Alatta egy másik mondat jelent meg: „Az özvegy nem lesz képes fedezni a fennmaradó összeget. Értesítsen, amint a vagyon rendelkezésre áll.”

Marianna felnézett.

És abban a pillanatban megértette, hogy a rábeszélésére irányuló sietségnek soha semmi köze nem volt a védelméhez.

3. RÉSZ
Mariana kétszer is elolvasta a dokumentumot, mielőtt egy szót is szólt volna. Víctor nem követett el bűncselekményt azzal, hogy a visszaszerzett vagyontárgyak esetleges jövőbeli eladásáról kérdezősködött, de tett valamit, ami más módon ártott neki: miközben úgy tett, mintha törődik Lucíával és „Julián hagyatékával”, arra várt, hogy a lány kudarcot valljon, hogy akciós áron megvehesse a gépeket.

Ernesto óvatosan beszélt.

– Szeretnék valamit tisztázni. Mr. Victornak nincsenek elsőbbségi jogai vagy jogosultságai a berendezéssel kapcsolatban. Ha visszaszereznék, akkor a szokásos értékesítési folyamaton menne keresztül. Mindazonáltal úgy gondoltam, helyénvaló, ha tudatában van ennek a kommunikációnak, mivel kitartó volt.

Rogelio hallgatott.

Mariana emlékezett Ofelia minden látogatására, minden családról szóló mondatra, minden alkalommal, amikor Victor elismételte neki, hogy egy nő egyedül nem tudja kezelni azokat a dolgokat, amiket Julian maga mögött hagyott.

Hirtelen más értelmet nyertek ezek a szavak.

– Mennyit ajánlott fel?

– Nem tett hivatalos ajánlatot. Azt kérdezte, hogy fel tudnák-e osztani a pénzt körülbelül 35 000 pesóban kettejük között.

Mariana szárazon felnevetett.

Julian majdnem 110 000-et fizetett, amikor megvette őket.

Még mindig jóval többért el lehetett volna adni őket, mint amennyiért Victor szándékozott.

– És az adósságom?

Ernesto elvette a papírokat, és egy másik mappát tett az asztalra.

– Ez más. Áttekintettük a tényleges jövedelmét. Nyolc hónapja időben fizet. A probléma nem a képesség hiánya, hanem az, hogy az eredeti fizetési ütemtervet a férje aratási ciklusához igazították.

Mutatott neki egy táblázatot.

A pénzügyi vállalat azt javasolta, hogy a fennmaradó 58 400 pesót 18 hónap alatt osszák szét, a havi törlesztőrészleteket Mariana átlagos betétösszegéhez igazítva, és a garancia érvényesítése nélkül, amennyiben betartja a megállapodást.

Nem ajándék volt.

Egyetlen peso sem tűnt el.

De lehetséges volt.

Mariana elolvasta az egyes záradékokat.

– Aláírás előtt szeretnék magammal vinni egy másolatot.

Ernesto meglepettnek tűnt.

-Természetesen.

—És szeretném ellenőrizni, hogy van-e büntetés az előlegfizetésért.

– Nem létezik.

Rogelio lesütötte a tekintetét, hogy elrejtse az apró mosolyt.

Azon a délutánon Mariana elvitte a szerződést egy ügyfele által ajánlott ügyvédhez. 700 pesót fizetett a felülvizsgálatért, bár ez a pénz fájt neki, mert megtanulta, hogy a kétségbeesés sokkal költségesebb lehet.

Az ügyvéd megerősítette, hogy az átszervezés ésszerű volt.

Másnap Mariana aláírta.

Amikor elhagyta a pénzügyi céget, pontosan ugyanannyi adóssága volt, mint korábban, csak most már fellélegezhetett.

Rogelio a teherautója mellett várta.

– Megoldódott?

– Lecsillapodott. Rajtam múlik, hogy a következő 18 hónapban megoldjam.

Bólintott.

– Ez nekem igazságosnak tűnik.

Mariana néhány másodpercig figyelte.

-Köszönöm.

– Nem kell –

– Hadd fejezzem be.

Rogelio hallgatott.

– Köszönöm, hogy segítettél bebizonyítani azt, amit már megtettem. Amiért mindenképpen hálás lehetek.

Valami megváltozott az arcán.

– Akkor elfogadom.

Az összetűzés a családdal még aznap este történt.

Mariana meghívta Ofeliát és Víctort a házába. Nem akart pletykákat vagy vitákat az utcán. Azt akarta, hogy szemtől szemben elmondják, amit el kellett mondani.

Lucía egy szomszédnál szállt meg.

Viktor mosolyogva érkezett, mintha mi sem történt volna.

– Már eldöntötted, hogy eladod?

Mariana letette a banki közlemény másolatait az asztalra.

A mosoly eltűnt.

Ofélia olvasott először.

– Viktor, mi ez?

Megvonta a vállát.

– Épp most kérdeztem.

– Miközben azt mondogattad, hogy segíteni akarsz nekem – felelte Mariana.

– Mert segíteni akartam neked. Ha a bank megtartotta a gépeket, akkor jobb volt, ha a családban maradtak.

—35 000 pesóért.

Viktor hangja megkeményedett.

– Használt gépekről van szó.

– Akkor nem értem, miért siettél annyira a megvásárlásával.

Ofélia közbelépett.

– Mariana, ne csináljunk ebből akkora ügyet.

A lány ránézett.

–A botrány akkor kezdődött, amikor bejöttek hozzám, és azt mondták, hogy nem bírom elviselni azt, amit Julián hagyott hátra. Amikor Lucía előtt célozgattak arra, hogy Rogelio megvásárolja a vonzalmamat. Amikor a fiad halálát használták fel arra, hogy megszégyenítsenek, mert egy férfiban volt annyi tisztesség, hogy jól bánjon velünk.

Ofélia kinyitotta a száját, de Mariana még nem fejezte be.

– Nyolc hónapig mindannyian tudtátok, hogy hajnalig dolgozom. Senki sem kérdezte, mennyit keresek varrással. Senki sem kérdezte, mennyit fizettem. Csak azt feltételeztétek, hogy meg fogok bukni.

Viktor finoman megkopogtatta az asztalt.

– Nem törölheted ki a tényt, hogy mi Julian családja vagyunk.

–Nem akarom kitörölni. Lucía szereti őket. De a családtagság nem adja meg nekik a jogot, hogy döntsenek a pénzemről, a vagyonomról vagy az életemről.

Viktor felkelt.

– Akkor magadnak kell majd foglalkoznod vele.

Mariana a tekintetét állta.

– Ezt csinálom, mióta eltemettem a férjemet.

Elment.

Ofélia ülve maradt.

Julián halála óta most először tűnt úgy, hogy nincs előre elkészített válasza.

– Elvesztettem a fiamat – suttogta.

Mariana keménysége alig enyhült.

–És elvesztettem a férjemet. Lucía elvesztette az apját. A gyászunk nem adott engedélyt arra, hogy bántsuk egymást.

Ofélia némán sírt.