1. RÉSZ

A férfi, akinek az orvosok 5 napot adtak hátra, éppen akkor nyitotta ki a szemét, amikor Lucia a mellkasára helyezte alvó babáját.

Megdermedt.

Addig a pillanatig Alejandro Valdés alig volt több egy halvány lélegzetvételnél a vászonlepedők alatt, egy olyan szobában, amely túl elegáns volt ahhoz, hogy betegszobára hasonlítson. A villa egy marbellai domboldalon állt, a háttérben a Földközi-tenger csillogott, a folyosókon krémszínű márvány volt, és egy család, amely tényszerűbben beszélt örökségéről, mint a felépüléséről.

A 29 éves Lucía azért fogadta el az állást, mert nem volt más választása. Háromhavi lakbért tartozott, Mateo bölcsődéje többe került, mint amennyit megengedhetett magának, és volt partnere majdnem egy éve nem járult hozzá semmihez. Az ügynökség szállást, ellátást és magas fizetést ígért neki, hogy néhány napig gondoskodhasson egy „végső napjaiban” járó üzletemberről. Senki sem szólt neki, hogy a családtagokkal kell majd élnie, akik már a temetésre válogattak virágokat.

Azon az éjszakán Mateo nem tudta abbahagyni a sírást. Lucía órákon át sétált vele a karjában, mígnem a kimerültségtől legyűrve belépett Alejandro szobájába. Leült az ágy mellé, és néhány másodpercre a férfi mellkasára fektette a gyereket.

Mateo azonnal megnyugodott.

Aztán Alexander megmozdította két ujját.

Lucia azt hitte, hogy tükörkép volt.

Aztán kinyitotta a szemét.

– Ne kiabálj! – suttogta halkan.

Lucia a szája elé kapta a kezét.

Hallasz engem?

Alexander pislogott egyet.

– Ne mondd el senkinek, hogy felébredtem.

– Fel kell hívnom az orvost.

Alejandro ujjai gyengén fonódtak Mateo takarója köré.

– Ha ezt megteszed… Nem érem meg élve a holnapot.

Lucia érezte, hogy összeszorul a gyomra.

Másnap reggel megértette, miért.

Álvaro, Alejandro unokaöccse és cégeinek ideiglenes igazgatója, a beteg férfi húgával, Beatrizzel együtt lépett be. Egyikük sem kérdezte meg, hogy jól aludt-e. Úgy beszéltek előtte, mintha már nem hallaná őket.

– Csütörtökön jön a közjegyző – mondta Beatriz. – Akkor mindent véglegesíthetünk.

– És az orvos biztosított minket, hogy nem fog hétvégén túl tartani – válaszolta Álvaro.

Lucía hideg kezével folytatta az infúziós cseppentő cseréjét.

Órákkal később megérkezett Dr. Serra. Elővett egy ampullát a táskájából, Lucía szeme láttára elkészítette, és hozzáadta a kezeléshez. Alejandro, akinek aznap reggel sikerült megmozdítania a csuklóját, kevesebb mint 20 perc alatt teljesen mozgásképtelenné vált.

– Ez normális – mondta az orvos. – Az állapotromlás folyamatban van.

De délután, miközben az asztalt rendezgette, Lucía egy mappa alatt talált egy gyógyszerlistát, amelyben ugyanazon recept két különböző változata szerepelt. Az egyiken egy olyan anyag szerepelt, amely nem szerepelt a kórházi jelentésben.

Lefényképezte őt.

Azon az éjszakán, amikor a hatás elmúlt, Alejandro újra kinyitotta a szemét.

Lucía megmutatta neki a fotót.

Néhány másodpercig tartott, mire megszólalt.

– Ez nem része a kezelésemnek.

– Akkor mit adnak neki?

Alejandro félelemmel nézett rá, aminek semmi köze nem volt a betegséghez.

–Eléggé ahhoz, hogy úgy tűnjön, mintha elhalványulnék.

Léptek hallatszottak a folyosón.

Lucia elrejtette a mobiltelefont.

Az ajtó nyílni kezdett.

És Sándor alig győzte suttogni:

– Ha megtalálják, amit az irodámban tároltam, nem kell 5 napot várniuk.

2. RÉSZ

Lucía félelemmel kezdett együtt élni.

Nappal úgy tett, mintha semmi sem változott volna. Éjszaka segített Alejandrónak visszanyerni az apró mozgását: először az ujjait, majd a kezét, végül néhány szót. Elmagyarázta, hogy hetekkel azelőtt, hogy megbetegedett, gyanús átutalásokat fedezett fel az egyik cégétől Álvaróhoz köthető cégekhez.

Voltak másolatok az irodában.

De Beatriznél volt a kulcs.

A lehetőség egy családi étkezés során adódott. Míg mindenki a teraszon volt, Lucía bejött Mateóval a kezében, megtalálta az irattartó szekrényt, lefényképezte a számlákat, kinyomtatta az e-maileket és egy meghatalmazás tervezetét, amely teljes ellenőrzést biztosított Álvarónak Alejandro vagyona felett.

Az aláírás készen állt.

Alejandro még nem vette fel.

Azon az estén Beatriz talált egy fiókot, ami nem volt rendesen bezárva.

Másnap reggel átkutatták Lucia szobáját.

– Ma elmész – parancsolta Álvaro.

Mielőtt válaszolhatott volna, Mateo sírva fakadt Alejandro ágyából.

Álvaro odalépett, hogy felvegye.

És egy kéz csattant a csuklója köré.

Alejandro szeme nyitva volt.

– Ne nyúlj a gyerekhez!

Beatriz felsikoltott.

Álvaro sápadtan hátralépett.

Alejandro megpróbált felülni, még mindig gyengén.

– Hívd fel Ernestót – mondta Lucíának. – És mondd meg neki, hogy jöjjön a polgárőrséggel.

Álvaro az ajtó felé nézett.

Aztán Sándor hozzátette:

– És hozd a második végrendeletet is.

Beatriz egy pillanatra elállt a lélegzete.

Mert csak 3 ember tudott a dokumentum létezéséről.

3. RÉSZ

Olyan sűrű csend lett, hogy Lucía hallotta a monitor zümmögését és Mateo halk nyöszörgését, miközben a cumiját kereste.

Álvaro reagált először.

– Dezorientált vagy. Az orvos már figyelmeztetett, hogy zavartsági epizódok léphetnek fel.

Alejandro még mindig fogta a csuklóját.

– Tizennyolc napja hallgatom, ahogy felosztod az életemet az ágyam előtt.

Álvaro abbahagyta a mosolygást.

Beatriz egy lépést tett a testvére felé.

– Alejandro, te nem tudod, mit beszélsz.

– Tudom, hogy Serrával arról beszéltél, hogy „stabilizálni kell a helyzetet”, amíg meg nem érkezik a közjegyző. És tudom, hogy Álvaro 2,4 millió eurót utalt át a Valdés Logísticától 3 olyan cégnek, amelyeket soha nem engedélyeztem.