– Van egy érdeklődő fél.

Catalina kinézett az ablakon. Jacinta az udvart söpörte, miközben a kocsis egy hámot ellenőrzött.

– Úgy tűnik, mintha mindenkit ismerne itt.

– Ez nem mindig könnyíti meg a maradást.

Apja ráhagyta a birtokot. Tomás abban a hitben tért vissza a városból, hogy a felesége végül ugyanúgy fogja szeretni, mint ő.

Hiányoztak neki a barátai, a zenetanári munkája és az élet, amit maga mögött hagyott.

Válaszul szobákat újított fel, kibővítette a kertet és vett egy zongorát.

–Én újítottam fel a házát, pedig arra volt szüksége, hogy meghallgassam.

Catalina az ablakkeretre helyezte az ujjait.

– És ő elment?

-Végül.

Tomás a leltárra pillantott.

–Úgy éltem tovább, mintha a következő aratás meggyőzné a visszatérésről.

Miután meghallotta a halálhírt, elkezdett gondolkodni az eladáson. Nem azért, mert pénzhiánya volt, vagy mert elveszett a birtok. Belefáradt abba, hogy egy olyan házban járkáljon, ahol minden szoba követelt tőle valamit.

Katalin nagyon is jól értette a dolgot.

Évekig úgy tartotta meg a férje irodáját, ahogyan hagyta, bár már nem volt szüksége a könyveire, és nem is használta a karosszékét.

Azt hitte, hűséges. Most azon tűnődött, hogy vajon mihez?

Mielőtt elbúcsúzott volna, Tomás elkísérte a hintóig, amely mostanra megtisztult a sártól.

–Szereti az életet, amit élsz, Catalina?

Ezúttal mindenféle kezelés nélkül kiejtette a nevét.

Túl gyorsan válaszolt.

— Jó életem van.

Tomás átnyújtotta neki a pénztárcáját.

-Örülök, hogy hallom.

Nem vitatkozott. Ez még kínosabbá tette a kérdést.

A következő 3 hétben Catalina megpróbált visszatérni a megszokott kerékvágásba.

Számlákat nézett át, fogadta a kereskedőket, és kijavította a mások által aláírt könyvelési hibákat. Testvére, Lorenzo elkezdte szervezni egy fiók megnyitását, és azt feltételezte, hogy ő fogja intézni az adminisztrációt.

– Nincsenek családi kötelezettségeid – mondta neki vasárnapi ebéd közben.

Katalin letette a kanalat.

Az asztalnál ott ült a sógornője és több unokaöccse. Mint mindig, mindannyian arra számítottak, hogy bólint.

– Van egy életem.

Lorenzo elmosolyodott, azt gondolva, hogy viccnek szánja az egészet.

– Pontosan ezért tudsz segíteni.

Azon az estén kinyitotta a szekrényt, és megtalálta Tomás kimosott, vasalt és papírba csomagolt ingét.

Elküldhette volna egy öszvérhajcsárral.

Nem csináltam meg.

Szombaton bérelt egy autót, és korán elindult San Jacintóba.

Útközben ésszerű magyarázatokat gyakorolt. Vissza akart adni egy ruhadarabot. Hogy megköszönje a vendégszeretetüket. Hogy ellenőrizze, nem okozott-e további károkat a vihar.

Ahogy átlépte a küszöböt, mindannyian gyávának tűntek számára.

Egy szekér állt a ház előtt. Több férfi székeket cipelt. A zongora takaróba volt csavarva.

Tomás megjelent a folyosón, és megállt, amikor meglátta.

A mosolya alig tartott egy pillanatig.

– Katalin.

Felvette a csomagot.

– Túl sokáig tartott, mire visszaküldtem ezt.

A pólóra nézett.

– Nehéz napon érkezett.

– Már eladták?

– Jövő pénteken aláírom.

Catalina érezte, ahogy kiürül körülötte az udvar.

Hetekig félt, hogy meggondolatlannak tűnhet. Soha nem gondolt arra, hogy miközben elfogadható kifogást keres, a férfi esetleg elmegy.

Tomás megkérte, hogy üljön le.

– Csak az ing miatt jött?

Catalina a térdén tartotta a csomagot.

-Nem.

Hosszú csend következett, de már nem akarta udvariaskodással kitölteni.

– Gondoltam rád.

Tomás lesütötte a tekintetét.

– Én is gondoltam már rád.

A lány alig mosolygott. A férfi sem.

– De nem akarok újra arra várni, hogy egy nő végül olyan életre vágyjon, amelyet azért választott, hogy nekem tetsszen.

Catalina úgy érezte a mondatot, mintha egy ajtó bezáródna.

– Nem vagyok a felesége.

-Tudom.

– Akkor ne úgy válaszolj, mintha az lennék.

Tomás végigsimított az arcán.

—Igazad van.

Ez a beismerés némileg csökkentette a haragját.

Folytatta.

–Attól a pillanattól kezdve örültem, hogy látom. Ez jobban megijeszt, mint szeretném.

Katalin a kocsira nézett.

– Nem azért jöttem, hogy ígéreteket kérjek.

– Azt sem fogom kérni tőle, hogy hagyja fel, amit felépített.

Tamás felé hajolt.

– De ha nem lennék itt, mit változtatnál az életeden?

Katalin nem tudta, mit válaszoljon.

És fájdalmas szégyennel döbbent rá, hogy arra számított, hogy a férfi dönt majd mindkettőjük helyett.

Felkelt.

– Gondolkodnom kell rajta.

Tomás anélkül kísérte az autóhoz, hogy megpróbálta volna megállítani.

Mielőtt felment volna az emeletre, Catalina visszaadta az ingét.

Ezúttal nem keresett kifogásokat.

Hétfőn bejelentette, hogy nem fogja vezetni az új fiókot.

Lorenzo azt hitte, félreértette.

– A megállapodások már megtörténtek.

– Anélkül, hogy megkérdeztem volna.

– Mindig is vezetted a könyvelést.

– A pueblaiak. Nem egyeztem bele, hogy megduplázzam a munkámat.

A bátyja becsapta a könyvet.

– Mindez a földbirtokos miatt van?

Katalin mozdulatlan maradt.

Látogatásának híre gyorsan elterjedt az ismerősök között.

„A te korodban egy nőnek vigyáznia kellene a nevére” – tette hozzá.

A sógornője, Mercedes, aki az ablaknál hímzett, az ölébe ejtette a kezét.

Catalina kényszert érzett, hogy igazolja magát, elmagyarázza, hol aludt, és kik voltak jelen. De nem volt hajlandó.

– Tizenegy éve a nevem szolgál ennek a háznak a kezességére.

Lorenzo elnézett.

– Nem fogok továbbra is az időmmel fizetni, hogy senkinek se legyen beleszólása.