– Sosem tudtam, hogyan kell romantikusnak lenni.

– Ezt én is megértettem.

Miklós mély lélegzetet vett.

„Nem azért kérlek, hogy visszajöjj, mert szakácsra van szükségem. El tudom égetni a saját ételemet. Azért akarom, hogy visszajöjj, mert a faház üres volt, amikor elmentél. Mert most, amikor visszatérek, a tűz mellett várlak majd. És mert amikor azt mondtam, hogy a feleségem vagy, tudtam, hogy igazat akarok adni.”

Elena ránézett a jegyre. Aztán kettészakította.

– Akkor meg kell tanítanod felismerni a vihart, mielőtt elkezdődik.

– És meg kell akadályoznod, hogy újra féláron árulja a prémeket.

Egy januári reggelen házasodtak össze a Parral templomban. Tanúként jelen volt a kerületi bíró, több rarámuri család és az idős anyakönyvvezető.

Az oltáron egy üres szék állt, rajta Tomás kalapjával. Nicolás azt szerette volna, ha a testvére legalább így elfoglal egy helyet a szertartáson, amelyet az utolsó tréfájával kezdett.

Amikor visszatértek a hegyre, Carbón odaszaladt, hogy üdvözölje őket. Elena a kunyhó előtt állt, sétapálcájára támaszkodva, és a kéményből szálló füstöt bámulta.

„Amikor először jöttem ide, nem volt hová mennem” – mondta. „Most azért jövök vissza, mert ez az otthonom.”

Idővel kibővítették a kunyhót, két családot vettek fel, hogy segítsenek az állatállományban, és egy szobát iskolává alakítottak át a közeli közösségek gyermekei számára. Elena hordta a könyveket, tanított olvasni, és segített a földhatárok jogi védelmében.

Nicholas soha többé nem érezte úgy, hogy a magánya az övé lenne.

Volt egy lányuk, akit Tomasának neveztek el a testvérük tiszteletére, aki engedély nélkül írt egy hirdetést, és halála után két életet egyesített.

Évekkel később Elena megtalálta az eredeti levelet egy fiókban. A hátulján egy sor volt, amit egyikük sem vett észre:

„Ha van bátorsága hozzád jönni, testvér, akkor neked is van bátorságod megkérni, hogy maradjon.”

Miklós többször is elolvasta ezeket a szavakat.

– Az az átkozott ember túl sokat tudott.

Elena elmosolyodott, és a vállára hajtotta a fejét.

Odakint elkezdett havazni, de a vihar már nem egyetlen magányos házat ostromolt. Az ablakok mögött fény, hangok, egy öreg kutya aludt a tűz mellett, és két ember, akik megtanulták, hogy az otthon néha nem az a hely, ahová menedéket keresel a világ elől, hanem az a hely, ahová együtt térsz vissza.