Bizonyos előlegeket a munka leszállítása előtt fizettek ki.

És sok kivétel élvezte Sebastian személyes helyeslését.

„Nézd csak ezt” – mondta nekem a könyvvizsgálónk, Ricardo egy megbeszélésen. „Ez tizenegy engedélyezett szervizmegbízás kevesebb mint három hónap alatt.”

– Van-e bizonyíték arra, hogy a munkát nem végezték el?

– Még nem. De a fizetések nem az eredeti ütemterv szerint történnek.

– Akkor ne vádaskodjunk. Kérjük a szállítmányokat, a számlákat és az engedélyeket.

Ricardo bólintott.

Az igazságot akartam kideríteni, nem bosszút koholni.

Egy héttel később még érzékenyebb információkat kaptunk.

Ezen előlegfizetési határidők közül több egybeesett Camila apjának vállalkozásával kapcsolatos pénzügyi kötelezettségek esedékességével, aki adósságátütemezéssel nézett szembe.

Ez a véletlen nem bizonyította, hogy a pénzt eltulajdonították volna.

De további vizsgálatot indokolt.

Észrevételeinket elküldtük a Hoteles Alcázar független auditbizottságának.

Ekkor kezdte Sebastian megérteni, hogy a probléma nem fog elmúlni néhány virággal és egy bocsánatkéréssel.

Egy kedden, körülbelül egy hónappal a lemondott esküvő után, Camila megjelent az irodámban.

Lucia feszengő arckifejezéssel lépett be.

– Camila Fuentes van itt. Azt mondja, sürgősen beszélnie kell veled.

Beleegyeztem, hogy tíz percig fogadom.

Camila a szokásosnál sokkal kevésbé elegánsan öltözve lépett be. Sötét karikák voltak a szeme alatt, és remegő kezekkel.

– Valeria, kérlek, segítened kell nekünk.

Néma maradtam.

– Sebastian valami ostobaságot csinált. Elismerem. De a finanszírozás az egész családját érinti.

– A szemle nem büntetés, Camila.

– Ha nem mondtátok volna le az esküvőt, akkor semmi sem történne meg.

Hitetlenkedve néztem rá.

– Tényleg azt hiszed, hogy a probléma akkor kezdődött, amikor úgy döntöttem, hogy elmegyek?

Lesütötte a szemét.

-Nem úgy értettem.

– Tudtad, hogy Sebastian elrendelte, hogy öt órán át tartsanak a szálloda előtt?

–Tudtam, hogy meg akarok tanítani neked egy leckét, de azt hittem, csak rövid időre.

– És elfogadhatónak találtad.

Nem válaszolt.

Mély levegőt vettem, mielőtt folytattam.

—Találtunk előlegfizetéseket is az ügynökségüknek. Dokumentált magyarázatokra van szükségünk.

Camila elsápadt.

– Beadtam a munkát, amit kértek tőlem.

– Pontosan ezt kell majd a könyvvizsgálóknak ellenőrizniük.

A kezével eltakarta az arcát.

–Apám szörnyű anyagi helyzetben van. Sebastian csak segíteni akart.

– Ahhoz, hogy valakit segítsünk a cég pénzével, szabályokra van szükség, Camila. Főleg, ha érdekellentét áll fenn.

A szeme megtelt könnyel.

– Sosem szeretted őt igazán.

Ez a vád meglepett.

–Eléggé szerettem ahhoz, hogy elképzeljem vele az életemet. De nem fogom azzal kimutatni a szeretetemet, hogy hagyom, hogy másokat kihasználjon.

Camila dühösen felállt.

–Most, hogy mindent elveszít, felsőbbrendűnek érzed magad.

– Nem. Jobban szeretném, ha senki sem veszítene semmit. De a döntéseik következményei nem olyan adósságok, amiket meg kell fizetnem.

Köszönés nélkül távozott.

És a következő napokban is folytatódtak a nyomozások.

A könyvvizsgáló bizottság megtalálta azokat a céges e-maileket, amelyeket Sebastian és Camila váltottak az esküvőnk előtti este.

Egyikük azt mondta:

„Valeriának meg kell értenie, hogy a családunk nem fog megfelelni a szeszélyeinek. Holnap megváratom vele, amíg megtanulja.”

Kamilla így válaszolt:

„Ne túlozz. Nagyon dühös tud lenni.”

Sebastian írta:

„Sehova sem megy. A családja túl sokat fektetett be.”

Amikor elolvastam ezeket az üzeneteket, mély szomorúságot éreztem.

Nem egy hirtelen felindulásból elkövetett vita volt.

A megaláztatásomat kitervelték.

Két héttel később Sebastian váratlanul megérkezett apám házába.

Ott voltam, és átnéztem anyám néhány holmiját.

A ház gondnoka bejelentette nekem az érkezését.

– Van Alcázar úrnak időpontja?

– Nem, kisasszony.

Ránéztem az órára.

Délután egy óra volt.

–Mondd meg neki, hogy elfoglalt vagyok. Ha várni akar, megteheti.

– Meddig?

Néhány másodpercig csendben maradtam.

– Egészen hat óráig.

Lucia, aki előttem ült, kinyitotta a szemét.

– Öt órakor?

– Öt óra.

Sebastian úgy döntött, hogy marad.

Kávét, vizet, kényelmes szobát kínáltak neki, és azt, hogy bármikor elmehetett, amikor csak akar.

Az első órában felhívta a titkárnőjét.

A második alkalommal többször is kérdezősködött felőlem.

A harmadiknál ​​idegesen járkálni kezdett.

Délután öt órakor azzal fenyegetőzött, hogy visszavonul.

De ott maradt.

Pontban hat órakor beléptem a folyosóra.

Kihűlt a kávéja.

Fáradtnak tűnt az arca.

– Szándékosan tetted – mondta.

-Igen.

– Hogy bosszút álljon?

– Szóval megérted, milyen hosszúnak tűnik öt óra, amikor valaki más úgy dönt, hogy az időd értéktelen. Még akkor is, ha minden kényelmed megvolt, és bármikor elmehettél volna.

Sebastian lehajtotta a fejét.

– Sajnálom, Valéria.

– Pontosan mit érzel?

– Az esküvői dolog. Hülye voltam.

Leültem vele szemben.

— Miért jöttél?

Összedörzsölte a kezeit.

–Szükségem van rájuk, hogy állítsák helyre a Jade Bay finanszírozását.

Úgy éreztem, mintha valami eltört volna bennem.

Azt vártam, hogy azt hallom majd, hiányzom neki.

Hogy megértette, mekkora kárt okozott nekem.

Hogy megbánta, hogy lerombolta a bizalmunkat.

De az elsődleges gondja továbbra is a pénz maradt.

– Ez a bizottságtól és az ellenőrzés megállapításaitól függ – válaszoltam.

– Felmondhatom Camila összes szerződését.

„Nem arról van szó, hogy azt tegyem, amit én akarok. Hanem arról, hogy kövesd azokat a szabályokat, amiket te magad is figyelmen kívül hagytál.”

Sebastian mély lélegzetet vett.

–Átütemezhetjük az esküvőt. Bárhol, ahol csak akarod. Camila nélkül, a családom nélkül, feltételek nélkül.

– Miért gondolod, hogy még mindig feleségül akarlak venni?