Beatriz arca megváltozott. Most először a fiára nézett, nem a bátyjára.

– Mit mondasz?

– Anya, ne hallgass rá. Beteg.

– Igaz az áthelyezésről szóló dolog?

-Most nem.

Ez a két szó elég volt.

Lucía rájött, hogy a családot nem egy olyan tiszta terv egyesíti, mint ahogy elképzelte. Beatriz tudta, hogy Alejandrót jogilag cselekvőképtelennek nyilvánítják, és ő fogja irányítani a vagyonát, amíg az egészségi állapota romlik. De talán nem tudott mindent, amit a fia csinál.

Alejandro Lucia felé fordította a fejét.

-Hívások.

Tárcsázta a számot, amit a férfi memorizált vele.

Ernesto Montalbán, Alejandro 26 évig volt személyes ügyvédje, a második csörgésre felvette.

-Úr. Montalbán, itt Lucía Ortega. Valdés úr eszméleténél van.

Csend lett.

– Tedd rám.

Alejandro felvette a telefont.

—Aktiválja a vészhelyzeti protokollt.

– 20 perc – felelte Ernesto.

Álvaro megpróbálta elkapni a mobiltelefont Lucía kezéből.

– Nem tudod, mibe keveredsz bele.

– Ezt én elég jól tudom.

„Pénz nélkül jöttél ide, egy gyerekkel és egy adóssággal. Komolyan azt hiszed, hogy bárki is el fogja hinni, hogy most, csak úgy véletlenül, a haldokló titkokat árul el neked?”

Fájt, mert arra volt teremtve, hogy fájjon. Lucía hónapokig szégyellte, hogy a szupermarketben pénzt számolgatott, és hazudott a főbérlőnőjének.

De Alejandro megszólalt, mielőtt a nő válaszolhatott volna.

– Hiszek neki.

– Persze. Mert átmosta az agyadat.

– Nem. Mert amikor azt hittem, hogy mozdulni sem tudok, ő volt az egyetlen ember ebben a házban, aki úgy beszélt hozzám, mintha még élnék.

Senki sem válaszolt.

Mateo nyugtalanná vált. Alejandro szétnyitotta a kezét, és a baba elkapta az egyik ujját.

Beatriz lesütötte a tekintetét.

10:42-kor két autó hajtott be az ingatlanra.

Ernesto cége egyik ügyvédjének, egy közjegyzőnek és két polgárőr tisztnek a kíséretében érkezett. Bemutatkoztak, nyugalmat kértek, és elkezdték szétválasztani a tényeket a vádaktól.

Lucía átadta az orvosi irányelvek és az irodai dokumentumok fényképeit. Alejandro elmesélte a kihallgatott beszélgetéseket.

Ernesto kinyitott egy kék mappát.

Benne volt a második végrendelet.

Beatriz lehuppant egy székre.

– Azt hittem, elrontottad.

– Ezt mondta neked Álvaro.

Az első, négy évvel korábban aláírt végrendelet a vállalatok és ingatlanok nagy részét Beatrizre és Álvaróra hagyta. Alejandrónak nem voltak elismert gyermekei vagy felesége.

De nyolc hónappal korábban írt egy másikat.

Létrehozott egy alapítványt a veterán alkalmazottak számára, elkülönítette a vállalatokat a személyes vagyonától, és radikálisan korlátozta Álvaro azon képességét, hogy eladja vagyonát. Beatriz megtartott egy otthont és éves zsebpénzt, de a csoportot már nem tudta irányítani.

„Ezért akartad, hogy aláírjam a meghatalmazást?” – kérdezte Alejandro.

Beatriz sírni kezdett.

– Azt hittem, azért van ez, hogy megvédje a cégeket, amíg te nem dönthetsz.

– És soha nem csodálkoztál azon, hogy miért kellett aláírnom, ha Serra szerint még egy poharat sem tudtam megtartani?

Beatriz eltakarta az arcát.

–Álvaro azt mondta, hogy egy kicsit fejlődnöd kell. Hogy egy aláírás elég lesz.

Az egyik tiszt kérte, hogy láthassa az összes gyógyszert.

A leltár nem egyezett meg a hivatalos feljegyzésekkel. Voltak köztük olyan magánklinikák által kiállított receptek, amelyeket Alejandro soha nem látogatott.

Ez önmagában nem bizonyította a gyilkossági kísérletet, de komoly orvosi és pénzügyi vizsgálatot indokolt.

Aztán megszólalt Beatriz telefonja.

Serra volt az.

– Felveszem – mondta az egyik rendőr. – Kihangosítón.

-Igen?

Az orvos hangja idegesen hallatszott.

– Minden nyugodt?

Beatriz Alejandróra nézett.

-Nem.

-Mi történt?

– Felébredt.

A hívás megszakadt.

Álvaro felállt.

– Ez nevetséges. Elmegyek.

Az egyik tiszt az ajtó mellé helyezkedett.

– Először is azonosítanunk kell őt, és fel kell vennünk a vallomását.

Álvaro összeszorította az állkapcsát.

– Semmi kifogásuk ellenem.

Alejandro ránézett.

– Pontosan erre gondoltál, amikor meghallottad a lélegzetemet.

Álvaro most tűnt először igazán ijedtnek.

A nyomozás hónapokig tartott. Szakértői jelentések, beszámolók elemzése, orvosi jelentések és bíróság által engedélyezett házkutatások készültek.

Álvaro megpróbálta hiteltelenné tenni Lucíát. Védekezésében azt állította, hogy egy anyagi problémákkal küzdő gondozója bizonyítékokat gyárthatott, hogy közelebb kerüljön egy gazdag férfihoz. Felhozták Lucía adósságait, a kifizetetlen lakbért és Mateo apjának távollétét.

De a fényképek elavultak voltak.

A dokumentumok léteztek.

Banki tranzakciók is.

Serra telefonja olyan üzeneteket tartalmazott, amiket azt hitte, törölt. Nem említették közvetlenül a halálesetet. A „rokkantság meghosszabbításáról”, a „váratlan döntések elkerüléséről” és az „idő megszerzéséről az aláírásig” szóltak.

A szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy a kezelés egy részét nem indokolta a feljegyzett diagnózis, és hogy az komolyan hozzájárulhatott Alejandro mozgásképtelenségéhez és légzési problémáihoz.

Serrát felfüggesztették és bíróság elé állították. Álvarót pénzügyi bűncselekmények, okirat-hamisítás és a kezeléssel kapcsolatos döntésekben való részvétele miatt vizsgálták.

Beatriznek is válaszolnia kellett. A bizonyítékok arra utaltak, hogy beleegyezett a vagyon feletti ellenőrzés megszerzésébe, annak ellenére, hogy a fia eltitkolta előle az átutalásokat és a Serrával történtek egy részét.

Ez nem tette őt ártatlanná.

Csak még kellemetlenebbé tette az igazságot.

Három hónappal később Alejandro bottal a kezében sétált a kertben. Elvesztette az erejét és könnyen elfáradt, de minden reggel lement a teraszra, ahol Lucía Mateóval reggelizett.

Egyik reggel otthagyott egy mappát az asztalon.

–Találtam egy lakást San Pedróban.

Alejandro felnézett.

– Elmész?