Az út szélén árult házi sajtot, hogy megéljen… míg egy nap egy nagygazda váratlan ajánlatot nem tett neki.

3. rész
Ximena visszatért az épületbe Óscarral. Adriana a számlákat nézegette; Rafael még mindig a megbeszélt elszámolások előtt ült. Ximena becsukta az ajtót, hogy a munkásoknak ne kelljen meghallaniuk.

– Több tejet kértél a bátyámtól egy olyan szerződésért, amit nem fogadtunk el.

Adriana letette a tollat.

– Megkérdeztem, hogy elvihetném-e. Tudnunk kellett, mielőtt válaszolnánk a vevőnek.

– Azt mondtad neki, hogy már döntöttünk – felelte Oscar.

Rafael a húgára nézett. Adriana azt állította, hogy azt feltételezte, végül elfogadják: a farmnak bevételre volt szüksége, és a boltok rövid határidőt adtak. Számára a tej biztosítása egy elkerülhetetlen döntés megelőzése volt.

– Pontosan ezt tettem, amikor bezártam ezt a sajtüzemet – mondta Rafael. – Átgondoltam a gazdaság számait, és a tejet adó családok adatai alapján hoztam meg a döntésemet.

Oscar humortalanul felnevetett.

– Legalább most már a szemünk előtt mondod.

Rafael megkérte Adrianát, hogy mondja le az új szállítmányokra vonatkozó megrendelést. A lány tiltakozott: már költöttek javításokra, és jó szándékkal sem tudná fenntartani az üzletet. Ximena egyetértett ezzel az utolsó résszel.

– Ezért javasoltam egy olyan rendeletet, amelyet úgy állíthatunk elő és számolhatunk fel díjat, hogy közben nem szüntetjük meg a tejet hozók fizetését.

Újra leültek a számokkal. Ezúttal beleszámították a tényleges gyógyulási időt, a személyzet felvételi költségeit, és azokat a heteket, amelyek alatt fizetniük kell a tejért, mielőtt megkapják a pénzt a vevőtől. Rafael újraszámolt. Mire végzett, a fedezetként felajánlott összeg már nem tűnt biztosnak.

– Igazad volt a kockázattal kapcsolatban – mondta Ximenának.

– Láthattad volna már tegnap, ha végighallgattál volna.

Elfogadta a feddést. Adriana elolvasta a kisebb javaslatot, és rámutatott két olyan kiadásra, amelyeket a termelés befolyásolása nélkül el lehet halasztani. Óscar megerősítette, hogy mennyivel járulhat hozzá anélkül, hogy teheneket kellene vásárolnia egy még mindig bizonytalan ígéret alapján. Egy olyan ajánlattal távoztak a megbeszélésről, amelyet egyiküknek sem kellett titkolnia a többiek elől.

A vevő megpróbált nyomást gyakorolni rájuk. Azt mondta, hogy egy másik sajtüzem is teljesíteni tudja a teljes rendelést. Rafael elmagyarázta a garantált mennyiséget és azt a dátumot, amikor felülvizsgálhatják az áremelést. Ximena mellette hallgatott. Több nap telt el válasz nélkül; Ximena továbbra is szolgálta a stand vásárlóit, a ranch pedig más üzleteket keresett. Végül a vevő beleegyezett, hogy a kisebb mennyiséggel kezdi.

Hónapokba telt, mire a sajtgyár stabil ritmust talált. Celina folytatta a szállításokat. Óscar csak akkor növelte a sajátját, amikor biztos volt benne, hogy időben megkapja a fizetést. Néhány korábbi beszállító nem tért vissza; Rafael néhány szerződés nélküli beszállítót látogatott meg. Meghallgatta, mit jelentett számukra a bezárás, és bocsánatot kért. Senki sem volt köteles újra tejet eladni neki.

Teresa a következő szezon elején ellátogatott a sajtüzembe. Miután látta, hogy Óscar elveszíti a nyáját, megtanult nem bízni az Aguirre névben, és ezt meg sem próbálta titkolni. Megkóstolt egy sajtot, megnézte a gyártási dátumot, és megkérdezte Ximenát, aki úgy döntött, hogy még néhány napig érlelődik.

– Én – felelte a lánya.

Teresa a polcon elrendezett darabokra nézett. Aztán megkérdezte, hogy megmutathatja-e a megjavított hűtőkamrát. Ximena számára ez a látogatás többet ért, mint minden alkalommal, amikor valaki azt mondta neki, hogy a ranch nagy, és hogy szerencsésnek kellene éreznie magát.

Továbbra is minden pénteken az út szélén árult. Ott tudta meg, mit szeretnek a vásárlói, és panaszokat kapott, hogy senki sem viszi el a gazdaság irodájába. Rafael abbahagyta a stand bezárását. Néhány reggelen megjelent a kávéval, segített kipakolni egy dobozt, és maradt, amíg meg nem érkezett a következő vásárló.

Egyik délután, miután bezárta a sajtboltot, Ximena az ajtóban találta őt, amint várakozott rá.

„Adriana már elment. Vannak még befejezetlen ügyek?” – kérdezte.

– Nem. Arra gondoltam, hogy vacsorázhatnánk a városban, ha szeretnéd.

Ximena egész nap egy adag ruhát vizsgálgatott, és liszt volt a ruhájában. Rafael a csizmáját sem cserélte. Mosolygott, amikor látta, hogy a lány a ruháit nézi.

– Mehetünk egy másik nap is.

– Nincs rá szükség – mondta Ximena. – Adj időt, hogy szóljak anyámnak, hogy késni fogok.

A teherautó felé sétáltak, miközben a sajtüzem fényei kialudtak mögöttük. Óscar tejet hagyott a másnapi termelésre; a szállítónaplóban fel volt tüntetve a fizetés dátuma. Ximena indulás előtt ellenőrizte. Most már becsukhatta az ajtót, és mehetett vacsorázni anélkül, hogy a döntéseit másra bízta volna.