Teresát olyan düh fogta el, amit még akkor sem érzett, amikor a férfi nyilvánosan bejelentette a válást.

„Nem szereti a kutyát” – mondta Gabrielának egy séta közben. „Fel akarja használni, hogy rákényszerítsen a beadandó engedményre.”

– Akkor ne viselkedj úgy, mint Teréz, aki mindig mindent egyedül old meg.

Gabriela felhívta Camilát.

A lány édesanyja, Natalia, évekkel korábban egy bonyolult váláson ment keresztül.

„Megtaláltam a megfelelő embert” – mondta Natalia. „Verónica Salgado ügyvéd. Sokat segített nekem.”

Teresa még aznap délután felhívta az ügyvédet.

Veronika majdnem egy órán át hallgatott.

Aztán feltett egy kérdést:

– Ki fizette Canela élelmét, oltásait, állatorvosi konzultációit és képzését?

– Majdnem mindig én.

– Vannak számláid?

-Sok.

– Kezdd el keresni őket.

A következő napokban bankszámlakivonatokat, nyugtákat, fényképeket, üzeneteket és beszélgetéseket gyűjtöttek.

Camila kijelentette, hogy a kórházi tartózkodás alatt Mauricio anélkül adta át Canelát, hogy aggódott volna az ellátása miatt.

Gabriela be tudta bizonyítani, hogy Teresa évek óta gondoskodott a kutya sétáltatásáról, állatorvosi látogatásairól és szükségleteiről.

Még az edző is megerősítette, hogy soha nem foglalkozott Mauricióval.

Veronika azonban valami sokkal fontosabbra bukkant.

„A férje azt mondja, hogy gyakorlatilag semmilyen saját megtakarítása nincs” – mondta egy találkozón.

– Tudomásom szerint sosem volt spórolók típus.

– Ezt mondja.

Az ügyvédnő megfordította a számítógépét.

Időszakos átutalások történtek egy banki befektetés felé, Beatriz, Mauricio édesanyjának nevére.

Az összegek megegyeztek a hozzá kapcsolódó átutalások és kifizetések összegével.

Mauricio a megtakarításai egy részét az anyja számláján rejtette el.

És ugyanakkor Teresa vagyonának felét követelte.

Néhány másodpercig hallgatott.

–Szóval, míg én a jövőnkre gondoltam és spóroltam, ő elrejtette a sajátját.

– Ezt be kell bizonyítanunk – felelte Veronica. – De már tudjuk, hol kezdjük.

Mauricio nem számított ellenállásra.

A legkevésbé számítottam rá, hogy Teresa felkészülten érkezik.

A meghallgatás során az ügyvédje ragaszkodott ahhoz, hogy az autót, a bútorokat, a háztartási gépeket, a számlákat és Canelát is vegyék figyelembe a tárgyalások során.

Veronika nem vitatkozott érzelgősen.

Dokumentumokat nyújtott be.

Teresa a házasságkötés előtt vette a lakást.

A főbb karbantartási költségeket egyértelműen meghatározták.

Mauricio évek óta használta az ingatlant.

Canelával kapcsolatban Teresa által fizetett élelmiszerről, állatorvosi ellátásról, oltásokról, felszerelésekről és képzésről szóló számlák voltak.

Az edző határozott volt.

– Teresa asszony mindig magával hozta Canelát. Nem emlékszem, hogy valaha is láttam volna Maurició urat.

Mauricio megpróbálta félbeszakítani.

A bírónak kénytelen volt letartóztatni.

Aztán jöttek azok a pénzügyi tranzakciók, amelyekre Mauricio nem számított, hogy bárki is rábukkan.

Az arckifejezése megváltozott.

Az ügyvédjéhez fordult.

Aztán az anyja felé.

Beatriz lesütötte a tekintetét.

Az a stratégia, hogy a megbántott férjként mutassa be magát, aki mindent beleadott a házasságba, már nem volt meggyőző.

Végül egyikük sem kapta meg mindazt, amit igazán szeretett volna.

Mauricio megtartotta az autót, a számítógépét és számos más tárgyat, amelyeknek az értékét ellenőrizni lehetett.

Teresa megtartotta a lakását, és megvédte a legtöbb dolgot, amiről be tudta bizonyítani, hogy az övé.

És Canelával kapcsolatban Mauricio végül hivatalosan is beleegyezett, hogy Teresával maradhat.

Az ügyvédje javasolta, hogy írja alá a megállapodást.

– Akkor megvitathatjuk a többi pontot is.

Mauricio dühös volt.

De Valeria hetek óta nyomás alatt tartotta.

Be kellett fejeznem.

Aláírta.

Teresa Canela dokumentumaival a kezében távozott.

Nem nyertem díjat.

Csupán annyit sikerült megakadályoznia, hogy elvegyék tőle azt, amit egy másik férfi a büntetésére szánt.

Gabriela kint várta.

Kamilla és Natália is ott voltak.

-És akkor? – kérdezte Kamilla.

Teresa felvette a papírokat.

– Cinnamon nálam száll meg.

A lány örömében felsikoltott, és átölelte Teresát.

Nem tudta megállni, hogy ne sírjon.

Hónapokkal korábban még azt hitte, hogy a balesete egy abszurd szerencsétlenség volt.

Most már megértette, hogy az az esés arra kényszerítette, hogy valami olyasmire tekintsen, amit évekig figyelmen kívül hagyott.

Voltak emberek, gyakorlatilag idegenek, akik hajlandóak voltak elkísérni.

És volt egy férj, aki csak addig maradt, amíg a nő megoldotta a problémáit.

Mauricio élete sem úgy alakult, ahogy elképzelte.

Valeria esküvőre, anyagi stabilitásra és saját otthonra vágyott.

Mauricio remélte, hogy Valeria családja ajtót nyit neki.

Mindketten olyan dolgokat képzeltek el maguknak, amiket a másik soha nem ígért meg.

Amikor világossá vált, hogy Mauricio nem kapja meg a vagyont, amivel dicsekedett, elkezdődtek a viták.

– Azt mondtad, hogy a válás után veszünk valamit.

– Időre van szükségem.

– Időre mindig szükséged van.

–Teresa ügyvédje miatt vesztettem pénzt.

– Ne hibáztasd a volt feleségedet azokért a dolgokért, amiket megígértél nekem.

Mauricio apró részleteket kezdett felfedezni, amiket egykor bájosnak talált, de most bosszantották.

Valéria nem főzött.

Nem rendszerezte a teendőlistáját.

Nem emlékezett a befizetéseire.

Nem vigyázott a ruhájára.

Nem érdekelte, hogy élete minden problémáját megoldja.

Egyik este Mauricio fáradtan tért vissza és megkérdezte:

– Mi lesz vacsorára?

Valeria úgy nézett rá, mintha valami képtelenséget mondott volna.

– Nem tudom. Rendelj valamit.

Mauricio azonnal eszébe jutott az az este, amikor Teresa, aki frissen szabadult a kórházból, mozdulatlan lábbal, még mindig otthagyta az ételt.

A hasonlat zavarba hozta.

Nem azért, mert felfedezte, hogy Teresa rendkívüli szolgáló.