Aztán mesélt neki a szüleiről, a kakaó illatáról apja dolgozószobájában, és arról, ahogy az anyja kijavítja az első betűit. Megígérte nekik, hogy megtanulja majd kezelni azt, amit felépítettek.

– A nagynéném úgy hiszi, hogy ezek az aggodalmak elriasztják a férfiakat.

– Néhányan biztosan.

– És te?

– Szeretnék többet hallani.

Amikor visszatértek, kikísérte a két nőt a hintójukhoz. Elena figyelte, ahogy elbúcsúzik Valeriától, és az út során egy szót sem szólt.

Otthon a nappaliban várta, hogy felébredjen.

– Azért küldtelek el vele táncolni, hogy tanulhass belőle.

– Megtudtam, hogy elég jól táncol.

—Valéria.

A fiatal nő leült vele szemben.

– Nem volt kegyetlen velem. Egyszer sem.

Elena lesütötte a szemét. Egy pillanatra sokkal idősebbnek tűnt.

– A férfiak lehetnek elbűvölőek, mielőtt ártanak.

Valeria ismerte ezt a kifejezést, de még soha nem hallott alatta ennyi szomorúságot.

A nagybátyja adósságokkal és be nem tartott ígéretekkel hagyta Elenát hátra. A lány úgy élte túl, hogy ragaszkodott a szabályokhoz, amelyeket most úgy szabott meg, mintha azok mindent garantálnának.

– Tudom, néni. Ezért akarok találkozni vele. Nem azért, hogy holnap férjhez menjek.

Elena hallgatott. Végül bólintott.

Másnap délelőtt 10 órakor megérkezett a hercegtől egy képeslap. Engedélyt kért a látogatásra.

Amikor Valeria megjelent, Sebastian az ajtóban várt, kalapját a kezében tartva.

– Szeretnék udvarolni neked – mondta. – Ha szeretnéd.

Elena, unokahúga mögött, a mellkasára tette a kezét.

Valeria a tekintetét állva állta.

– Egy feltétellel.

– Figyelek.

– Ha nem értesz egyet velem, mondd meg. Nem szeretném egy év múlva azt felfedezni, hogy csak akkor csodáltad az őszinteségemet, amikor az szórakoztató volt.

Sebastian lehajtotta a fejét.

– Ugyanezt a megfontolást várom el.

Szélesebbre tárta az ajtót.

– Akkor gyere, és igyunk egy teát.

London hat héten át egy megmagyarázhatatlan változásnak volt tanúja. Sebastian vacsorákon vett részt, kertekben sétált, és Valeriával és nagynénjével színházba járt.

Könyveket küldött neki, amelyekben feljegyzéseket talált a beszélgetéseikről. A lány különálló papírlapok margójára írta a válaszait, amelyeket gondosan őrizgetett.

Egyik reggel Elenával meglátogatták a rezidenciáját. Valeria egy csodálatos könyvtárat és egy bezárt szobát fedezett fel, amelynek kilincsére a herceg nem mert ránézni.

Veszekedtek is. Egy vacsorán Valeria megjegyezte, hogy az egyik vendég ruhája úgy néz ki, mintha olyan választotta volna, aki még soha nem látott tükröt. Sebastián megvárta, amíg kettesben maradnak, majd rámutatott, hogy a lány meghallotta.

– Igaz volt – felelte Valeria zavartan.

– Talán. De senkit sem csaptam be, és senki érdeméből nem vontam le semmit.

Gondolkodó maradt. Másnap bocsánatkérő levelet írt, mentegetőzés nélkül. A vendég azt válaszolta, hogy az anyjával varrta a ruhát.

Valeria megtartotta a levelet.

„A nagynéném jobban szerette volna, ha úgy teszel, mintha nem hallanál” – mondta neki később.

– Azt kérted, hogy ne tegyem meg.

Most értette meg először, mennyire megbízhat valakiben, aki meri helyreigazítani anélkül, hogy kicsinek érezné magát.

– A bátyám irodája volt – magyarázta, amikor újra arról a csukott ajtóról kezdtek beszélgetni.

Nem kérte meg, hogy nyissa ki.

Ehelyett megkérdezte tőle, milyenek voltak a dolgok az adósságok előtt. Sebastián végül egy gyerekkori tréfáról mesélt neki, és most először nevetett féktelenül.

Elena egy közeli székről a térdére helyezte a hímzését.

Kezdte megérteni, miért várja az unokahúga ezeket a látogatásokat.

De júniusban, egy márkinő házában rendezett kerti partin Lady Mercedes Robles úgy döntött, hogy közbelép.

A rózsabokrok mentén közeledett Valeriához, akit a hallgatóságra kész nők vettek körül.

„Kedvesem, talán valakinek figyelmeztetnie kellene téged arra a férfira, aki meg akar hódítani téged. Az előző menyasszonya teljesen összetört.”

Valeria letette a poharát az asztalra.

Elmondta neked?

Mercedes habozott.

– Mindannyian tudtunk erről a botrányról.

– Kaptam tőle egy levelet. Nős, 3 gyermeke van, és sajnálja, hogy továbbra is a nevét használják pletykák terjesztésére.

Több pillantás is irányt váltott.

Mercedes mosolya megkeményedett.

„Vannak dolgok, amiket egy szerelmes lány inkább figyelmen kívül hagy. A herceg bátyja egész családoktól lopott el pénzt.”

Valeria érezte, hogy valaki megáll mögötte. Sebastian hallotta.

„Tartoztam pénzzel” – válaszolta. „Azt a lopást soha nem bizonyították.”

Rodrigo, aki Mercedesszel érkezett, elővett egy összehajtott papírlapot.

– Talán nem mindannyian ugyanazokat a bizonyítékokat láttuk.

Egy Sebastian testvérének tulajdonított nyilatkozat másolata volt, amelyben elismerte, hogy több bérlő pénzeszközeit használta fel.

A herceg magához vette. Arca elsápadt.

Valeria ismerte ezt az arckifejezést: valakinek az arckifejezését, akit arra kényszerítettek, hogy visszatérjen egy sebhez, ami éppen csak kezdett gyógyulni.

– Mennünk kell – mondta.

A búcsúzás alatt többet nem szólt.

Azon a délutánon levelet küldött neki, amelyben felfüggesztette látogatásait. Attól félt, hogy újabb botrányba keveri.

Valeria kétszer is elolvasta. Aztán kérte a hintót.

Elena megpróbálta megállítani.

– Ha most utána eredsz, az feltűnést kelt majd.

– És maradj csendben. Jobban szeretem, ha beszélnek, miközben valami hasznosat csinálok.

A nagynénje felvette a kendőjét, és felment vele az emeletre.

Sebastiant a könyvtárban találták meg a nyilatkozattal együtt.

– Nem akarom bántani – mondta.

Valeria otthagyta a levelét az asztalon.

– Akkor ne dönts helyettem anélkül, hogy megkérdeznéd.

Lehajtotta a fejét.