Anselmo és Julián előbukkantak a karámból. Salcedo felmérte a hátrányt, és visszavonulást rendelt el, de nem figyelmeztetés nélkül, hogy a városi bírótól kapott paranccsal fog visszatérni.

A pletykák már korábban elkezdődtek. A boltban azt beszélték, hogy Ezequiel szeretőt rejteget; a misén Basilio atya arra kért mindenkit, hogy „zárják be a kapukat a botrányok előtt”. Clara családja még kegyetlenebb volt. Sógornője, Teresa, megérkezett a ranchra, és követelte, hogy utasítsa ki Inést, hogy ne szennyezze be az elhunyt nő nevét.

–A nővérem nem azért halt meg, hogy valami véletlenszerű ember felvehesse a ruháit és ülhessen a házában.

Ezequiel kinyitotta a szekrényt, ahol Clara ruháit tartotta, és kivette a ruhát, amit Inés kimosott és összehajtott.

– A húgod segített a rászorulókon. Ne egy jószívű halott asszonyt használj fel a megvetésed igazolására.

Teresa távozott, megígérve, hogy Don Ramirót támogatja az Ojo de Luna körüli vitában. Ez az árulás megerősítette, hogy a törzsfőnök nemcsak Inésre vágyott: évek óta vágyott a forrásra, amely még a száraz évszakban is életben tartotta jószágait.

Inés úgy döntött, hogy még aznap este elmegy.

– Ha maradok, elveszíti Clara családját, és talán a földjét is.

„A család, amely igazságtalanságot követel annak megőrzéséért, már a távozást választotta” – válaszolta Ezékiel. „És ez a föld értéktelen, ha egy asszonyt kellene átengednem a megmentéséhez.”

A következő hetekben minden elhamarkodott ígéret nélkül egyre közelebb kerültek egymáshoz. Inés a terasz egyik sarkát gyógykertté alakította át; Inés pedig megjavította a hintaállványt, amely Clara halála óta használaton kívül állt. Amikor Ezequiel egy nedves kerítésnek esve felvágta a szemöldökét, Inés kitisztította a sebet. Remegő ujjakkal érintette a sebet.

– Nincs hozzászokva, hogy gondoskodjanak róla.

– Te sem.

– Akkor majd tanulnunk kell.

Inés nem maradt rejtőzködve. Elkísérte Anselmót a városba magokat venni, és követelte, hogy személyesen nézhesse át a ranch számláit, mert nem akarta, hogy bárki azt mondja, Ezequiel alamizsnájából él. A patikában az eladó megtagadta a kiszolgálást, egy nő pedig a cipője mellé köpött. Inés kifizette a magokat az utca túloldalán lévő boltban, és fejet sem hajtott vissza, bár útközben egyedül sírt.

Ezékiel ismét panaszkodni akart, de a nő nem volt hajlandó.

„Nem kell minden csatát megvívnod értem. Szükségem van rád, hogy a közelemben legyél, amíg visszanyerem a hangomat.”

Innentől kezdve megmutatta neki az eladási és beszerzési főkönyveket. Inés három felfújt számlát fedezett fel, amelyeket egy Don Ramiróhoz kötődő beszállító állított ki. Ez felfedte, hogy a helyi erős ember hónapok óta közvetítőket fizetett Ojo de Luna anyagi megbénítására. Megírta a panaszokat, és talált egy másik vevőt San Juan de los Lagosban. Már nem csak egy védett nő volt a tanyán; részt vett annak a helynek a védelmében, amely menedéket nyújtott neki.

A fenyegetés sürgetővé vált, amikor Salcedo megszerezte az idézést, amelyet egy bíró írt alá, aki rendszeresen vacsorázott Don Ramiróval. Ezequiel átkutatta az ingatlan-nyilvántartási dokumentumokat, hogy felkészüljön a védelmére. Egy láda alján megtalálta Clara misekönyvét, és a lapjai között egy 1934-es levelet. Don Ramiro Ojo de Luna értékének kevesebb mint egyharmadát ajánlotta fel a korábbi tulajdonosnak. A hátoldalon egy saját kezűleg írt fenyegetés állt: „Aki megtagadja tőlem a vizet, az port iszik.”

Anselmo felismerte az aláírást, és valami másra is emlékezett. Don Ramiro két munkása, Pascual és Teodoro, látták Salcedót, amint a panaszt fogalmazza a haciendán, mielőtt Lucio jelentette az állítólagos lopást.

Inés közölte a kulcsfontosságú információt. Kibontotta táskája szegélyét, és előhúzott egy nyugtát a La Providencia zálogházból. Lucio hét hónappal korábban ugyanezt a brosst adta zálogba.

„Megtartottam, mert anyámé volt, és be akartam bizonyítani, hogy kiürítette a ládáját. Nem tudtam, hogy azzal fog vádolni, hogy elloptam.”

Ezequiel táviratot küldött a guadalajarai ügyészségnek, és felkért egy lagosi közjegyzőt, hogy hitelesítse a másolatokat. Pascual beleegyezett a tanúvallomásba; Teodoro eltűnt, miután fenyegetéseket kapott. Szombat este valaki átvágta a kerítést, és a szarvasmarhákat a szakadék felé engedte. Bruma az istálló ajtajának dörömbölésével felébresztette Ezequielt, és együtt elhárítottak egy tragédiát.

Hajnal előtt Pascual sebesülten érkezett a tanyára. Megpróbálták Jalisco elhagyására kényszeríteni.

– Figyelj rám – mondta, miközben Anselmo elállította a homlokáról a vért. – Nem tervezik, hogy hétfőn bíró elé állítják Inést. Salcedo pénzt kapott, hogy egyenesen Don Ramiro farmjára szállítsa.

3. RÉSZ
Ezequiel késztetést érzett, hogy felüljön Brumára, és megkeresse Don Ramirót, aki a puskát a nyeregben szorongatta, de Inés elállta az útját.

„Ha úgy reagálsz, ahogy várják, bűnözőnek fognak nevezni, és elássák a bizonyítékokat. Én már megszöktem egyszer. Most beszélni akarok.”

A döntés megváltoztatta a tervet. Julián elvitte Pascualt az orvoshoz, majd a közjegyzőhöz. Anselmo Lagos de Morenóba utazott a levelekkel, a zálogjeggyel és a feljelentés másolatával. Ezequiel ismét táviratot küldött Guadalajarának, ezúttal egy tanú elleni támadásról és egy felnőtt nő esetleges illegális áthelyezéséről számolt be.

Vasárnap Don Ramiro utasította Basilio atyát, hogy a mise után olvasson fel egy petíciót a város „erkölcsének védelmében”. Szándékában állt felbátorítani a lakosokat, hogy követeljék Inés kitiltását, és ezt a nyomást felhasználva igazolják az elvitelét. A temető tele volt, amikor Ezequiel megérkezett vele. Inés nem mögötte, hanem mellette sétált.