Az özvegy farmer megállt, amikor meglátta a szakadó esőben gyalogló nőt. A nő csak ennyit kérdezett: – Elvinne?

Teresa, Ezequiel sógornője, az első sorban ült Lucio mellett. Don Ramiro az ajtó közelében állt feleségével és három gyermekével, családját a tekintély álcájaként használva. Salcedo négy férfit küldött szétszórva a tömegben.

Basilio atya befejezte a misét és kibontotta a petíciót.

„Mielőtt bárki aláírná, kérem, hogy hallassák meg az ott szereplő nő nevét” – mondta Ezekiel.

Don Ramiro röviden felnevetett.

– Ne tegyétek Isten házát tolvajok menedékévé.

– Már irodát csináltál belőle a fenyegetéseidnek – felelte Inés.

A morajlás végigfutott az átriumon. Most először nem engedte, hogy bárki más elmesélje a történetét. Elmesélte Lucio adósságát, a lánykérést, hogy a szeretőjévé tegye, és a nagynénje, Matilda által aláírt nyilatkozatot. Aztán megmutatta a La Providencia nyugtáját.

—Ezt a brosst a nagybátyám zálogba adta 7 hónappal azelőtt, hogy állítólag elloptam tőle. Itt a leírás, a regisztrációs szám és az aláírása.

Lucio elsápadt.

– Az a papír akár hamis is lehet.

– Ezért kérte tegnap a közjegyző a zálogháztól az eredeti könyvet – mondta Anselmo, miközben három látogatóval belépett az átriumba.

Elkísérte a közjegyző, a lagosi ügyészség egyik ügynöke, és Teodoro, az eltűnt munkás. Az éjszakát a nővére házában bujkálva töltötte; miután megtudta, hogy Pascual túlélte, úgy döntött, hogy vallomást tesz.

Pascual később megérkezett egy kocsin, bekötött homlokkal. A szomszédok előtt mindkét munkás elmesélte a haciendán tartott megbeszélést. Salcedo hivatalos pecsétekkel ellátott papírlapokat hozott. Lucio megadta a bross nevét. Don Ramiro diktálta a dátumokat, és megígérte, hogy elengedi a tartozást, ha Inést kérdés nélkül áthelyezik.

– A parancsnok azt mondta, hogy egy nő egyedül senkit sem tud meggyőzni – jelentette ki Teodoro. – Hallgattam, és ezért vagyok én is felelős. De láttam, hogy a kérdéses napon abban a házban dolgozott. Nem lopott semmit.

Salcedo megparancsolta embereinek, hogy távolítsák el a tanúkat. Az államügynök előtte állt.

„Senki sem nyúlhat ezekhez az emberekhez. A Lagos-i Bíróság felfüggesztette a városi rendeletet. Adja át a fegyverét és a panasszal kapcsolatos iratokat.”

– Nem te irányítasz itt.

– Nem én. Az a bíró írta alá ezt a végzést.

Nem történtek drámai letartóztatások vagy verések. Salcedo átadta a fegyvert, mert tudta, hogy 200 tanú figyeli a történteket, és minden egyes lépése csak rontani fogja a helyzetét. Ezután Ezequiel elővette a misekönyvben talált levelet.

Elolvasta az 1934-es ajánlatot és a korábbi tulajdonos elleni fenyegetést. Bemutatta Don Ramiro három friss ajánlatát is Ojo de Luna megvásárlására, valamint a négy hónappal korábban küldött elutasító nyilatkozatát.

„Először a forrást akarta” – mondta Ezequiel. „Aztán meg akarta büntetni Inést, amiért elutasította. Amikor a lány eljött hozzám, talált egy módot arra, hogy mindkettőt elérje: beszennyezze a nevét, és azzal vádoljon meg, hogy akadályozom az igazságszolgáltatást, hogy megtarthassa a ranchot.”

Teresa megpróbált elhagyni az átriumot, de Inés egy kérdéssel megállította.

– Mit ígértek neked a segítségükért?

A nő a földre nézett. Don Ramiro magas áron ajánlotta fel neki a Clarától örökölt kis földdarabot, ha sikerül meggyőznie Ezequielt Inés kiutasításáról. Teresa átadott két levelet a pénztárcájában, és bevallotta, hogy azért fogadta el a felajánlást, mert úgy vélte, joga van az Ojo de Luna egy részéhez. A vallomása nem tette jóvá a kárt, de további bizonyítékokkal szolgált a szervezett hadjáratra.

A legfájdalmasabb csapás akkor érte, amikor Matilde megjelent az átrium falánál. Inés távirata után Encarnación de Díazból utazott. Megtört hangon bevallotta, hogy Lucio azzal fenyegette meg, hogy elveszi a két gyermekét és hajléktalanná teszi, ha nem írja alá a nyilatkozatot.

„Én neveltelek fel, miután meghalt az édesanyád, és amikor meg kellett volna védenem, féltem” – mondta. „Nem kérem a bocsánatodat. Azért jöttem, hogy elmondjam az igazat, még akkor is, ha mindent elveszítek.”

Inés nem rohant oda hozzá, hogy megölelje, és az évekig tartó elhagyatottságot sem váltotta azonnali megbocsátássá.

„A gyermekeinek bátor anyára volt szükségük, nekem pedig egy nagynénire. Ma elkezdett mindkettő lenni. A többi időbe telik.”

Basilio atya széttépte a petíciót, mielőtt bárki aláírhatta volna. Beismerte, hogy Don Ramiro finanszírozta a tetőjavítást, és hogy hagyta, hogy ez a segítség befolyásolja a szavait.

„Összekevertem a hálát az engedelmességgel” – vallotta be. „És majdnem áldást adtam egy igazságtalanságnak.”

A nyomozás nyolc hónapig tartott. A szakértők összehasonlították az aláírásokat, ellenőrizték a zálogház főkönyvét, és felfedezték, hogy a panaszt Don Ramiro irodájának írógépén írták. A bélyegzőket munkaidőn kívül használták, és a városi nyilvántartásban két oldalt kicseréltek. Pascual és Teodoro bíró előtt hitelesítették vallomásukat. Az orvos dokumentálta a sérüléseket, hogy elhallgattassa őket.

Salcedót elbocsátották és elítélték hamisítás, hatalommal való visszaélés és emberrablás kísérlete miatt. Don Ramiro nem varázsütésre veszítette el teljes vagyonát, de kényszerítésért, hamisításért és fenyegetésért büntetést kapott, emellett jóvátételt fizetett Inésnek és a tanúknak. Felesége különélési eljárást indított, amikor felfedezte az Inés Aguascalientesben való letelepedését segítő leveleket és kifizetéseket. Luciót csalás miatt vádolták meg, és hét évnyi termésről kellett elszámolnia.

A 6 hektár jogilag visszakerült Inés nevére. Kettőt eladott, hogy ügyvédeket fizessen, a másik 4-et pedig gyógynövénykertészetté alakította, amelyet családi támogatás nélküli nők vezettek. Matilde megtartotta a házát, mert Inés nem volt hajlandó megbüntetni a gyerekeket a felnőttek gyávaságáért, bár egy feltételt szabott: Lucio soha többé nem fog ott lakni.