– Ők adták nekem.
– Szeretnéd, ha gratulálnék?
-Nem tudom.
– Akkor várok.
Abban a pillanatban Javier megjelent mögöttük.
– Mire vársz?
Mariana bezárta a képernyőt, de már túl késő volt. A bátyja Mateóra nézett, és rájött, hogy a férfi tud valamit, amit ő nem.
– Mit mondtál neki?
Máté hallgatott.
Javier leejtette a dobozt, amit cipelt, az asztalra.
– A bátyád vagyok, Mariana. Miért tudja egy idegen a terveidet előbb, mint mi?
És Monterrey titka most először megszűnt lehetőség lenni, és családi sebbé vált.
2. RÉSZ
Mariana a rendezvény további részében kerülte a válaszadást. Javier a színpad közelében dolgozott anélkül, hogy ránézett volna, Mateo pedig hallgatott, tiszteletben tartva a helyzetet, amelynek magyarázkodása nem az ő dolga volt.
Azon az estén, miközben a hangszórókat pakolták, Mariana elvesztette az egyensúlyát a teherautóban. Mateo megragadta a karját, mielőtt elesett volna.
-Minden rendben?
– Fizikailag igen.
– Beszélj a bátyáddal.
– Nem akarom, hogy megpróbálj rábeszélni a maradásra.
– Talán csak azt akarja, hogy megbízz benne.
Napokkal később, egy másik esemény után, Mariana és Mateo vacsoráztak egy útszéli étkezdében. Most először nem a munkáról beszéltek.
Mateo elmondta neki, hogy évekkel ezelőtt azt tervezte, hogy Cancunba költözik a barátnőjével. Még lakást is keresett, de végül rájött, hogy a barátnő által kívánt életet építi fel, nem a sajátját. A kapcsolat nem maradt fenn.
„Bánod, hogy elengedted?” – kérdezte Mariana.
– Vannak éjszakák. De rosszabb lett volna egy nap arra ébredni, hogy őt hibáztatom egy olyan döntésért, amit én magam hoztam meg.
Amikor kijöttek, Mariana autója mellett álltak. Mateo lassan közeledett. Látta, hogy a férfi az ajkát nézi, és érezte, hogy a szíve hevesebben vert.
– El kell mondanom anyámnak, hogy lehet, hogy Monterreybe költözöm – tört ki belőle hirtelen.
Máté hátralépett.
– Nem erre számítottam ebben a pillanatban.
Mariana idegesen felnevetett.
-Sajnálom.
– Ne kérj bocsánatot. Csak módosítanom kell az elvárásaimat.
A csók elmaradt.
Vasárnap Mariana összehívta a családját ebédre. Elena csirkét készített vakondmártással, Javier pedig későn érkezett, még mindig sértődötten.
– Állást ajánlottak nekem Monterreyben – jelentette be Mariana.
Az anyja letette az evőeszközöket a tányérra.
Mariana elmagyarázta a fizetést, a feladatokat és a kezdés dátumát. Amikor végzett, Elena csak annyit kérdezett:
– Mikor adtad be az interjút?
– Három héttel ezelőtt.
– És mikor tervezted elmondani nekünk? A buszpályaudvarról?
– Nem akartam őket aggasztani, mielőtt kiderülne, hogy igazi-e.
Javier keserűen felnevetett.
– De Mateónak elmondtad.
– Hiba volt. Azt hittem, ő az új partnered.
–Ez csak ront a helyzeten. Megbíztál egy idegenben, mert azt hitted, hogy velem fog lakni egy házban, de bennünk nem bíztál.
– Mert tudtam, hogy így fognak reagálni!
Elena könnyes szemmel felállt az asztaltól.
– Amióta apád meghalt, folyton azt mondogattad, hogy együtt maradunk.
–És együtt maradtunk, anya. De ez nem jelenti azt, hogy örökre fel kell adnom mindent.
– Senki sem kért rá, hogy ezt tedd.
– Nem szavakkal.
A csend fájdalmasabb volt bármilyen sikolynál.
Elena elkezdte leszedni a tányérokat.
–Hagyd őket békén, Mariana. Kérlek, menj el, mielőtt olyasmit mondunk, amit nem felejthetünk el.
Azon az estén Mariana megfogalmazott egy e-mailt, amiben visszautasította az állást. Nem küldte el, de készenlétben tartotta.
Másnap Mateót egy közösségi házban találta, aki hangrendszert szerelt. Amint meglátta, tudta, hogy valami történt.
„Azt hiszem, el fogom utasítani” – mondta.
– Ezt akarod?
– A családomnak szüksége van rám.
– Nem kérdeztem, hogy mire van szüksége a családodnak.
Marianna összeszorította az ajkait.
– Könnyű beszélni, ha nem te mész el.
Mateo letette a kezében tartott kábelt.
– Engem ne vonj be a döntésedbe.
— Mit jelent ez?
„Kedvellek, Mariana. Nagyon. És jobban szeretném, ha maradnál. De ha hat hónap múlva úgy nézel rám, hogy azt hiszed, feladtad a jövődet valamiért, ami csak most kezdődik, akkor mindkettőnket tönkreteszel.”
Meglepetten nézett rá.
– Még mielőtt bármi történne, elutasítasz?
– Igyekszem nem egy újabb okot szolgáltatni a félelemre.
Mariana kiment a teraszra és felhívta az alapítványt. Megkérdezte, hogy lehetséges-e részmunkaidőben Guadalajarában dolgozni az első néhány hónap után. Elmagyarázták, hogy a pozíció magában foglalja a Nuevo Leónban, Coahuilában és Jaliscóban végzett projekteket. Három hónapos képzés után havonta egy hetet tölthet Guadalajarában.
Nem volt tökéletes, de lehetséges volt.
Visszament a nappaliba, megnyitotta a számítógépet, és a kurzort az elfogadás gomb fölé vitte.
Aztán megszólalt a telefonja.
Javier volt az.
– Anya nincs itt – mondta elakadt lélegzettel. – Otthon hagyta a telefonját, és találtam egy üzenetet.
– Mit ír?
Javiernek néhány másodpercig tartott, mire válaszolt.
– Be kell fejeznem, amit apád befejezetlenül hagyott.
3. RÉSZ
Mariana becsukta a számítógépét és kirohant. Mateo ragaszkodott hozzá, hogy vele menjen.
Elenánál érintetlenül találták a reggelizőtányérokat, a telefont pedig az asztalon. Javier fel-alá járkált.
– Elmentem Rosa néni házához, a templomba és a piacra. Senki sem látta.
Mariana újraolvasta az üzenetet. Aztán eszébe jutott valami, amit az anyja mondott az apja halála után: voltak dolgok, amiket soha nem mert megoldani a régi műhelyében.
