Azon a délutánon Inés hivatalos panaszt nyújtott be ügyvédje tanácsára. Az orvosi jelentés dokumentálta a fejbőrén lévő felületi sérüléseket és az ébredéskor leírt tüneteket. A kezdeti vizsgálatok nyugtató jelenlétére utaltak, bár további megerősítő vizsgálatokra volt szükség.
A nyomozás során összegyűjtötték az üzeneteket, a kézzel írott üzenetet, a hívás felvételét és a biztonsági felvételeket is, amelyeken Álvaro látható, amint kora reggel egy táskával lép be a szobába, amelyet később el is vett. Beatriz, aki először szembesült azzal, hogy mit is segített eltakarni, végül azt vallotta, hogy édesanyja látta a feje leborotválását.
A kijelentése heves viszályt váltott ki a Ledesma családban. Mercedes árulónak vádolta. Santiago viszont arra kérte lányát, hogy mondja el a teljes igazságot. Neki is be kellett vallania, hogy milyen sokáig nem szerette volna megkérdezni, honnan származik az Álvaro által ígért pénz.
Az építőipari vállalat igazgatótanácsa végül elmozdította Álvarót vezetői feladataiból. Egy külső könyvvizsgáló felfedezte, hogy a vállalatra terhelt személyes költségeket és alátámasztó dokumentumok nélkül bejelentett beruházási kötelezettségvállalásokat állapítottak meg. Az Inés holdingtársaságával folytatott tárgyalások lehetővé tették az adósság egy részének elhalasztását további garanciák, független felügyelet és a fennálló bérfizetések elsőbbségének fejében.
Nem volt csodaszer. Eszközöket kellett eladni, életképtelen projekteket lemondani, és kiadásokat csökkenteni. A vállalatnak azonban sikerült folytatnia a létfontosságú projekteket, és megtartania munkaerőjének nagy részét. A nászajándéknak szánt 15 millió euró soha nem Inés személyes pénzeszközeiből származott.
Hónapokkal később az eljárásban szereplő teszteredmények és vallomások megerősítették az Álvaro elleni vádakat. Védelme végül a megállapított tények alapján egyezségre jutott. Büntetést kapott a megfelelő jogi feltételekkel, Inés kártalanítására kötelezte, és előírta a bíróság által előírt intézkedések betartását. Mercedesnek is felelnie kellett a részvételéért.
Mindez nem adta vissza Inésnek az elvesztett haját, és nem is törölte el a félelmet, amit akkor érzett, amikor felidézte az esküvője előtti estét. Elkezdett terápiára járni. Voltak reggelek, amikor meglepődve vette észre, hogy kétszer is ellenőrzi, hogy bezárta-e a bejárati ajtót. Máskor egy egyszerű pohár az asztalon a cava ízére emlékeztette.
De folytatta a munkát. Visszatért a tervrajzokhoz, a helyszíni látogatásokhoz és abba a kis kávézóba, ahol mindig reggelizett, mielőtt a műterembe ment. Újra felfedezte azt a lelki békét, ami abból fakad, hogy anélkül hoz döntéseket, hogy hallaná, egy nőnek engedelmeskednie kell a szerelem bizonyítása érdekében.
Beatriz röviddel ezután meglátogatta. Beatriz szemei be voltak duzzadva, és egy kis csomagot cipelt: a fotóalbumot, amit Inés hagyott a Ledesma családnál.
„Írtam neked, hogy bocsánatot kérj” – vallotta be. „Tudtam, hogy a bátyám valami szörnyűséget tett, és úgy gondoltam, hogy fontosabb, hogy az esküvő folytatódjon. Sajnálom.”
Inés elfogadta az albumot, de nem ajánlott neki azonnal kegyelmet.
– Bárcsak azt védted volna meg, aki alvó volt, és nem azokat, akik megbánás nélkül felébredhetnek.
Beatriz bólintott és elment. Ebben a családban most először fordult elő, hogy valaki elfogadta a következményeket anélkül, hogy megpróbált volna alkudni az áráról.
Hét hónappal később Inésnek rövid, barna és gondosan formázott haja volt. Amikor a tükörbe nézett, már nem azt a fejet látta, amellyel Álvaro megpróbálta megszégyeníteni. Egy arcot látott, amelyet felismert, egy nőét, aki már nem kért engedélyt a létezésre.
Azon a napon részt vett egy jogi és foglalkoztatási támogatási program megnyitóján, amelyet olyan nők számára indítottak, akiknek újjá kellett építeniük gazdasági függetlenségüket. Saját forrásainak egy részéből is hozzájárult a program finanszírozásához, de ragaszkodott ahhoz, hogy a munkát szakemberek vezessék, és ne az ő nevét viselje.
Az ünnepség végén Antonio, a korábbi Ledesma vállalat telephelyvezetője odalépett hozzá, hogy megköszönje neki, hogy az átszervezés magában foglalta a hátralékok kifizetését is.
„A lányom elkezdhette az egyetemet” – mondta neki. „Tudom, hogy nem volt kötelességed segíteni nekünk.”
Inés elmosolyodott. A nagyapjára, Joaquínra gondolt, aki mindig azt mondta, hogy egy vállalatot nem csak az általa felépített épületek alapján mérnek, hanem az alapján is, hogy kik tudnak méltósággal hazatérni, miután felépítették azokat.
Azon az estén kinyitott egy kis dobozt, amiben a nagymamája fülbevalóit és a párnáján talált üzenetet tartotta. Az üzenet egy másolatát megőrizte emlékeztetőül, nem a szégyenére, hanem arra a pillanatra, amikor abbahagyta a szerelem és az elfogadás iránti vágy összekeverését.
Még utoljára elolvasta, mielőtt becsukta a dobozt.
„Most nevetségesen nézel ki, mindig is megérdemelted.”
Inés megsimogatta rövid haját, és rámosolygott a tükörképére.
Álvaro levágta a haját, azt gondolva, hogy ezzel elveheti az akaratát. Pont az ellenkezőjét érte el.
Mert azon a reggelen Inés elvesztett egy esküvőt, de visszaszerzett valamit, amit semmilyen 42 millió eurós örökség nem vehetne meg: a jogot, hogy félelem nélkül élhessen attól a személytől, aki azt mondta, hogy szereti.
