörték, járás közben elfáradtak, és néha még egy rejtvény megfejtéséhez sem tudtak annyira koncentrálni, hogy befejezzenek.

A 33 éves Clara egy kis bőrönddel, egy túl egyszerű kabáttal érkezett, ami túl egyszerű volt ahhoz a házhoz, és kilenc évnyi tapasztalattal a komplex egészségügyi igényű gyermekek gondozásában. Tudta, ki Adrián. Madridban csak halkan beszéltek róla: éjszakai élet vállalkozója, több cég tulajdonosa, és – írásba soha nem foglalt pletykák szerint – a szervezett bűnözés rettegett alakja.

Mercedes, a házvezetőnő, üdvözölte, és bevezette egy irodába, ami tele volt jelentésekkel.

„Az ügynökség azt állítja, hogy tudja, hogyan kell érzékeny gyerekekkel dolgozni” – mondta Adrian.

– Tudom, hogyan kell megfigyelni őket – felelte Clara –. Néha mindenki a teszteredményeket nézi, és senki sem nézi, hogyan él a gyerek.

Adrian felnézett. Úgy nézett ki, mint egy 42 éves férfi, aki 20 évet öregedett.

Elmagyarázta, hogy az ikrek édesanyja, Elena, három évvel korábban halt meg egy autóbalesetben Segovia közelében. A tünetek néhány hónappal később jelentkeztek.

Ebben a pillanatban lépett be Dr. Sergio Valcárcel, a család közel egy éve dolgozó magánorvosa. Elegáns, kifogástalan, a magabiztosság pedig a megvetéssel határos volt.

– Még egy dada? – kérdezte, amikor meglátta. – Adrian, a gyerekeidnek gyógyszerre van szükségük, nem pedig arra, hogy nyomozót játsszanak a házimunkában.

Klára nem nézett félre.

– És már tudod is, mijük van?

A csend túl sokáig tartott.

Valcárcel állkapcsa megfeszült.

– Koncentrálj a feladataidra.

Adrián a kirúgás helyett megerősítette a felvételét.

Egy órával később Clara felment az emeletre, hogy találkozzon a gyerekekkel. A hálószobák egyformák voltak, egy keskeny folyosó kötötte össze őket. Mielőtt belépett volna, megállt egy pillanatra.

Halvány szag terjengett.

Édes.

Kémiai.

Nem volt erős, és pontosan ezért aggasztotta.

Hugo az ágyon ült egy nyitott könyvvel a kezében. Bruno ott feküdt, túl sápadt egy hozzá hasonló korú gyerekhez képest. Clara a bútorokat, az ablakokat és a két szoba közötti szellőzőrácsot nézte.

„Mindig furcsa szag van itt?” – kérdezte.

Hugo lehalkította a hangját.

– Mivel anya már nincs itt.

Adrian mozdulatlan maradt.

Clara minden testvérnek külön-külön feltett egy kérdést.

– Jobban érzed magad, amikor távol vagy otthonról?

Mindketten ugyanazt a választ adták.

Igen.

Több energiájuk volt az iskolában. Otthon, különösen amikor felébredtek, rosszabbul érezték magukat.

Mercedes ekkor visszaemlékezett, hogy röviddel Elena halála után egy speciális tisztítórendszert szereltek be az ikrek hálószobáiba. Adrián összevonta a szemöldökét.

– Én nem ezt kértem.

„Orvosi javaslatra tették” – mondta.

Klára a rácsra nézett.

-Kinek?

Mercedesnek néhány másodpercig tartott a válasz.

—Dr. Valcárceltől.

Adrian már nem látszott fáradtnak.

Mióta Clara megérkezett, most először tűnt ijedtnek.

Aztán Bruno hálószobájából egy éles csattanás hallatszott egy fiókban, amit évek óta senki sem nyitott ki.

2. RÉSZ

Bruno kivett egy dobozt a fiókból, amiről – állítása szerint – az anyja megtiltotta nekik, hogy kidobják. Rajzok, egy játékautó és egy üzenet volt benne.

Adrian kétszer is elolvasta.

Elena felírt egy dátumot és egy mondatot: „Ellenőrizd a szellőzést, mielőtt Sergio bármihez is hozzáér.”

Clara kérte, hogy senki ne hívjon orvost. Kivitték a gyerekeket, és szétszerelés nélkül leállították a rendszert. Amikor kinyitották az ablakokat, Hugo mély levegőt vett.

– Anya szokta ezt csinálni.

Egy független szerelő talált egy tartályt, ami a tisztítórendszerhez volt csatlakoztatva. Nem volt rajta címke. Ugyanaz az édeskés szag áradt belülről.

Aztán Valcárcel megjelent anélkül, hogy bárki figyelmeztette volna.

– Ez egy antimikrobiális oldat – mondta túl gyorsan.

Megpróbált megközelíteni a raktárat.

Klára közbelépett.

– Ne nyúlj hozzá.

Az orvos ijedtnek tűnt.

Adrián is látta.

– Ki mondta, hogy gyere?

Valcárcel nem válaszolt.

Hugo a folyosóról mutatott rá.

– Apa, ő az a férfi, akivel anya veszekedett a baleset előtt.

Bruno előhúzott egy régi telefont a párnája alól.

– Anya azt mondta, hogy rejtsük el.

A készülék bekapcsolt. Felvétel készült.

Elena hangja sürgetően csengett:

– Ha történne velem valami, Sergio tudja, miért betegednek meg a gyerekek.

Ekkor hallani lehetett, hogy Valcárcel ezt mondja:

– Amíg Valdés betegségnek hiszi, addig soha többé nem fog a saját házára nézni.

3. RÉSZ

Néhány másodpercig senki sem mozdult.

Valcárcel reagált először.

– Ezt manipulálták.

Adrián nem emelte fel a hangját. Nem volt rá szükség.

– Senki sem hagyja el ezt a házat.

Két biztonsági őr lezárta a felső szárnyhoz vezető utat, de Clara Adrianhoz fordult, mielőtt a helyzet olyan súlyosbodna, ami bármilyen bizonyítékot megsemmisíthetne.

– Ha tudni akarod az igazságot, ne érj senkihez. Hívd a Nemzeti Rendőrséget és egy független laboratóriumot. Most azonnal.