Los Encinos egy kisvároshoz hasonlóan működött. Több mint 120 család élt a kávéültetvényeken, raktárakon, istállókon és a feldolgozóüzemen, ahol a kávébabot feldolgozták.

Mariana azzal kezdte, hogy ellenőrizte a megrendeléseket és rögzítette a szállítmányokat. Hamarosan szabálytalanságokat vett észre: duplikált számlákat, megmagyarázhatatlan üzemanyagot, valamint kifizetett, de a műhelybe soha meg nem érkezett alkatrészeket.

Egy Servicios La Ceiba nevű cég elképesztő összegeket kért a gépek javításáért. A dokumentumok szerint 3 hónap alatt 14 alkalommal küldtek szerelőket.

A tanya szerelője azonban azt állította, hogy soha nem látta őket.

Mariana kérdéseket tett fel. Ramiro azt válaszolta, hogy hibákat iktattak.

„Koncentrálj a kötelességeidre” – figyelmeztette. „A kíváncsiság gyakran okoz problémákat.”

Nem hagyta magát megfélemlíteni.

Miközben nyomozott, elkezdett többet megtudni az igazi Alejandróról. Özvegyember volt, és volt egy 14 éves lánya, Ximena. Felesége, Laura, három évvel korábban egy autóbalesetben meghalt.

Ximena intelligens, de bizalmatlan volt. Utálta, ha szánalommal bántak vele, és távol tartotta magát azoktól a nőktől, akik megváltoztatták a hozzáállásukat, miután megtudták, ki az apjuk.

Mariana nem próbált a kedvében járni. Úgy bánt vele, mint bármelyik másik tinédzserrel.

Egyik délután Ximena meglátott egy fényképet a régi szépségszalonról az asztalán.

– Az ő dolga volt?

– Igen. El kellett adnom, amikor anyám megbetegedett.

– Nem haragudtál, hogy elvesztetted?

–Sok. De a gondoskodása döntés volt, nem büntetés.

Attól a naptól kezdve a lány elkezdte látogatni. Néha segítséget kért a házi feladatban, máskor pedig egyszerűen csak leült mellé.

Alejandro hálával és félelemmel figyelte ezt a kapcsolatot.

A húga, Patricia is észrevette.

„Óvatosnak kell lenned” – mondta neki. „Mariana pénz nélkül érkezett ide, és már kapott munkát, valamint Ximena bizalmát.”

– Kiérdemelte a pozíciót.

–Lehet. De ne feledd, hogy hány embert vonzanak hozzád a vagyonod.

Alejandro bosszús volt, bár egy része osztozott ebben a félelemben.

Az utolsó estén, amikor látta Laurát, összevesztek, mert túl sokat dolgozott. A lány kiviharzott a házból, és órákkal később balesetet szenvedett. Attól kezdve Alejandro úgy hitte, hogy bármit is érezni egy másik nő iránt, az a felesége elárulását jelenti.

Egyik este Mariana egyedül találta a teraszon.

„Laura azt mondta, hogy több ezer kávécserjéről gondoskodtam, de elfelejtettem gondoskodni a házamban lakókról” – vallotta be. „Ha megállítottam volna azon az éjszakán, még mindig élne.”

Mariana hallgatott, mielőtt válaszolt volna.

–Szeretettel emlékezni rá nem ugyanaz, mint a halálát arra használni, hogy megbüntesd magad.

Még soha senki nem beszélt vele így. Szánalom nélkül, és anélkül, hogy üres frázisokkal próbálta volna eltörölni a bűntudatát.

A köztük lévő közelség lassan erősödött, de a veszély is egyre fokozódott.

Mariana felfedezte, hogy a Servicios La Ceiba Ramiro egyik unokatestvéréé. Összegyűjtötte a számlák másolatait, a szállítási feljegyzéseket és az ideiglenes alkalmazottak listáit, amelyekről senki sem tudott.

Amikor elég bizonyítékot gyűjtött, átnyújtott egy mappát Alejandrónak.

Egy órába telt, mire ellenőrizte.

– Ramiro húsz évig dolgozott az apámmal – mondta –. Segített neki felépíteni ezt a ranchot.

– Biztos vagyok a számokban. Ami az embereket illeti, azt magadnak kell kiderítened.

Alejandro ellenőrzést rendelt el anélkül, hogy értesítette volna az adminisztrátort, de Ramiro furcsa tevékenységet észlelt, és úgy döntött, hogy ő intézkedik először.

Két nappal később a bank blokkolt egy több mint 2 millió peso értékű átutalást. A tranzakciót Mariana adataival kísérelték meg végrehajtani.

A számítógépén bizalmas pénzügyi dokumentumokat és egy digitális aláírásával ellátott dokumentumot találtak.

Ramiro úgy tett, mintha megrémülne.

– Figyelmeztettem, hogy veszélyes valakit képzettség nélkül felvenni.

Marianát behívták az irodába. Alejandro letette a dokumentumokat az asztalra.

– Mondd, hogy van rá magyarázat.

Valaki használta a hozzáférésemet. Nem én intéztem az átutalást.

– Fel kell függeszteni, amíg kivizsgáljuk az ügyet.

Nem nevezte tolvajnak, de Marianának ez is elég volt. Ismét valaki, aki azt állította, hogy megbízik benne, hagyta, hogy az első konfliktus jelére kidobják.

Visszaadta a kulcsait, és felemelt fővel távozott.

Ximena utolérte a parkoló közelében.

– Visszajössz?

Marianna nem tudott neki válaszolni.

Azon az estén Alejandro egyedül állt a dossziéval. Valami nem stimmelt. Ha Mariana lopni akart, miért indított nyomozást, ami végül leleplezné a tetteit?

11:43-kor üzenetet kapott a raktárvezetőtől.

A fénykép az átadás napján készült. Mariana látható rajta, majdnem 2 kilométerre a számítógépétől, amint egy sérült munkást lát el.

Az idő pontosan egyezett.

Valaki lemásolta a hitelesítő adatait.

Az elektronikus feljegyzés szerint percekkel a műtét előtt egy második kártya is kinyitotta Mariana irodáját.

A kártya Ramiróé volt.

3. RÉSZ

Alejandro még hajnal előtt megérkezett Los Encinosba.

Hozzáférési naplókat, eredeti megrendeléseket és járműbehajtási bizonylatokat kért. Felfedezte, hogy a Servicios La Ceiba által kiállított teherautók közül több még a kapun sem haladt át.

A könyvelő valami még komolyabbra bukkant: Ramiro nem létező ideiglenes alkalmazottakat hozott létre, és unokatestvére által kezelt számlákon keresztül szedte be a fizetésüket.

Amikor szembesítették, az adminisztrátor abbahagyta a színlelést.

„Ennek a ranchnak szenteltem az életemet” – mondta. „Amikor apád meghalt, én vittem mindent működésbe. Aztán Laura elhunyt, te pedig hónapokra eltűntél. Valakinek át kellett vennie az irányítást.”

– Attól, hogy gondoskodsz egy helyről, még nem leszel a tulajdonosa.

– Többet érdemeltem volna.