Mariana elsápadt.

Soha nem mondta el Rogeliónak, mennyivel tartozik.

Aztán Lucia elejtette a ceruzát.

– Nagymama… ő már tudja.

Mariana lassan a lánya felé fordult.

Lucia szemében könnyek szöktek.

– Mondtam neki ma délután.

És mielőtt Mariana reagálhatott volna, Ofelia kimondott valamit, amitől Mariana megdermedt.

– Akkor készülj, mert Victor látta őt kimenni a bankból két órával ezelőtt.

2. RÉSZ
Mariana sötétedés után érkezett Rogelio házához. Előtte nem kopogott. Julián régi teherautójával elhajtott a birtokhoz, kiszállt, még mindig dühösen, és olyan erősen kopogott az ajtón, hogy Rogelio kinyitotta, azt gondolva, hogy vészhelyzet történt.

– Elmentél a bankba?

Csak 1 másodperc kellett hozzá, hogy megértse.

-Igen.

Ez az egyenes válasz még jobban feldühítette.

–Lucía 7 éves. Nem hallgathatsz arra, amit egy gyerek mond, és úgy dönthetsz, hogy beleavatkozol az életembe.

-Igazad van.

Mariana egész úton egy teljes körű érvelésre készült, de a bocsánatkérés pillanatnyilag védtelenné tette.

– Mit csináltál?

– Beszéltem az igazgatóval.

– Fizettél valamit?

-Nem.

– Felajánlotta, hogy fizet?

-Nem.

Rogelio szélesebbre tárta az ajtót, de Mariana kint maradt.

– Mondtam neki, hogy mielőtt vetőgépet és bálázót vinne ki, ellenőrizze, hogy a fizető fél valóban fizetésképtelenné vált-e. Elvittem neki a munkádról szóló számlák másolatait, és mondtam, hogy kérdezzen rá a rövidáruboltban és a többi ügyfelednél.

Marianna hitetlenkedve nézett rá.

– Milyen jogon vetted el a számláimat?

– Egyikük sem. Ezért kellett volna előbb beszélnem veled.

Rogelio szünetet tartott.

– Aggódni kezdtem, és cselekedtem, mielőtt engedélyt kértem volna. Helytelen volt.

A testéhez szorította a karjait.

– Nem akarom, hogy bárki megmentsen.

– Nem próbáltalak megmenteni.

–Mindenki ezt mondja, amíg el nem jön az ideje, hogy emlékeztessen arra, mit tettek érted.

Rogelio tűrte a mondatot anélkül, hogy elnézett volna.

– Akkor ne higgy nekem. Ellenőrizd magad, hogy mit mondtam. Ha egyetlen pesót is találsz az adósságodban, akkor többé nem avatkozom bele semmilyen ügyedbe.

Marianna hallgatott.

Bement, és egy mappával tért vissza.

Feljegyezte a dátumokat, összegeket és a munkahelyeket. Nem ő találta ki a jövedelmet. Egyszerűen rendszerezte a Mariana által hónapok alatt kiállított számlákat.

„Ez összesen 96 300 pesót jelent 8 hónap alatt” – magyarázta. „Nem vagy jövedelem nélküli nő. Egyéni vállalkozó vagy, akinek a jövedelmét senki sem vette a fáradságot, hogy megfelelően elemezze.”

Mariana lapozott.

Most először látta, hogy a felhalmozott erőfeszítéseiből hasznot húz, ahelyett, hogy villanyszámlákra, élelemre és műtrágyára váltaná őket.

– Akkor is megkérdezhetted volna.

-Igen.

– Az én adósságom, az én döntésem.

-Igen.

– És ha csinálunk valamit, azt én ülök előtte.

Rogelio bólintott.

– Hát ilyen lesz.

Másnap együtt mentek a pénzügyi céghez.

Mariana személyesen Ernesto Lujánnal, a fiókvezetővel kért beszélni. Rogelio félreült, de hagyta, hogy mindent elmagyarázzon.

Ernesto áttekintette a ruhaátalakításokra, a rövidáru-letétekre, az iskolai egyenruhák kifizetéseire és Mariana Julián halála óta fizetett összegeire kapott átutalásokat.

„A bevétele rendszertelen hetente, de elég állandó havonta” – ismerte el.

– Ezt mondom én is, mióta ez a probléma elkezdődött.

A menedzser megigazította a szemüvegét.

– A hiba az volt, hogy az aktáját továbbra is a férje mezőgazdasági jövedelme szerint osztályozták. Senki sem frissítette megfelelően a gazdasági tevékenységét a férje halála után.

Marianna mély lélegzetet vett.

– Akkor frissítsd.

Ernesto 48 órát kért egy szerkezetátalakítási javaslat benyújtására.

Amikor elmentek, Rogelio Mariana mellé lépett anélkül, hogy megpróbálta volna megérinteni.

– Köszönöm, hogy rávilágítottál a számokra – mondta végül. – De legközelebb először engem kérdezz meg.

-Legközelebb.

Ez a kifejezés ott motoszkált közöttük, olyan jelentéssel, amit egyikük sem akart megvizsgálni.

A konfliktus azonban korántsem ért véget.

Azon a délutánon Ofélia ismét megjelent, ezúttal Victor nélkül.

– Most úgy mész a bankba, hogy fogod annak az embernek a kezét?

– Elmentem rendezni a tartozásomat.

–Julian még egy éve sem halt meg.

Mariana lefagyott.

– Ne használd fel a fiadat arra, hogy sértegess engem.

– Megpróbálunk megvédeni téged.

– Nem. Victor olcsóbban akarja megvenni a gépeket, mint amennyit érnek, és te azt akarod, hogy elfogadjam, mert ő is a családom.

Ofélia összeszorította az állkapcsát.

– És mit akar Sandoval?

Lucia a folyosón állt és hallgatózott.

Marianna az ajtóra mutatott.

– Ennek a beszélgetésnek vége.

Ofélia sértődötten távozott.

Azon az estén Lucia megkérdezte:

– Rosszul tettem, hogy elmondtam Rogeliónak?

Marianna leült mellé.

– Tettél valamit, amiről előbb szólnod kellett volna. De nem te vagy a felelős a felnőttkori problémák megoldásáért.

– Azt hittem, tudja, hogyan segítsen rajtunk.

Mariana megsimogatta a haját.

– Talán tudta, hogyan vegye rá minket, hogy meghallgassuk. Ez más.

Két nappal később Ernesto Luján felhívott.

– Cárdenas kisasszony, már megkaptam az ajánlatot. De személyesen kell eljönnie.

— Van valami probléma?

A menedzser néhány másodpercig hallgatott.

–Találtunk valamit, ami gépekkel kapcsolatos, amit szerintem látnod kellene.

Mariana dél előtt érkezett meg. Rogelio kint akart várni, de a nő megkérte, hogy jöjjön be.

Ernesto három nyomtatott lapot tett az asztalra.

– Tizenegy nappal ezelőtt valaki megkérdezte, hogy milyen eljárást kell követnie a berendezés megvásárlásához, ha megtaláljuk.

Mariana elolvasta a nevet.

Victor Cárdenas.

A sógora.