– Ott felejtettem valamit a nappaliban?

– Egy ötlet. Ki kell fejlesztened.

Egy 12 hetes szerződést ajánlott neki elemzőként egy kísérleti projektben. A fizetés alacsonyabb volt, mint az eredeti pozíciójában, de kétszerese annak, amit Mariana keresett egy gyógyszertár közösségi média kezelésével.

– Miért pont én?

– Mert 11 ember nézte át azt a kampányt, és te voltál az egyetlen, aki látta az igazi problémát.

– A nyakkendőjét is megsértettem.

– Ez megfigyelőképességet bizonyít.

Az első napon talált egy csirkehúsos pitét és egy cetlit az asztalán: „Adósság kifizetve.”

Mariana eltette az újságot.

Nehezebbnek bizonyult Santiagóval dolgozni, mint képzeltem. Számokat követelt, elutasította a kifogásokat, és három kérdéssel képes volt lerombolni egy ajánlatot. De soha senkit nem alázott meg. Tudta a küldöncök nevét, érdeklődött a gondnok édesanyjának egészségi állapota felől, és amikor egy gyakornok költséges hibát követett el, kiabálás nélkül segített neki kijavítani.

Mariana sem hagyta, hogy megússza.

„Az emberek nem beszélnek így” – mondta neki egy délután, miután elolvasta az általa írt szlogent.

– Így szoktam beszélni.

– Milliomos vagy. Nem tartozol ahhoz a közönséghez, akit meg akarunk győzni.

Santiago törölte a szlogent.

A megbeszélések fokozatosan olyan beszélgetésekké alakultak, amelyeket mindketten élveztek. Értékelte, hogy Mariana nem fél ellentmondani neki. Rájött, hogy a magabiztos igazgató mögött egy olyan férfi áll, aki nyolc évig dolgozott szabadság nélkül, mert úgy hitte, hogy a pihenés az elhunyt apja elárulásának módja.

Egyik este Santiago beugrott Mariana házához, hogy átvegye néhány sürgős dokumentumot. Sofia a 17. születésnapját ünnepelte, és Doña Teresa, a lányok anyja, nem engedte, hogy vacsora nélkül távozzon.

– Szóval te vagy a süteményes ember – mondta Sofia.

Santiago Marianára nézett.

– Ez itt a nevem?

– Mi nyakkendősnek is hívjuk – felelte Doña Teresa.

Vacsora közben Santiago olyan történeteket mesélt, amiket soha nem osztott meg az irodában. Segített elrendezni a gyertyákat, vesztett egy lottón, és hülyére röhögte magát, amikor Doña Teresa csalással vádolta.

Miután elbúcsúzott, Marianával maradt az ajtó előtt.

„Nem emlékeztem, hogy egy háznak ilyen hangja lehet” – vallotta be.

-Valamint?

– Mintha mindenkinek joga lenne boldognak lenni.

Lassan közeledett. Mariana érezte, hogy meg fogja csókolni, és egy pillanatra azt kívánta, bárcsak megtenné. Aztán hátralépett.

– Te vagy a főnököm.

Csalódottság suhant át Santiago arcán, de bólintott.

—Igazad van.

Soha többé nem ment túl ezen a távolságon.

Mariana projektje minden várakozást felülmúlt. A lemondások száma csökkent, az eladások nőttek, és a vállalat bejelentette egy állandó fogyasztói stratégiai osztály létrehozását.

Mariana volt a kézenfekvő jelölt a vezetésre.

Aztán elkezdődtek a pletykák.

Valaki azt mondta, azért kapta a szerződést, mert Santiago szerelmes volt belé. Egy másik azt állította, hogy látta őket együtt az iroda előtt. Esteban Robledo, a marketingigazgató egy megbeszélésen így nyilatkozott:

– Vannak, akik felmennek a lépcsőn. Mások kitalálják, melyik magánliftet kellene használniuk.

Mariana becsukta a jegyzetfüzetét.

– Ha van valami mondanivalód számomra, mondd metaforák nélkül.

– Egyszerűen csodálom a gyorsaságukat.

Azon a délutánon belépett Santiago irodájába.

– Azt akarom, hogy visszalépjen a bizottságból, amely az új osztály igazgatóját választja majd.

– Azt hiszed, nem tudok pártatlan lenni?

–Szerintem megteheti. De azt is gondolom, hogy ha engem választ, senki sem fogja elhinni. Tudnom kell, hogy az állás az enyém.

Santiago büszkeséggel és szomorúsággal vegyes tekintettel nézett rá.

– Holnap benyújtom a lemondásomat a bizottságnak.

Két nappal az utolsó interjúk előtt kitört a botrány.

Egy bizalmas termékbevezetési javaslat egy rivális cég kezébe került. A fájlt Mariana fiókjából küldték 23:47-kor.

A biztonságiak egy hordozható pendrive-ot is találtak a fiókjában.

Marianát felfüggesztették.

Miután kilépett az irodából, Estebant a liftnél találta.

„Milyen kár” – mondta. „Meg voltam győződve róla, hogy messzire jutok.”

Megértette, hogy a férfi sírni fog tőle.

– Még nem fejeztem be.

– A bizonyítékok meglehetősen egyértelműnek tűnnek.

– A világos bizonyítékok megtalálásáért általában valaki nagy erőfeszítéseket tesz.

Santiago meg akarta állítani a felfüggesztést, de Mariana ezt nem volt hajlandó.

– Ha közbelép, azt fogják mondani, hogy engem véd.

– Elveszítheti a karrierjét.

– És ha azért ment meg, mert érez irántam valamit, akkor elveszítek valami rosszabbat: a bizonyosságot, hogy megmenthetem magam.

A tanács utasítására egy külső könyvvizsgáló, Beatriz Zamora kezdte meg a vizsgálatot.

Mariana az egész éjszakát azzal töltötte, hogy fejben átgondolt minden részletet. Másnap reggel valami jelentéktelenre emlékezett: a kiszivárgott fájlban ez a szlogen volt: „A jövőd várakozás nélkül kezdődik.” Kilenc nappal korábban eldobta, és egy másikkal helyettesítette.

Ebből a verzióból csak két példány létezett: egy a szerveren, egyet pedig Esteban számára nyomtattak.

Beatriz ellenőrizte a naplókat. 23:32-kor valaki kérte Mariana jelszavának visszaállítását Esteban számítógépén. Ezután a fiókját használva elküldte a fájlt.

A fiókban talált emlékben nyoma sem volt Marianának.

Amikor Estebant szembesítették, mindent tagadott, amíg meg nem látták a parkoló biztonsági felvételeit. Éjfél után tért vissza az épületbe, arcát kalappal eltakarva, de a saját autójával.

Végül bevallotta.

A rivális cég állást és jutalékot ígért neki a bevezetés szabotálásáért. Marianát is el akarta távolítani, mielőtt megpályázhatta volna az új részleg vezetését.